Egyre többet ér a pénzed, most kell igazán figyelni!

Egyre többet ér a pénzed, most kell igazán figyelni!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-05-08
 

Ismét negatív inflációt mértek Magyarországon, ez az adat azonban némiképpen csalóka lehet, hiszen az egyes termékek árai igen eltérően változtak. A legtöbbünket érintő élelmiszerek árai például emelkedtek, ezen belül pedig volt olyan termék is, ami jelentősen drágult. Az MNB előrejelzése szerint viszont augusztusra vége lesz a negatív infláció időszakának, amit a Prémium Magyar Államkötvények tulajdonosai is örömmel fogadhatnak, viszont mindenki másnak is érdemes lehet figyelni, hiszen a reálhozamoknak még nagyon jót tesz a negatív infláció.

Sok termék drágább lett

0,3%-kal csökkentek a fogyasztói árak 2014 áprilisához képest, de várhatóan augusztusra már véget érnek a negatív infláció hónapjai. Mindennek ellenére az is érthető, ha sokan úgy érzik, hogy minden hasonló adat ellenére, a hétvégi bevásárlásai során egyre csak többet költöttek elmúlt időszakban is. Ez pedig annak köszönhető, hogy az inflációt a KSH által meghatározott termékekből összeállított kosár áralakulása alapján határozzák meg, amitől az átlagember fogyasztása jelentősen el is térhet.

De mindezt az adatok is alátámasztják, hiszen egyes termékcsoportok ára a 0,3%-is visszaeséstől egészen eltérően, jelentősen változott. Ezek közé tartoznak például az idényáras élelmiszerek, vagyis a burgonya, a friss zöldség, és gyümölcs ára átlagosan 6,8%-ot emelkedett, de a tojás is 6,6%-os, az étolaj pedig 5%-os áremelkedésen van túl. Ezek mellett a szeszesitalok, dohányáruk ára is 2,7%-ot nőtt.

Miért negatív mégis az infláció?

Hogy ilyen mértékű áremelkedések mellett, mégis -0,3%-os infláció alakult ki, az többek között a háztartási energia ára magyarázza, ami 5,1%-kal csökkent az elmúlt egy év során. De 4,5%-kal lettek olcsóbbak az „egyéb cikkek” kategóriájába eső termékek, amelyek a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkeket, illetve a gyógyszerek járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkeket fedi. Ezen belül egyedül a járműüzemanyagok 12,1%-ot zuhanást mutattak az elmúlt egy évben, amiben a nyersolaj világpiaci árfolyamának bezuhanása is fontos szerepet játszhatott.

Mi történ az elmúlt 1 hónapban?

Ha viszont rövidebb távon nézzük az árak megváltozását, azt láthatjuk, hogy idén márciushoz képest 0,4%-os infláció alakult ki. Ebben is nagy szerepet játszott az élelmiszerek 0,6%-os áremelkedése, és ebből is kiemelkednek az idényáras élelmiszerek, amelyek ára márciusról áprilisra 8,3%-ot nőtt. De ezen az időtávon is nőttek a szeszesitalok és dohányáruk, illetve a járműüzemanyagok árai. A háztartási energia ára viszont ebben az időszakban nem változott.

Sokat is nyerhetünk az inflációval

A megtakarítók szempontjából is igen sokat számítana, ha újra pozitív lenne az infláció. A hatalmas népszerűségnek örvendő Prémium Magyar Államkötvények kamatai ugyanis ettől függően az fizetnek kamatot. Minél nagyobb ugyanis az éves átlagos infláció, annál nagyobb az azt követő évben ezeknek az állampapíroknak a fix 3-4%-os kamatprémium fölött fizetendő kamata. Bár az is igaz, hogy ha megindul az infláció, akkor a reál kamatok és hozamok is visszaesnek majd, hiszen a nominális kamatokat csökkenteni fogja annak mértéke.

1

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Hirdetés