Alapot vásároltál? Mibe fogadjunk, hogy tudunk jobbat mondani

Alapot vásároltál? Mibe fogadjunk, hogy tudunk jobbat mondani
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-09-05 Frissítve: 2021-08-06
 

Bizonyos befektetési alapokat pedig különös előszeretettel vásárolnak az emberek, például az ingatlanalapok nagy népszerűségnek örvendek az utóbbi időben. Mostani cikkünkben azonban azt is megmutatjuk, hogy általában nem a legjobb lóra tesznek az emberek, mivel a legjobb hozamú alapok a legtöbb esetben nem esnek egybe a leginkább keresett befektetési alapokkal.

Az elmúlt pár évben már szinte nagyítóval sem találtunk olyan bankbetéteket, amelyek vonzó hozammal kecsegtettek, emiatt az állampapírok és a különféle befektetési alapok különösen vonzóvá tudtak válni. Az év eddig eltelt időszakában azonban az is látszik, hogy leginkább az állampapírt keresték az emberek, míg a befektetési alapoktól inkább elfordultak.

Összességében a nagy befektetési alap kategóriák pénzkivonást szenvedtek el, egyedül az ingatlanalapok által kezelt vagyon tudott jelentősen emelkedni az első félév során, még az előzőleg slágernek számító abszolút hozamú alapoktól is inkább kiszálltak az emberek. Pontosan ezért lehet izgalmas a kérdés, hogy mégis melyek azok a befektetési alapok, melyek az emberek mellett ebben az időszakban is kitartottak és akár nagyobb összegeket is elhelyeztek.

Hirdetés

Hirdetés

Az ingatlanalapok kelendőek, a részvényalapok legkevésbé

Az összehasonlítás kedvéért megnéztük milyen nagyságú értékesítés történt az egyes alapoknál az év eleje óta, továbbá ehhez hozzárendeltük az év elejétől számított, valamint az egy és három éves hozamokat is. Azt azonban már most szeretnénk leszögezni, hogy visszatekintő hozamok, így nem adnak semmilyen garanciát az alap jövőbeli teljesítményre nézve, csak a múltbeli hozamokra alapozni a döntésünket nem szabad. Viszont abban segítséget nyújtanak, hogy megmondhassuk, vajon a múltbeli hozam alapján döntöttek a befektetők vagy valami egészen más oka volt a bevásárlásnak.

Az ingatlanpiaci szárnyalással párhuzamosan az ingatlanalapokat is nagy érdeklődés övezte befektetők részéről, ugyanis forgalom tekintetében messze lepipálták a többi közkedvelt alapot is. Az Erste alapja tudta elkönyvelni a legnagyobb pénzbeáramlást, ami nem meglepő, hiszen hazánk legnagyobb ingatlanalapját kezelik, de az OTP ingatlanalapja is hasonló értékesítést tudhat maga mögött. Sokszor banki betét helyett is ajánlják az ingatlanalapokat, azonban egyáltalán nem szabadna helyettesítőként gondolni rájuk, mivel jóval több kockázatot is rejthetnek magukban, például ha az ingatlanpiac kedvezőtlen fordulatot vesz.

A kötvényalapokat is vitték, ami nem is csoda, ha csak a visszatekintő hozamokat nézzük meg. Például a K&H Kötvény alap teljesítménye kifejezetten szemet gyönyörködető lehet a mostani kamatkörnyezetben. Azonban azzal kapcsolatban már lehetnek aggályaink, hogy mennyire éri meg most a kötvénypiacba beszállni, mivel a kamatok és a hozamok emelkedésével nagy veszteséget is elszenvedhetnek ezek az alapok.

Az abszolút hozamú alapok körében az Accorde alapkezelő két új alapját is vitték, mint a cukrot. Annyit érdemes tudni az Accorde Alapkezelőről, hogy a Concorde Értékpapírt is magába foglaló Concorde Csoport részeként működik, és nem is olyan régen jelent meg a piacon. Az OTP Supra a korábbi nagyobb esést követően egyre szebb hozamokkal lepte meg a befektetőit, ami indokul szolgáltatott az új befektetők megjelenésének is. A részvényalapok iránt viszont úgy tűnik nem volt nagy érdeklődés, habár a Concorde Részvény alapja közel 3 milliárd forinttal lett gazdagabb a befektetők jóvoltából. Itt is teljesen racionális volt a lépés, hiszen a visszatekintő hozamai szépen festenek.

Összességében úgy tűnik, hogy a befektetők meglepően nagy számban választották a frissen indult alapokat a már régóta működő alapokkal szemben. A befektetők kevésbé a múltbeli hozam alapján választottak alapot, inkább a legújabb piaci trendeket próbálták követni, amit az ingatlanalapok is jól mutatnak. Az is jól látszik, hogy a nagy banki értékesítő hálózattal megtámogatott alapkezelők szekere jobban ment, vélhetően az ügyintézők és tanácsadók is ezeket az alapokat ajánlhatták a hozamra éhes érdeklődőknek.

Befektetnéd a pénzed, de nem tudod mi a számodra a legjobb megoldás? Használd kalkulátorunkat és egyből kiderül mit kellene tenned!
1

Mutatjuk a legjobban teljesítő alapokat

Az előzetes várakozásunk az volt, hogy a jelenlegi legnépszerűbb alapok nem feltétlenül esnek egybe a legjobban teljesítő alapokkal. Bele is trafáltunk, a legvonzóbb hozamokat felmutató alapokat sorra véve azzal szembesültünk, hogy a legjobb teljesítményt hozó alapok listájából mindössze 2 fért fel a legkeresettebb alapok listájára.

Az MKB és Raiffeisen által kezel ingatlanalap hozta a kategóriához képest elvártnak tekinthető teljesítményt, és az OTP alapjával találkozhatunk a legjobb ingatlanalapok között is. A kötvényalapok terén az Erste XL 10 százalékos 3 éves teljesítményt nyújtott, de a Concorde Kötvény és Magyar Posta Takarék kötvényalapja révén is vonzó 9 százalék körüli hozamra tehettünk volna szert. A hosszú kötvényalapokra azonban rájárhat a rúd a következő időszakokban, mivel egy esetleges kamatemelkedés elindulásával párhuzamosan az alapok jóval gyengébb eredményekre lesznek képesek, sőt rövid távon veszteségekbe is belefuthatunk.

Az abszolút hozamú alapok esetén nem is érdemes 3 évnél rövidebb időtávon nézelődni, hiszen akár jelentős visszaeséseket is mutathatnak, ha nem vesszük figyelembe az ajánlást. A legjobb 3 éves hozam tekintetében a Concorde Rubicon és a Citadella is kategóriájuk legjobbjai között foglalnak helyet, de szorosan mögöttük sorakozik fel a Platina Gamma befektetési alap is.

A legjobb részvényalapok közül eleve kivettük az indexkövető alapokat, így ezen a listán a Generali Ázsiai és az MKB Észak-Amerikai Részvény alapja tűnik fel közel 15 százalékos évesített hozamával. De a Concorde Részvény sincs sokkal lemaradva, és ez az alap tudta elkönyvelni a legnagyobb tőkebeáramlást is a részvényalapok közül. Vagyis ebben az egy esetben találkozott a jó teljesítmény a nagyobb lakossági érdeklődéssel.

Az első félévben leginkább felkapott és legjobb hozammal kecsegtető alapok nem jártak kéz a kézben, amit összeállításunk is bemutatott. Ennek ellenére a különféle befektetési alapokban mindenki megtalálhatta a számítását, habár az emberek legtöbbször nem a legjobban teljesítő alapokat szemelték ki, hanem inkább más szempontokat mérlegeltek a választásuk során.

 

Hirdetés
Hirdetés