Bankmonitor

Banki termékek összehasonlítása

Befektetés, ami bearanyozza az életed

  • 2016-08-28
  • szerző: bankmonitor.hu

Az arany olyan jelentős emelkedést tudhat maga mögött az eltelt fél évben, ami már az átlagemberek kíváncsiságát is felkelthette. Leginkább a gazdasági és politikai bizonytalanság támogatta az árfolyamot, de még sok egyéb tényező is hatott az aranyra. Ugyan az aranyba való befektetés már mélyvíznek számít, de a cikkünkben összegyűjtöttük, hogyan lehetséges ezt megtenni. Ráadásul arra is fény derült, hogy miért is lehet olyan vonzó az arany sokak számára.

Hogyan lehetséges aranyba fektetni?

1.) Klasszikus befektetési módszernek az aranytömb vásárlás mondható, amit akár már kis mennyiségektől meg lehet tenni (akár pár grammos aranylapkát is vehetünk). Azonban ez kockázatos játék, mivel a biztonságos tárolást meg kell oldani, ami számottevő pénzkiadással járhat, valamint az eladás során is költségek merülhetnek fel. Mindent egybevéve előfordulhat, hogy akár 5-15 százalékkal is a piaci ár alatt szállhatunk ki a befektetésből.

2.) Virágkorát éli az arany újrahasznosítás, vagyis a törtarany piac is, amit tulajdonképpen az ékszerek, és egyéb aranytartalmú tárgyak beolvasztását jelenti. Az arany iránti érdeklődés élénkülésével a felvásárlók is hajlandók többet adni a törtaranyért, de ez esetben is csak 5-10 százalékkal a piaci ár alatt (egy gramm arany a piacon átszámítva 12000 forint körül van, míg a felvásárlók legjobb vételi ajánlatai 10000 forinttól kezdődnek). Talán az átlagemberek életéhez ez lehet a legközelebb, mivel sokszor a régen megunt ékszerek is erre a sorsa jutnak.

3.) Köztes megoldást jelent a lakosság körében továbbra is közkedvelt befektetési forma, az aranyba fektető alap (például SPDR Gold ETF). Itt természetesen nem kerülünk közvetlen kapcsolatba az arannyal, de az alap a pénzének döntő többségét arany vásárlásra fordítja, vagyis végső soron a nemesfém értéknövekedését kapjuk mi is meg. Ezen felül a befektetés során anélkül tudnak hasznot húzni az arany emelkedéséből, hogy vállalnunk kellene a hatalmas költségeket.

4.) Ahhoz, hogy részesedni lehessen az arany árfolyamának emelkedéséből még csak aranytömbbel sem szükséges rendelkeznünk. Az arany szárnyalása természetes módon pozitív érinti mind a bányatársaságokra, mind az aranyfeldolgozással, illetve aranybefektetéssel foglalkozó cégeket is. Ez esetben abból lehet hasznunk, hogy a vállalat sora jobban megy, és ezáltal a részvény árfolyama is növekedni kezd. A részvények vásárlása hasonlóan magas kockázatot jelent, mint egy közvetlen aranybefektetés, tehát kellő óvatosságot és körültekintést igényel.

5.) Még lehetőség van határidős ügylet keretében is aranyba fektetni. Ilyen esetben szintén a jövőbeli árfolyam alakulása érdekes számunkra, viszont nem csak akkor nyerhetünk, ha az árfolyam emelkedik, hanem akkor is, ha esik. Ez már azonban abszolút mélyvíznek számít, mivel tőkeáttétellel működnek az ügyletek, ami ugyanúgy sokszorosára növeli veszteségeinket, mint a nyereségeket.

Meglódult az arany, na de mi az oka?

Az a befektető, aki az aranyra tette a voksát az utóbbi időben bizonyára örült a döntésének, mivel a nemesfém árfolyama az év elejétől fogva új magaslatokra tört. Az első félévben kiemelkedő teljesítményt hozott, mintegy 27 százalékkal van most feljebb, ami az utóbbi 3 évtizedben a legkiemelkedőbb féléves teljesítményt jelenti. Egy ilyen menetelés önmagában elég lehet ahhoz, hogy sokan arany vásárlásba fogjanak. De jogos lehet a kérdés, hogy vajon időközönként mitől tud ilyen népszerűvé válni a nemesfém?

Az arany egyik fő jellemzője, hogy a pénzünk reálértékét képes meg őrizni, vagyis az infláció ellen nyújt védelmet. De a nemesfém tartásához kapcsolódnak járulékos költségek is, ugyanis a fizikai aranyat tárolni is kell, amit akkor érdemes felvállalni, ha a kamatok alacsonyan állnak.

Így az arany klasszikusan a befektetők egyik mentsvárának számít, ahová a bizonytalansággal tarkított, vagy magas inflációval jellemezhető időszakokban teszik a pénzeiket. Most pedig egy elég bizonytalan időszakot élünk, hiszen sok befektető nem igazán bízik a gazdasági fellendülésben, és a részvénypiaci pánikok esetén is tipikusan jó szolgálatot tesz az arany. A következőkben összefoglaljuk, mi okozhatta az arany árfolyamának emelkedését:

  • figyelembe kell venni, hogy az arany szűkösen áll rendelkezésre, de a befektetési célú tartása mellett, az iparnak is szüksége van a nemesfémre, ami időnként felhajthatja az arany árfolyamát
  • fontos tényező, hogy a válság után még mindig úgy tűnik, nem sikerült életet lehelni a világgazdaságba, ami a befektetőkben is növeli a félelmet
  • politikai fronton is sok a kérdőjel, például ha a közelmúltra gondolunk, elég a britek EU-s népszavazási eredményét kiragadni, mikor is nagyobb tőke áramlott ki a részvénypiacról és került aranyba
  • de itt van az alacsony, vagy a világ egyik felében uralkodó negatív kamatok esete, ami azt okozza, hogy a befektetők minden vonzó hozammal rendelkező befektetésre lecsapnának
  • a dollár gyengébb szintje is támogatja az aranyat, mivel olcsóbban megvásárolhatóvá válik a befektetők számára
  • az infláció világszerte alacsony szinten tartózkodik, de idővel az áremelkedés üteme is felgyorsulhat, ami szintén növelheti az arany iránti érdeklődést

A történelem is tanulságos lehet

Le kell szögeznünk, hogy az arany kifejezetten kockázatos befektetés. Hihetetlenül hullámzó teljesítményt tud nyújtani, hiszen a 2011-es 1900 dolláros csúcshoz képest, most 35 százalékkal vagyunk lentebb. Egyes befektetői vélemények alapján most is csak rövid távon lehet számítani a további szárnyalásra, és arra is csak amiatt, mert egyre több befektető spekulál az árfolyam további emelkedésére.

ábra

Az arannyal kapcsolatosan egy hosszabb távú kitekintés is érdekes lehet, mivel annak ellenére, hogy sokszor a befektetők rövid távú nyereség megszerzése (rövid távú menekülés) céljából vásárolják a nemesfémet, inkább hosszú távú befektetésként kellene felfogni.

Az 1800-as évektől néztük meg a nemesfém dollárban mért árfolyamát, amit mai értékre számítottunk át, hiszen így lehet összehasonlítást nézni, különben nagyon egyoldalú lenne a játék. Gyűjtésünk alapján az derült ki, hogy számos hullámvölgyet és felfutást élt meg az arany, és korántsem volt olyan egyértelmű az emelkedés, habár hosszú távon infláció fölött tudott hozni a nyersanyag.

Különösen aggasztó, hogy mai értéken (inflációt kiszűrve) óriási eltérések lehettek az árfolyamban, ami egy csapásra elintézhetett egy befektetést, vagy akár meg is koronázhatott egy jól végrehajtott vásárlást. Ami miatt mégiscsak megérheti aranyat vásárolni kisebb mértékben, hogy éppen akkor tud igazán jó teljesítményt hozni, amikor a többi hagyományos (kötvény vagy részvény) befektetés nem.

 

1 Hozzászólás

  • aNDRÁS 2016-08-28 10:32:07 - Válasz

    Azért ment, mert Soros belevett, de közben eladta, learatva a nyereséget.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérdezz minket