MNB alapkamat 0.90 % EKB alapkamat 0.00 % REGISZTRÁCIÓ

Ezek a legígéretesebb befektetések, válassz okosan közülük!

  • 2017.01.21.
  • szerző: bankmonitor.hu

Manapság nagyon nehéz olyan befektetést találni, amellyel még vonzó hozamot érhetünk el. A bankbetétek egyértelműen ki vannak lőve, hiszen már a költségek kitermelésére sem elegendő a kapott kamat. Ugyan a lakossági állampapírok jelenthetnek még némi vigaszt, hiszen itt kockázatvállalás nélkül érhetünk el a betéteknél magasabb hozamot. Viszont azoknak, akik számára ez a hozam nem elég, az abszolút hozamú alapok jelenthetik a megfelelő befektetést. Az Alapblog írása éppen az abszolút hozamú alapokkal foglalkozik.

A most jellemző alacsony hozamokkal jellemezhető piaci körülmények között egyre inkább felértékelődnek az abszolút hozamú alapok, mivel elképesztő nehéz vonzó hozammal kecsegtető befektetéseket találni. Azonban az sem mindegy, hogy melyik abszolút hozamú alapot választjuk, hiszen attól, hogy ilyen alapunk van, az még nem jelent garanciát a kiemelkedő hozamra.

Azt lehet mondani, hogy ez az alapkategória az alapot kezelő portfólió menedzser számára is kihívást jelent, hiszen a befektetési lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésre, így szinte bármibe fektethetnek, ahol fantáziát látnak. Ugyan a múltbeli hozam alapvetően nem határozza meg, hogy milyen hozamot érhetünk el a jövőben, de az abszolút hozamú alapoknál mégis nagyobb jelentősége lehet ennek, mert ez bizonyíthatja a portfólió menedzser jó döntéseinek eredményét. Viszont ők is belefuthatnak nagyobb kockázatba, amelynek nagy ára lehet és veszteséget okozhat az alap befektetőinek.

Érdemes az alapok Sharpe-mutatóját is alaposan megvizsgálni, hiszen ez jelzi nekünk, hogy egy adott kockázat vállalása mellett mennyi többlethozamra volt képest az alap. Ráadásul, amelyik alapkezelőnél jó teljesítményű abszolút hozamú alapokat találunk, ott nagy valószínűséggel a többi alapkategória is jól szerepel, bár minden alap választásánál ajánlott a fokozott óvatosság. Az Alapblog írása éppen a legjobb abszolút hozamú alapokkal foglalkozik a „Sharpe-mutató margójára” című írásában.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetés

Szakértői cikkek

Vállalatfinanszírozási hírek

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Blogajánló

  • alapblog

    Nincs ember!

    Kimerült a lengyel munkaerőpiac (is), krónikus a munkaerőhiány, hiába vágtatnak felfelé a bérek. Csak az első fél évben még 900 ezer ukrán munkavállalóra kértek engedélyt...

  • RSM Hungary blog

    Indokolt lenne az új Jöt. változtatása

    Az új jövedéki törvény még életbelépése előtt módosításra került, de úgy tűnik, hogy a gazdálkodóktól érkező észrevételek, valamint az általános eljárásjogi háttér változása elkerülhetetlenné teszi az ismételt módosításokat. A jövedéki engedélyeseknek előírt pénzügyi biztosíték és a kötelező tárolókapacitások meghatározása is kérdéseket vet fel.

  • Pénzkérdés

    Tech óriások írtak nyílt levelet Donald Trumpn

    Többek között a Facebook, az Amazon és a Google is arra kéri az amerikai miniszterelnököt, hogy folytassa Barack Obama DACA-programját, amely az Amerikába illegálisan bevándorló gyermekek védelméről és segítéséről szól. [...] Bővebben!

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul. [...] Bővebben!