Bankmonitor

Banki termékek összehasonlítása

Földet vennél? Itt a nagy lehetőség!

  • 2014-02-11
  • szerző: bankmonitor

A mezőgazdasággal foglalkozók számára korábban nem látott lehetőséget kínál a jegybank növekedési hitelprogramja. Nemrégiben jelentették be, hogy a 2,5 százalékos kamatra felvehető hitelből földet is lehet vásárolni. Megnéztük, ki élhet ezzel a lehetőséggel.

Egy hektár
szántóföld átlagára 823 ezer forint volt – derül ki az FHB Termőföldindexének 2013 első háromnegyed évére vonatkozó adataiból. Az
árnövekedés 11,6 százalékos volt ebben az időszakban. Az elemzés készítői szerint a
növekedés az idei esztendőben is folytatódhat. Az idén hatályba lépő földforgalmi törvény miatt sok gazdálkodó igyekezett kihasználni, hogy az utolsó pillanatban még a régi szabályok szerint szerezhessen területet.   Az új jogszabály célja egyértelműen a befektetési céllal földet vásárló spekulánsok, a tőkeerős külföldi gazdák és a tehetős hazai
nagybirtokosok további területszerzésének lassítása. Ugyancsak kormányzati cél a
középbirtokosi rendszer megerősítése Magyarországon. Utóbbi rétegnek kedvez, hogy a Magyar Nemzeti Bank
Növekedési Hitelprogramjának második szakaszában (NHP2)
családi kisvállalkozások és őstermelők is pályázhatnak földvásárlási hitelre.  
Az alábbi kalkulátor segítségével könnyen kideríthető, hogy a földvásárlást tervező őstermelő és családi gazdaság kaphat-e a kedvező áru hitelből?  
Az NHP2 rendkívül kedvező lehetőség a gazdálkodók számára, hiszen rendkívül kedvező áron, mindössze
2,5 százalékos kamat fejében juthatnak kölcsönhöz. Az egy vállalkozás által felvehető hitel összege 3 millió forint és 3 milliárd forint között lehet. A program
2013. október 1. és 2014. december 31. között fut.   Bár még bő 10 hónap van a programból, nem árt sietni, hiszen sok gazdálkodót érint a lehetőség, csak a
szóba jöhető őstermelők száma 500 ezer felett van.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.  

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérdezz minket