A forint felértékelődésének nem lehet megálljt parancsolni

A forint felértékelődésének nem lehet megálljt parancsolni
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-10-22 Frissítve: 2021-08-06
 

Az utóbbi években többször is előfordult, hogy 320 forintot kellett egy euróért fizetni, azonban az elmúlt hetekben már inkább a 300 forint/eurós szintekhez kerültünk közelebb. A szakértők szerint is egyre több jel utal arra, hogy a forintnak erősödnie kellene az euróval szemben, másként a hazai infláció felfutásával kell szembenéznünk. Az Alapblogon Zsiday Viktor fejtette ki álláspontját a forint lehetséges felértékelődésével kapcsolatban.

A forint árfolyama az elmúlt éve során trendszerű gyengülést mutatott az euróval szemben, olyannyira, hogy többször a 320-as szintet is meghaladta az árfolyam. Azok az idők ugyan már tovatűntek, amikor 240 forint körül is tudtunk eurót venni, de az utóbbi időszakban úgy tűnik feléledt a forint, így a hetekben már jelentős erősödést is láthattunk. Azonban 307-308 szint olyan falat is képez, amit úgy tűnik, nem tud áttörni a forint, pedig több tényező is indokolná, hogy a forint/euró kurzus elinduljon a további erősödés irányában.

Az is egyre jobban látszik, hogy a jegybank nem szívesen látna erős forintot, azonban Zsiday Viktor szerint ezzel még nem tudunk kibújni a felértékelődés hatása alól. A szakember szerint, ha az árfolyam a monetáris politikai intézkedések miatt nem tud tartósan erősödni, az nagyon könnyen az infláció emelkedésébe csaphat át. Tehát a forint felértékelődése akkor is végbe tud menni, ha az árfolyam egyhelyben toporog, csak éppen reálértelemben, a belföldi árak növekedésén keresztül valósul meg az erősödés. Az Alapblog „Hogyan értékeljük fel a forintot?” című írásában bővebben is olvashatunk erről a témáról.

Hirdetés
Hirdetés