Bankmonitor

Banki termékek összehasonlítása

Ekkorát estek a befektetéseid a Brexit miatt

  • 2016-07-01
  • szerző: bankmonitor.hu

A múlt héten a britek az EU-ból való kilépésre szavaztak, és ezzel az egész világ részvény- és kötvénypiacán jókora felfordulást okoztak. Mindez a magyar megtakarítók között igen népszerű befektetési alapok árfolyamaira is rányomhatta a bélyegét. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen mértékben. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mely alapok vesztettek, és melyek nyertek a legtöbbet a Brexiten az elmúlt bő egy hét alatt.

Több mint egy hét telt el az idei év meglepetését hozó brit referendum óta. A kezdeti felbolydulás után tehát most már kezd szétoszlani a füst. Érdemes ezért megnézni, hogy a magyar megtakarítóknak mekkora veszteséget hozott a Brexit szavazás (ha hozott egyáltalán).

Hogy ezt megállapíthassuk, az alábbiakban a magyar befektetési alapoknak a szavazást megelőző, majd azt követő néhány napban bemutatott árfolyammozgásait vizsgáljuk. Természetesen egy befektetési döntésben ennél mindenképpen hosszabb időtávot kell figyelembe venni. Az alábbi vizsgálat mindössze arra szolgál, hogy a Brexit szavazás befektetési alap árfolyamokra bemutatott hatását szemléltetni tudjuk.

Az abszolút hozamú alapok jól állták a sarat

Az abszolút hozamú alapok egyik legnagyobb erénye, hogy nemcsak az árfolyam növekedésén, hanem annak esésén is hozamot tudnak generálni (ezt ún. short pozíciók révén tudja elérni). A múlt heti szavazáshoz hasonló helyzetekben pedig éppen ezek az alapok nyerhetik a legtöbbet, ugyanis a szavazás bármelyik kimenetelén nyerhetnek. Az alapok kezelőinek „mindössze” azt kell jól megtippelniük, hogy melyik forgatókönyv fog megvalósulni.

Ennek megfelelően a BAMOSZ adatbázisában szereplő abszolút hozamú alapok mindössze 37%-ánál lehetett árfolyamesést megfigyelni a szavazás következtében (a szavazást megelőző és azt követő árfolyamok alapján). Tízből hat ilyen alap tehát megfelelően védekezett vagy még nyerni is tudott a múlt heti felforduláson.

A legnagyobb esést a Plotinus Származtatott Befektetési Alap szenvedte el, ami több mint 4,2%-ot esett a szavazást követő napon. De, mint az fentebb említettük, nem csak veszíteni lehetett a Brexit szavazáson. Az ADÜTON Származtatott Befektetési Alap erre a legjobb példa, aminek árfolyama a szavazást követően egy nap alatt 12%-ot emelkedett.

A kötvényalapok is szépen szerepeltek

A kötvényalapok majdnem fele is megúszta a szavazást bármiféle árfolyamesés nélkül. Az alapok 47%-ánál árfolyam-emelkedésnek örülhettek a befektetők a szavazás körüli napokban. De azokat a megtakarítókat sem érte nagyobb baj, akik a rosszabbul teljesítő alapokba fektették a pénzüket. A legnagyobb egy napos esést elszenvedő alap, a Budapest Abszolút Kötvény Alapok Alapja bár 2,2%-ot veszített értékéből, árfolyama néhány nappal később már vissza is korrigált a szavazást megelőző szintek közelébe.

A részvényalapoknál viszont folyt a vér

A britek távozásának hírére a devizákon kívül a részvények reagáltak a leghevesebben. Éppen ezért a legnagyobb veszteségeket is a részvényalapoknál figyelhettük meg. Ezeknek közel 60%-a szenvedett el árfolyamesést, bár ennek mértéke is igen tág határok között mozgott.

A szavazást követő napon a Concorde Hozamfizető Származatott Alapja vesztette a legtöbbet, több mint 8,1%-ot. A tőzsdéken uralkodó pánikot pedig jól mutatja, hogy ugyanebben az időszakban a legnagyobb nyereséget az OTP Ázsiai Ingatlan alapja érte el egy mindössze 0,96%-os egy napos hozammal.

A vegyes alapok sem úszták meg szárazon

Érdekes módon a vegyes alapoknak a részvényalapoknál is nagyobb hányada, összesen 63%-a szenvedett el árfolyamesést a szavazást követően. Annak köszönhetően viszont, hogy ezek az alapok kötvényeket is tartanak, az esések mértéke nem volt olyan súlyos, mint a részvényalapoknál.

A szavazást követő napon a K&H megtakarítási cél február részalap esett a legnagyobb mértékben, közel 4,2%-ot. A Dialóg Konzervatív Alap pedig ugyanez az idő alatt 0,49%-ot emelkedett, amivel a legnagyobbat emelkedő vegyes alap lett.

Természetesen sem a vegyes alapoknál, sem a többi típusnál nem lehet tudni, az árfolyammozgások mögött pontosan mekkora mértékben játszott szerepet a brit szavazás. Könnyen lehet, hogy jó pár alap éppen ugyanezt az árfolyammozgást mutatta volna be akkor is, ha semmiféle referendumról nem szavaznak június 23-án.

Nagy a valószínűsége azonban, hogy a nagyobb árfolyamesések mögött igenis a Brexit állt. Mint azonban azt látni lehet, az alapok árfolyamai a legrosszabb esetben sem estek még 10%-ot sem, ráadásul nagy részük már meg is kezdte a visszakorrigálást. A befektetési alapok mögött álló szakemberek tehát ismét jól vizsgáztak, és egy világraszóló sokkot is megfelelően vészeltek át.

Ha Te is befektetési alapokba szeretnéd fektetni a pénzedet, próbáld ki alábbi kalkulátorunkat, amely segítségével több száz alap között válogathatsz.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérdezz minket