Havi 20 ezret is bukhatsz a lakáshitelen, mert magyar vagy!

Havi 20 ezret is bukhatsz a lakáshitelen, mert magyar vagy!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-12-20 Frissítve: 2021-08-06
 

A csökkenő kamatok hatására ma már 3,8 százalékos kamat mellett juthatunk hitelhez, ha bevállaljuk a törlesztőnk gyakori változását.  Bár nemzetközi összehasonlításban még mindig könnyen találunk olyan országot, ahol még kedvezőbbek a feltételek. Gyűjtésünk alapján egy német lakosnak akár 30 százalékkal, vagyis 20 ezer forinttal alacsonyabb havi törlesztő-részletet kell fizetnie ugyanazért a hitelért, mint egy magyarnak.

Havi 20 ezerrel kéne kevesebbet fizetned

Gondoltunk egyet és azt is megnéztük, hogy nemzetközi fronton mi a helyzet, milyen kamatok mellett juthat lakáshitelhez például egy német vagy cseh lakos, aki hasonló cipőben jár, mint mi. Először is annak jártunk utána, hogy alakulna a havi törlesztőnk, ha egy hazánkban átlagos összegűnek tekinthető hitelt az egyes országokban, különböző kamatperiódusok mellett vennénk fel.

Egy 8 millió forintos hitelt, ha 20 évre vennénk fel, akkor hazánkban egy legfeljebb 5 évre rögzített hitelért átlagosan havi 57 ezer forintot, míg egy legfeljebb 10 évre fixált hitel esetében 60 ezret kellene fizetnünk. Amennyiben ugyanezt Németországban tennénk meg,  37 ezer forintos illetve közel 40 ezres törlesztőt kellene bevállalni, ami alapján a fizetendő havi törlesztő 30 százalékkal, vagyis 20 ezer forinttal is kevesebb lenne. De a régióban a szlovákoknál és cseheknél is jóval kedvezőbbek a feltételek, hozzájuk képest is rendre bő tízezer forinttal kell többet fizetnünk egy hosszú kamatperiódusú lakáshitelért.

Nézd meg milyen feltételek mellett juthatsz jelenleg lakáshitelhez! Kalkulátorunk segítségével a legjobb banki ajánlatokat is megtalálod!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Hirdetés

Hirdetés

Még mindig drágák a hazai lakáshitelek

Számos forrásból arról értesülhetünk, hogy a magyar lakáshitelek nemzetközi viszonylatban még mindig drágának számítanak, hiába következett be jelentős esés a hitelkamatokban. Mi is utánajártunk ennek és gyűjtésünkből az derült ki, hogy a fejlett országban élő emberek sokkal jobb helyzetből indulnak, ha lakáshitelt vennének fel, de még a régióhoz viszonyítva is le vagyunk maradva.

Összehasonlítottuk, hogy az egyes országokban átlagosan milyen kondíciók mellett érhetők el hosszú kamatperiódusú hitelek, továbbá az 5 illetve 10 éves államkötvény hozamok alapján kiszámoltuk a lakáshitelek kamatfelárait is. Utóbbi azért nagyon fontos, mert nagysága megmutatja, hogy a bankok mennyire tartják kockázatosnak a hitelezést, illetve azt is, hogy mekkora jövedelmet szeretnének elérni a tevékenységükön.

Egyértelműen látszik, hogy hazánk kiemelkedik az összevetésből, mivel itt a legmagasabbak a lakáshitel THM-ek. Viszont ami még ennél is többet elárul, hogy a kamatfelárak is nálunk a legmagasabbak. Mi átlagosan 6 százalékos kamatot fizetünk egy 1-5 éves kamatperiódusú hitelért, míg az 5-10 éves fixált hitelekért 6,71 százalékot. Nemzetközi viszonylatban a németek jutnak a legkedvezőbb feltételek mellett hitelhez, náluk 1,17 százalékos kamat mellett már elérhetőek az 1-5 éven rögzített lakáshitelek, míg az 5-10 éven fixált hitelekért 1,78 százalékot kell fizetniük.

A fejlett országokhoz képest akár 2-2,5 százalékkal magasabb felárat fizethetünk, de még a régió országaiban is jóval kisebb kamatfelárat számítanak fel a bankok a lakáshitelekre. Tehát a kamatfelár tekintetében, ha már a régió átlagát elérnénk, akár 2 százalékponttal kevesebbet kellene fizetnünk, ami egy átlagos lakáshitel esetében azt jelentené, hogy 13-16 százalékkal is alacsonyabb lehetne a havi törlesztője.

4 százalék alatt is juthatunk már lakáshitelhez

Már mindenki tapasztalhatta, hogy milyen alacsony szinten is vannak jelenleg a kamatok, ami megtakarítóként egyre több fejtörést okoz, hiszen a hagyományos betétek után már szinte semekkora kamatot sem kapunk. Viszont, ha lakáshitelben gondolkodunk, akkor már teljesen más a leányzó fekvése, ugyanis még sosem voltak ilyen alacsony szinten a lakáshitel kamatok. Az elmúlt évek során szerencsére egyre vonzóbb feltételek mellett vehettünk fel lakáshitelt, így a hitel után fizetendő havi törlesztő-részlet is drámai csökkenésen ment keresztül.

Az alapvető jellemző, ami meghatározza a lakáshitelünk THM-jét, hogy milyen kamatperiódust választunk, és hogy milyen egyéni jellemzőink vannak (mint például jövedelem, fedezet értéke). A rövid kamatperiódusú hitelek esetén a kamatunk akár éven belül is változhat, viszont a hosszú kamatperiódusúaknál akár a futamidő végéig is rögzíthető. Így a rövid távon fixált hitelek esetében egyértelműen nagyobb mértékben futjuk a kamatok változásából eredő kockázatot is, a hosszan rögzített hitelek esetében viszont hosszú ideig ugyanannyi marad a törlesztő.

Azt is biztosra vehetjük, hogy a rövid kamatperiódusú hitelek esetén a kamat, így a havi törlesztőnk is alacsonyabb, míg a hosszan fixáltak esetében magasabb a kamat, ami a biztonság áraként is felfogható. A legolcsóbb, rövid kamatperiódusú lakáshitelek már bőven 4 százalék alatti THM mellett elérhetőek, viszont ha biztonságos hitelt szeretnénk magunknak, a kamat már 6 százalék környékén is lehet. Mindemellett azt lehet mondani, hogy érdemes a hosszú kamatperiódusú hitelt választani, hiszen senki sem tudja, meddig tart még az alacsony kamatok kora.

 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés