Az 5 legnagyobb hiba, amit a pénzeddel elkövethetsz fiatalon

Az 5 legnagyobb hiba, amit a pénzeddel elkövethetsz fiatalon
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-02-06 Frissítve: 2021-07-01
 

Emberek vagyunk és hibázunk, viszont úgy látszik, hogy a mai fiatal felnőtt generációra ez fokozottan igaz. Például a pénzügyekben tapasztalatlanul mozgók gyorsan azon vehetik észre magukat, hogy teljesen védtelenek, ha valami váratlan (például elbocsátás) következik be. A továbbiakban 5 tipikus hibázási lehetőséget veszünk sorra, és ha sikerül legalább ezek felét elkerülni, akkor már tettünk a biztonságosabb jövőnkért.

A 20-as és 30-as éveikben járó fiatalokat sok országban hópehely generációnak hívják, utalva arra, hogy az átlaghoz képest magukat speciálisnak és egyedinek tekintik, a több generációnál általánosságban sértődékenyebbek és érzékenyebbek. A generáció tagjai a Forbes gyűjtése szerint több tipikus hibát is elkövetnek a megtakarításaik kezelésénél, pedig nem is lenne olyan nehéz változtatni a gondolkodásukon.

A szakértők szerint a fiatalok nyugtalannak érzik magukat, ha valami miatt eltér a cselekvésük a többiekétől, sokkal inkább illik rájuk a csordaszellem (nehogy kimaradjak effektus), mint más esetben. Sajnos ez azzal jár együtt, hogy hajlamosak ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a társaik. A következőkben 5 olyan tévedést veszünk sorra, amit jobb elkerülni.

1) Előbbre való a diákhitel visszafizetése, mint a nyugdíj

Nem szabad lebecsülni azt a hitelt, amit azért kellett felvennünk, hogy jobb diplomát szerezzünk és később magasabb jövedelmünk lehessen. Viszont sokszor a médiában is túlzott aggodalommal vannak a diákhitellel kapcsolatban, miközben tudatosan tervezve a pénzügyeinket, meg lehet birkózni ezzel a kiadással is, és nem is kell másokról lemondanunk.

Mi is leírtuk már, hogy érdemes minél hamarabb elkezdeni a nyugdíj-előtakarékosságot, mert minél korábban kezdünk neki, annál egyszerűbben érhetjük el a céljainkat. Ha a diákhitel kamat alacsonyabb mint 6% (nálunk kevesebb mint a fele), akkor érdemes megtakarítani és hosszú távon magasabb kockázatot vállalni, mint a diákhitelre fordítani minden fölös jövedelmünket. Havi 15 000 forintnak megfelelő összeg is milliós különbséget tud hozni a nyugdíj-megtakarításban.

2) Túlságosan is óvatosan fektetsz be

Világszerte tapasztalható jelenség, hogy a fiatalok kevésbé tartják magukat tájékozottnak a befektetések világában, ráadásul hosszú távon is csak az biztonságot tartanák szem előtt, így lemondva a jelentős hozamról. Mindez azért fordulhat elő, mert viszonylag korán megtapasztalták a 2008-as válság hatásait, így ehhez viszonyulva nem mernek kockázatot vállalni.

A részvénypiac valóban kockázatos, hosszabb távon emelkedés várható tőle, de egyes években előfordulhatnak a nagy emelkedések mellett nagyobb bukások is. Összességében azonban nincs választási lehetőségünk, ha több évtizedre előre tekintünk, akkor kockázatot kell vállalni, különben nem érünk el olyan hozamot, ami nagyobb mértékben meghaladná az inflációt (akár 3-4%-kal).

3) Túl sokat költesz

Egyébként is problémát tud jelenteni, ha nem tudunk gátat szabni a kiadásoknak, azonban a fiatalabb korosztályok számára ez még nagyobb kísértést jelent. Külföldön magasabb arányban, de itthon is egyre több fiatal felnőtt kezében látunk például prémium kategóriás okostelefont, valamely felkapott kávézó papírpoharát a gőzölgő kávéval, vagy trendi ruhákat tartalmazó szatyrokat. Ennél még súlyosabb dolog, ha ezek a költések már meghaladják a pénzügyi lehetőségeiket és ezért adósságba verik magukat.

A legfontosabb, hogy felmérjük, mennyit és mire költünk, majd azokat a kiadásokat, amelyek feleslegesek, azokat vegyük le a listáról vagy halasszuk későbbre. Jövedelemfüggő, de nem feltétlenül az azonnali – akár kisebb luxusnak is tekinthető – fogyasztást kell erőltetni, vannak olyan fontosabb pénzügyi célok is (vésztartalék, autó, lakás, gyermek, nyugdíj), amire megéri áldozni.

4) Tartalék nélkül is felkapott helyen élsz

A pályafutásunk elejét gyakorta diákhitellel a nyakunkban, és a pénzügyi tartalékok teljes hiányában kezdjük el, és akkor még szerencsések vagyunk, mert más országokban a hitelkártya adóssággal is meg kell küzdeni. Ilyen háttérrel is sokan azt gondolják, kijár nekik egy olyan lakás, ami elfeledteti a kollégiumi szobák hangulatát.

Igen ám, de ha átesünk a ló túloldalára, akkor olyan nagy kiadást vállalunk be, ami nem fenntartható. Persze mindenkinek van egy alapvető elvárása a lakásról (jó fekvés, megfelelő méret, tisztaság, csend, stb…), de ahogy az egyéb vásárlásainknál, a lakás esetében is érdemes mértékletességet tartani. Mit érünk azzal, ha egy kiváló helyen lévő lakást bérelünk, ha a havi keresetünk nagyobb részét (50%-nál többet) rá költjük és megtakarításra egy forintunk sem marad.

5) Rosszul érzed magad, mert elhalasztottad a valódi felnőtté válást

Pontosan ez a korosztály az, amely a valódi felnőtté válás küszöbén tartózkodik, ezekre az évekre kellene esnie az olyan nagy döntéseknek, mint a házasság, a gyermekvállalást vagy az első lakásvásárlás. Valójában a mai fiatalok sok esetben ezeket elhalasztják, és inkább magukkal foglalkoznak, valamint azzal, hogy minél több dolgot tegyenek meg, amiről természetesen beszámolhatnak a közösségi oldalakon.

A másik oldalról viszont rosszul érezhetik magunkat, mert egy olyan világot látnak a világhálón, amivel nem tudnak versenyre kelni, és csak elszalasztott lehetőségek sorát látják maguk előtt. Ahogy az élet más területein, a pénzügyekben is érdemes úgy eljárni, hogy mielőtt döntést hoznánk, feltesszük a kérdést, hogy megtennénk-e akkor is, ha azt nem osztanánk meg a világhálón és nem lenne rajtunk az a bizonyos kényszer. A lényeg, hogy merjünk élni, de egyben gondolkozzunk tudatosan és ne hagyjuk ki az élet nagy lehetőségeit.

Hirdetés
Hirdetés