Görögország csődbe ment – Erre számíts, ha oda mész nyaralni

Görögország csődbe ment – Erre számíts, ha oda mész nyaralni
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-06-29
 

Kígyózó sorok látványa fogadta a hétvégén a Görögországba érkező turistákat. A kimerítő tárgyalásokkal telt a hétvége során ugyanis mégsem született megállapodás a hitelezőkkel, és ezzel gyakorlatilag csődbe ment az ország. Hogy a lakosság országban maradt vagyonának külföldre menekítését megakadályozzák, a mai naptól július 6-ig nem nyitnak ki a görög bankok, és a napi készpénzfelvétel maximális nagyságát is 60 euróban határozták meg. A jórészt turizmusra épülő ország vezetése azonban arra is figyelt, hogy mindez a turistákat ne érintse kellemetlenül. Lássuk, mire kell számítani az országba érkező nyaralóknak.

A hétvége eredménytelen tárgyalásainak következtében a görög helyzet a korábbiaknál is tovább romlott. Már biztos, hogy az Alexis Ciprasz vezette ország nem fizeti ki a június 30-i hitelrészleteket az IMF felé, ezzel együtt pedig az ország lakosainak és az országba érkező turistáknak is több tekintetben nehéz napokra kell számítaniuk.

Az ország miniszterelnökének hétvégi bejelentése szerint a görög bankok július 6-ig nem nyitnak ki, és az athéni tőzsde is zárva tartja kapuit a hét folyamán. A lépésre már korábban számítani lehetett, ezért is kígyóztak sorok már egész hétvégén a bank automatáknál. (A pénzmentés azonban nem most kezdődött, 2010 óta 100 milliárd eurónyi betétet vontak ki.) De nem csak a görög lakosság, velük együtt a külföldi turisták is az ATM-knél álldogálással töltötték a hétvége jó részét, hiszen nem lehetett tudni, kit hogyan is érintenek a zátonyra futott tárgyalások.

A turistáknak nincs mitől tartaniuk

A magyar nyaralók szempontjából az első és legfontosabb, hogy az országba érkező külföldi turistáknak elvileg nincs mitől tartaniuk. A külföldön kibocsátott bank- és hitelkártyákkal korlátlanul lehet pénzt kivenni az ATM-ekből. Ennek ellenére az országba induló nyaralóknak érdemes a lehető legtöbb eurót magukkal vinniük, hogy még véletlenül se érje őket kellemetlenség. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a bank automaták is kiürülhetnek, a bankfiókok pedig zárva lesznek. De a készpénz euróra váltását is mindenképpen még indulás előtt intézzük el, hiszen a pénzváltás is nehézségekbe ütközhet Görögországban.

Ugyancsak fontos, hogy az autóval induló turisták folyamatosan tartsák szemmel a fejleményeket, hiszen könnyen előfordulhat akár, hogy ha tovább romlik a helyzet, az üzemanyag ellátás is akadozni kezd az országban.

A helyieket korlátozzák

A helyi lakosság készpénzhez jutását azonban valóban korlátozni fogják. A görögországi ATM-ek a mai nap délutánjáig nem lesznek üzemképesek, és a görög lakosság ezt követően is csak 60 eurót vehet ki naponta.

Annak érdekében pedig, hogy megakadályozzák a görög lakosság vagyonának az országból való kimenekítését, minden külföldre irányuló pénzátutalást megtiltottak, a Görögországban kibocsátott bankkártyákkal pedig csak az ország területén lehet fizetni. Ciprasz azonban azt is hangsúlyozta, hogy a lakosság bankbetétei teljes biztonságban vannak.

1

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Hirdetés