Bankmonitor

Banki termékek összehasonlítása

Erről csúnyán lemaradtak a volt devizahitelesek!

  • 2015-08-31
  • szerző: bankmonitor

Az idei év legnagyobb slágere a devizahitelek forintra váltása mellett annak kiváltása. Nem csoda, hiszen egy egyszerű bankváltással több százezer forintot is meg lehet takarítani. Azonban egy fontos határidőről már számos adós lekésett: a díjmentes szerződésfelmondás és ezzel együtt az igazán kedvező feltételű hitelkiváltás ideje is lejárt.

Meddig lehet díjmentesen felmondani a hitelt?

A legtöbb esetben az elszámoló levél kézhezvételét követően 91 nap áll az adós rendelkezésére, hogy forintosított hitelét végtörlesztési és egyéb más hitelzárási díj nélkül átvigye egy másik bankhoz. Mivel a volt devizahitelesek túlnyomó része április végén vagy május elején kapta meg az áhított levelet, így számukra ez a kiskapu már bezárult. A határidő lejárta után pedig már jogosan számíthat fel a bank bánatpénzt. A végtörlesztési díj jellemzően 1 és 2,5% között alakul, így egy 7 millió forintos hitel lezárása könnyű szerrel meghaladhatja a 100 ezer forintot.

Kevesebb ügyfél válthat bankot

A végtörlesztési díjat még rendszerint ellensúlyozza a hitelkiváltással elérhető megtakarítás, azonban lehet, hogy erre már nem kerül sor. Ugyanis a türelmi idő végével már a forintosított hitelek kiváltása esetén is alkalmazni kell a Fair banki szabályokat. Hogy mik ezek?

  1. Jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM): a hitel törlesztőrészlete nem haladhatja meg az adós igazolt havi nettó jövedelmének az 50, illetve a 60%-át (előbbi 400 ezer Ft alatti, míg utóbbi afeletti jövedelemre vonatkozik).
  2. Hitelfedezeti mutató (HFM): a hitel összege nem lehet magasabb, mint a fedezetül szolgáló ingatlan 80%-a.

A két szabály közül főleg az utóbbi kötelező érvényű alkalmazása szűkíti be a teret a potenciális hitelkiváltók körében. Ennek legfőbb oka pedig az, hogy a svájci frank elszállásával a forintra átváltott tartozás gyakran a kezdeti hitelösszeg körül található – rosszabb esetben jóval meghaladja azt –, míg az ingatlan legtöbbször leértékelődött. Így az előbb felsorolt két tényező eredőjeként az ügyfél jobb esetben a hitelezhetőségi határon billeg. Ebben az esetben megoldás lehet pótfedezet bevonása, vagy a hitel későbbi felülvizsgálata, amikor már kellő mértékben lecsökkent a tartozás összege.

Készítettünk egy kalkulátort, hogy megtudd mennyivel csökkentheted a törlesztőrészleted!

Lakáshitel kalkulátor

A várhatóan legkedvezőbb hitelek:

Nincs találat a megadott paraméterek alapján.


havi törlesztő

THM

Szeretnél ingyenes tájékoztatást a fenti ajánlatokról? Add meg adataidat és szakértőnk 24 órán belül visszahív.
<< Vissza



Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

0 Hozzászólás

  • drehas 2015-09-05 17:02:59 - Válasz

    Tisztelt Hölgyem,Uram!
    2008 oktoberben vettem fel Eurós lakásvásárlási hitelemet,amelyet most forintosítottak,de én szerettem volna végtörleszteni.Ez a hitel Fundamentával kombinált ahol a bank a kedvezményezett.A Fundamenta 8 éves futamidejű,amelyből a 7. évet fizetjük.(hozzátenném soha nem volt elmaradásunk,vagy később törlesztésünk sem a megtakarításnál,sem a hiteltörlesztésnél).Amint megkaptuk a banki elszámolást,mentünk beadni a kérelmet a végtörlesztésre és ekkor ért minket a meglepetés.A Bank nem járult hozzá a végtörlesztéshez,illetve csak akkor ha nem használjuk fel a Fundamentát,mivel még egy év hátra van a fundamentából.Ezt nem értem.A Fundamenta lakás célú megtakarítás,másra nem tudom felhasználniÖnnek mi a véleménye ?A Bank lehet,hogy a szabályzatának megfelelően járt el,de én biztos nem kötök velük mégegyszer üzletet.Várom válaszát.Üdvözlettel György.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérdezz minket