Görögország után Kína és Amerika miatt is aggódhatunk

Görögország után Kína és Amerika miatt is aggódhatunk
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-08-17
 

A kínai gazdaság, illetve a Fed kamatemelése okozta a legnagyobb felbolydulást az utóbbi hetekben. Kínában a bizonytalanság főként a nyersanyagok piacán okoz problémát, de akár a fejlődő gazdaságok egészére is kihathat: nagy gondok jöhetnek még emiatt. A Fed kamatemelésének hatásai ugyancsak kevesen tudnák megjósolni (viszont annál többen tippelik meg azt). Az következőekben azonban az is kiderül, hogy készültek már jelentős szereplőktől is forgatókönyvek ennek a befektetésekre gyakorolt hatásainak felmérésére. Ezek ismertetése mellett pedig még azt is megtudhatjuk, hogy akár a fejlődő piacok ingatlanáraira is rányomhatja majd a bélyegét az amerikai jegybank döntése.

Mióta enyhültek az aggodalmak a görög helyzet miatt, ismét a kínai gazdaság került a figyelem középpontjába. Az alapvetően negatív kilátásokra még rátett egy lapáttal a jüan leértékelése, ami ugyancsak arra utalhat, hogy valami nagy baj van a világ második legnagyobb gazdaságával. A leértékelés hátterét részletekbe menően elemezte az Alapblog A múlt Kínája című cikke. Ennek a világgazdaság egészére negatív hatásával pedig Zsiday Viktor foglalkozott, a már címével is sokat mondó Kína leértékel = Baj van című írásában.

A kínai gazdasági növekedés könnyedén 3% körüli értékre eshet vissza az IMF egykori főtanácsadója, Barry Eichengreen szerint is. A gazdasági növekedés lassulása pedig a nyersanyagpiacokon is kitapintható. Ez az egyik fő mozgatórugó az olajár drasztikus visszaesése mögött. Felmerülhet viszont a kérdés, hogy egy-másfél évvel ezelőtt miért voltak még mindig 100 dollár fölött az olajárak, hiszen a kínai lassulás, illetve a palaolaj termelés előretörése már akkor is régen ismert tény volt. A meglepő válasz kiderül az amerikai nyersanyag piaci guruval, Dennis Gartmannal készült interjúból.

De nem csak a feketearany, hanem a valódi nemes fémek jövőét illetően is hasznos információkra tehetünk szert. Ebben az amerikai Duke Egyetem professzora, Campbell Harvey lehet segítségünkre. Ő nem mellesleg arról vált világhírűvé, hogy már 2012-ben tudományos alapon megjósolta az arany 1000 dolláros árfolyamig való visszaesését. De vajon eshet még ennél is tovább, és egyáltalán, mi a reális árfolyam? Mindez kiderül az Alapblog Harvey-vel készített interjújából.

Akinek viszont még két ekkora szaktekintély véleménye még sem lenne elég, érdemes megismerkedni a Capital Economics nyersanyagpiacokról alkotott képével is. Azért pont az övékkel, mert az utóbbi évek legpontosabb előrejelzéseit éppen ez az elemzőház készítette.

Nem csak a kínai gazdaságot érintő találgatások mozgatták azonban a piacokat. Az utóbbi időben ismét a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kapott a Fed kamatemelése. A jelek szerint erre már szeptemberben könnyen sor kerülhet. De hogy mi lesz utána? Az Alapblog cikkében megismerhetünk három lehetséges forgatókönyvet, és ezeknek a befektetésekre gyakorolt hatását is. Sőt, a Bank of England elemzőinek véleménye alapján azt is megtudhatjuk, hogy okozhat-e ez nagyobb bajt a fejlődő piacok ingatlanpiacain.

Hirdetés
Hirdetés