Hogyan lehetséges a bankbetétet 10%-kal meghaladó hozam?

Hogyan lehetséges a bankbetétet 10%-kal meghaladó hozam?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-08-14 Frissítve: 2021-08-06
 

„A bankbetét jelenleg alig hoz már valamit, miközben rendre látok olyan befektetéseket is, ún. abszolút hozamú alapokat, amelyek még bőven 10% fölött hoznak. Azt értem, hogy alacsonyan állnak a kamatok, de mégis hogy lehet ilyen lényeges különbség két lekötés között? Nekem ez valamiért gyanús, nem valami turpisság áll a háttérben?” A kérdés a Bankmonitor egyik érdeklőjétől érkezett, most pedig a szakértőnk válaszol.

Megtakarítóként valóban azt láthatod, hogy a bankbetétek terepén már nem sok babér terem, hiszen a bankba betérve jószerivel fél százalékot sem fizetnek a megtakarításra. Ettől már akkor lényegesen jobb a lakossági állampapír, ahol szintén rövid időtávú elköteleződés mellett is 1,5-2%-os hozamot fizetnek a pénzed után.

Ugyanakkor akármilyen hihetetlen, még jelenleg is vannak olyan befektetések, amelyekkel 10%-ot meghaladó hozamot is elérhetsz. Ez az eltérés pedig a nagyon eltérő kockázatból fakad, hiszen ez eleve behatárolja azt is, hogy mekkora lehet a befektetés által elérhető hozam. Tehát nincsen semmi turpisság, egyszerűen teljesen más a kiindulási pont egy fix kamatot ígérő bankbetétnél, mint egy olyan befektetésnél, ahol már például részvénybefektetések is látótérbe kerülnek.

A kockázat alatt pedig annyit kell értened, hogy a befektetett pénz értéke jelentős ingadozást mutathat, így benne van a pakliban, hogy egyszer akár 5-10%-kal is kevesebbet ér, máskor pedig kétszámjegyű hozamot is elkönyvelhetsz rajta.

Ha ezt a rizikót is bevállalnád, akkor elsősorban a befektetési alapok körében akadhatsz jó lehetőségekre. Ezeken belül is leginkább az abszolút hozamú, a vegyes alapok, és a részvényalapok révén tudod a bankbetétek és az állampapírok hozamszintjét lényegesen megugrani.

Az említett abszolút hozamú alapok például ezt úgy érik el, hogy a széles befektetési palettájuknak megfelelően számos lehetőség közül szemezgetnek és ezek közül a legjobb lehetőségeket igyekeznek megcsípni. A vegyes alapok már részben különböző részvénybefektetésekkel is kacérkodnak, ami azért sokat képes lendíteni a teljesítményükön. A részvényalapoknál pedig már az akár különböző földrajzi régiókban működő vállalatok részvényei jelentik a fő fókuszt.

A következő kalkulátorral utánaszámolhatsz, hogy a különböző befektetési alapoktól milyen teljesítményre számíthatsz. Ha pedig kérdés merülne fel benned, ne habozz, tedd fel nekünk és a szakértőnk megválaszolja!

Hirdetés
Hirdetés