Banki termékek összehasonlítása

60 ezren továbbra is kitartanak – És láss csodát, nagyon is megérte!

  • 2017-04-11
  • szerző: bankmonitor.hu

Annak ellenére, hogy szigorú szabályoknak kell megfelelni és csak adományokból tudják fenntartani magukat, a magánnyugdíjpénztárak élvezik a tagok bizalmát. Ezt meg is hálálták a pénztárak, ugyanis tavaly a többség 8 százalék feletti hozamot érhetett el. Ráadásul a számla olcsón kijön, vagyonarányosan 0,1-0,3 százalékot kell csak kifizetni.

Mindössze négy magánnyugdíjpénztár van ma hazánkban (nem összekeverendő az önkéntes nyugdíjpénztárakkal), a jogszabályi változások ellenére pedig úgy látszik, hogy a tagok adományiból a működés fenntartása megoldott. Sokan azt gondolták, hogy nem tudják majd a tagjaikat mozgósítani a pénztárak, de úgy tűnik, a meglévő tagok megtesznek mindent, hogy a pénztáraknak ne kelljen megszűnniük.

Jelenleg 60 ezer alatt van a taglétszám, a pénztárak által közölt adatok alapján elmondható, hogy a többségnél éves alapon 5000 forint alatt marad a tagdíjfizetési minimum. A szabályok szerint a pénztár a működésére a befizetés 2,5%-át fordíthatja, ami sokkal alacsonyabb, mint ami a folyamatos működés fenntartására elég lenne. Gondoljunk csak bele, ha éves alapon befizetünk 2400 forintot, akkor a működést fejenként 60 forintból kellene megoldani.

Ráadásul a szabályozók elvárják, hogy a tagdíjfizető tagok aránya a vizsgált időpont előtti 6 hónapban ne csökkenjen 70% alá. Lehet olyan hónap, amikor ez alatti számot közöl a pénztár, a lényeg, hogy féléves időtávon legalább a 70%-ot elérjék. Fontos, hogy a jegybank, ha két egymást követő hónapban azt találja, hogy nem sikerült a limitet elérni, akkor automatikusan megindítják a végelszámolást.

Fontos gyakorlati tapasztalat az, hogy nem mindegy, mikor fizetünk a pénztárba. Az nem működik, ha a tagok halogatják a cselekvést és azt mondják, hogy majd a hatodik hónapban befizetik a korábbi összegeket is, mert attól még úgy tekintenek rájuk, hogy 5 hónapig nem fizettek. A fordítottja viszont már rendben van, vagyis, ha a tagok előre kifizetnek például egy egész évet, akkor a jegybank is úgy értelmezi, hogy előre minden hónapra megfizették a tagdíjat.

Folyamatosan ellenőrzik a 70%-os tagdíjfizetési aránynak való megfelelést, ezért elengedhetetlen, hogy a tagok rendszeresen eleget tegyenek a feltételeknek. Ha esetleg a pénztár végelszámolás alá kerülne, akkor a tagnak kell nyilatkoznia, hogy melyik másik pénztárba lép át. Döntés hiányában automatikusan visszakerül a teljes egészében állami rendszerbe a tag, sőt felveheti a reálhozamát is, vagy átteheti ez utóbbi összeget egy önkéntes nyugdíjpénztári számlára.

A magánnyugdíjpénztárak túlélésének záloga ezen felül az, hogy a működési költségeiket fedezni tudják. Ezt nem tehetik meg másként, csak úgy, ha működési adományt kérnek a tagoktól. A pénztárak 5000-12 000 forint összeget kérnek egy évre, amiből a számításaik szerint a működést fent tudják tartani. Ha azt vesszük, hogy a statisztikák szerint átlagos 4,1 millió forint a számlákon, akkor éves alapon adományként ennek a 0,1-0,3%-át kell feláldozni.

Ez nem nagy áldozat azért, hogy a számlán lévő összeget meg lehessen őrizni. Ezenfelül a pénztárak teljesítményére sem lehet panasz, a tavalyi évet a kiegyensúlyozott portfóliók 7,12-8,52% közötti hozammal fejezték be, ami kivételesen jó eredmény. Aki mert nagyobb kockázatot vállalni, az 2016-ban közel 11%-ot is kereshetett. A hosszabb távú hozamok ennél azért visszafogottabbak, de ne feledjük, hogy ebben a 2008-as válság negatív hatása is benne van, és még így is többen – éves alapon – 6%-nál többet értek el.

Mindent egybevéve a megmaradó négy pénztár képes volt a tagokat aktivitásra ösztönözni és a kezdeti nehézségek ellenére sikerült fenntartani a működést. A tagok figyelme azonban nem lankadhat, hiszen a tagdíjfizetők arányát folyamatosan 70% felett kell tartani. Ezen felül viszont az adományok folyamatos befizetése is elengedhetetlen a hosszú távú működéshez.

Egy önkéntes nyugdíjpénztáron keresztül már havi pár ezer forinttal is szemmel látható nyugdíj-kiegészítést lehet elérni. A következő kalkulátor segítségével meg is tudhatod, hogy mennyit gyűjthetsz össze idős korodra.

Nyugdíj kalkulátor

Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?

Ft

Az önkéntes nyugdíjpénztár hatalmas segítség

  • Kézzelfogható nyugdíj-kiegészítés időskorban
  • 20%-os (maximum 150 ezer Ft-os) adóvisszatérítés
  • 10 éves átlaghozam a múltban 6,5%, reálhozam 2,7%!
  • Alacsony költség mellett elérhető

Ennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész

A nyugdíjig hátralévő évek
-


Teljes felvehető összeg
-
állami támogatás és hozama
-
összes befizetés
-
befizetés hozama
-
összes költség
-




Havi plusz kifizetés nyugdíjas korban
-
Mennyivel növeli ez a nyugdíjadat?
-

  • Nyugdíjgondjaid megoldhatók, kérj ingyenes tájékoztatást!
  • Nagyon sokat fog számítani a havi közel ezer forintos összeg a nyugdíjban.

Havi -ból -od lesz.
E-mailben elküldjük a számítás részleteit!

Tudd meg, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a nyugdíjadból! Add meg elérhetőségeidet és a Bankmonitor szakértője visszahív.

6 Hozzászólás

  • Hiki Valéria 2017-04-11 08:02:54 - Válasz

    Tisztelt Bankmonitor!
    Idén megyek nyugdijba. Vajon megvan-e már az a rendelet, amely szerint a magánnyugdijpénztárból a bank kifizetheti az összeget az ügyfélnek.
    Üdvözlettel:
    Hiki Valéria

    • bankmonitor.hu 2017-04-12 08:52:07 - Válasz

      Tisztelt Valéria! A kommentekben megjelenő válaszok nem helytállóak, a valóságban teljesen másról van szó. A jó hír, hogy tavalyi év második felében rendeződött a korábban bizonytalan helyzet és egyértelműsítették, hogy miként kaphat szolgáltatás (járadékot, egyösszegű kifizetést) a tag. Minden magánnyugdíjpénztár honlapján elérhetőek a szolgáltatási szabályzatok, ebben van részletesen leírva, hogy mit lehet tenni. Jelenleg egyösszegű kifizetést csak akkor teljesítenek, ha a tag elhunyt, a számla összegét a kedvezményezett (örökös) kapja meg. A magánnyugdíjpénztár a nyugdíjba vonuló tagnak járadékot nem tud saját magától fizetni, azt tudja tenni, hogy ezt egy biztosítótól vagy nyugdíjszolgáltató intézménytől kéri. A tag felhatalmazása alapján a pénztár mindent elintéz. Azt javasolnám, hogy a pénztár ügyfélszolgálatával vegye fel a kapcsolatot a pontos teendőkért. Találtunk olyan megoldást is, hogy a pénztár, amíg nem tud biztosítótól járadékot vásárolni, addig a tagnak járadék előleget adnak az egyéni számla terhére. Üdvözlettel: Bankmonitor.hu

  • kata 2017-04-11 12:44:37 - Válasz

    a rendelet úgy tudom nincs meg és az MNB-nél lehet panaszt tenni, illetve peres ügyet kell indítani
    joghézag miatt

  • somami 2017-04-11 14:59:16 - Válasz

    Nem figyeltek arra, hogy mi ellen is szervezkedtek, csak mentek balhézni.

  • Tóth Jenő 2017-04-11 19:03:25 - Válasz

    Tisztelt Valéria!
    2016 nyarától már kötelező a magánpénztáraknak egy 300 milliós tartalékalapot létrehozni a járadék fizetés biztosítására.Kérem érdeklődjön a saját pénztáránál erről.Tavaly év végén már vontak is a tagok számlán lévő összegéből 1 ezreléket, (legalább is a Horizontnál) és ezt minden évben megteszik. De ennyit talán mindenkinek megér.

  • somami 2017-04-11 20:16:55 - Válasz

    somami:
    Bocsi, nem jó témára válaszoltam.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.