CSOK: tényleg könnyebb lesz új lakást venni?

CSOK: tényleg könnyebb lesz új lakást venni?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-09-28 Frissítve: 2017-03-09
 

Két héttel ezelőtt jelentette be a kormány, hogy változik a CSOK annak érdekében, hogy építés alatt álló társasházban is valós finanszírozást jelentsen az állami támogatás. A Bankmonitor.hu megvizsgálta, hogy mi változik a banki gyakorlatban, vajon tényleg könnyebb lesz-e a vevők helyzete?

Az eredeti probléma…

A CSOK legjelentősebb mértékben új építésű lakásra vehető igénybe (gyerekszámtól függően 600 ezer Ft és 10 millió Ft között). Az új építésű lakások döntő része azonban társasházi projektekben valósul meg, ahol az értékesítés megkezdődik a tervek elfogadását követően és valamikor 12-24 hónap múlva átadásra kerül a lakás. Ezen helyzetekben a CSOK korábban nem jelentett érdemi megoldást (amíg a lakás nem épült meg), mivel a bankok az előírások értelmében kizárólag átadás után (albetétesítést követően) folyósíthatták a támogatást. Sőt, a vételi szándékkal rendelkezők arra sem voltak képesek, hogy papírjuk legyen róla: jogosultak az állami támogatásra. Ebből adódóan kizárólag a már felépült, átadott társasházak lakásai között válogathattak érdemben a CSOK-ot igényelni kívánók.

Hirdetés

Hirdetés

…és a megoldás?

Az újonnan megjelent változások értelmében a bankok megvizsgálhatják a CSOK alkalmasságot és ennek tükrében a pénzügyi háttér pontos ismeretével vághatnak bele az adásvételi szerződés aláírásába a családok.

Saját CSOK jogosultságát mindenki megvizsgálhatja az alábbi kalkulátorral:

Bankmonitor
Ft
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha CSOK helyett hitelből valósítanád meg célod lakáshitel kalkulátorunkkal megtalálhatod a számodra megfelelőt.
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Köszönjük hogy feliratkoztál hírlevelünkre!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Jó hírünk van!
A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Add meg az elérhetőséged és megmutatjuk:
  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban

 

Ha hitelfelvétel kapcsolódik a CSOK-hoz

Lényegesen bonyolultabb a helyzet, ha állami támogatás mellett lakáshitelt is igénybe kívánnak venni a családok a lakásvásárláshoz; legyen az támogatott hitel, vagy normál piaci hitel. Hitelfelvétel esetén az általános banki gyakorlat ugyanis, hogy a jóváhagyást követően 30-60 napon belül meg kell kötni a hitelszerződést és ezt követően 90 napon belül meg kell történnie a kiutalásnak. Ez meglehetősen nehézkes, ha az adásvételi szerződést követően még pl. 12 hónapig épül a társasház és azon belül a kiszemelt lakás is…

A közelmúltban bejelentett szabályozói változásra a bankok eltérően reagáltak a hitel vonatkozásában:

  • van olyan bank, ahol a várható helyrajzi számra megkötésre kerül a hitelszerződés és két éven keresztül is elhúzódhat a folyósítás. Itt rendelkezésre tartási jutalékot fog fizetni a hiteligénylő a hitelre (ugyan úgy, ahogy saját családi ház építése esetén is)
  • van olyan bank, ahol jóváhagyja a hitelt a pénzintézet és ezt követően időről időre újra be kell adnia a hiteligénylőnek azokat a dokumentumokat, melyek a hitelképesség szempontjából a legfontosabbak (pl. jövedelemigazolás) a banknak
  • van olyan bank, ahol a jóváhagyott hitelt csak abban az esetben nem veszíti el a hiteligénylő, ha időről időre szerződés módosítást igényel és ezzel tolja ki a végső kiutalás időpontját

Egyértelmű, hogy ma még nem kiforrott a hazai banki gyakorlat ezen a téren és várhatóan folyamatosan jönnek majd az egyre inkább kezelhető, „ügyfélbarátabb” megoldások.

Ami továbbra is nehéz lesz: a fizetési ütemezés

A vissza nem térítendő állami támogatás, a CSOK jogosultsága ma már egyértelműen vizsgálható, a család kalkulálhat az összeggel. A nehézséget az jelenti, hogy mind a CSOK, mind az esetleges hitel folyósítása társasházi lakások esetén kizárólag az átadást (és az albetétesítést) követően történhet meg. Ez egyet jelent azzal, hogy a CSOK és hiteligénylők csak akkor lesznek képesek megvásárolni egy új építésű társasházi lakást, ha a meglévő megtakarításukból ki tudják fizetni az eladó által elvárt összegeket a lakás elkészültéig.

Ha tehát egy 30 millió Ft-os új építésű (jelenleg kivitelezés alatt lévő) lakást vásárolnánk, melyhez összesen 10 millió Ft megtakarítással rendelkezünk és a fennmaradó összeget CSOK-ból és hitelből fedeznénk, csak olyan ingatlant tudunk majd megvenni, ahol az eladó az átadásig nem vár el több befizetést, mint 10 millió Ft.

A jelenleg megvásárolható új építésű társasházi lakások jelentős részénél a beruházó készültséggel azonos befizetést vár el a vevőtől. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 10% foglaló a szerződésnél, +10% az alapok elkészülténél, +40% a szerkezet kész állapotnál, +20% nyílászárók, burkolat és épületgépészet elkészülténél,  +20% az átadásnál.

A társasházi projektek Budapesten és a nagyvárosokban is egyre inkább gombamód megindulnak(tak). Érzékelhetően erősödik a kínálati oldal és ezzel párhuzamosan hamarosan vélhetően elkerülhetetlen lesz, hogy az eladhatóság érdekében a beruházók a CSOK és a hitel elérhetőségéhez igazítsák hozzá a vevőktől elvárt fizetési ütemezést.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés