Így lesz már havi 20 ezer forintból saját lakása a gyermekednek

Így lesz már havi 20 ezer forintból saját lakása a gyermekednek
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-10-26 Frissítve: 2021-07-16
 

A szülők többsége egyfajta küldetésnek fogja fel, hogy gyermekének idővel saját lakást biztosítson. Azzal viszont már kevesen vannak tisztában, hogy melyik megtakarítási forma ehhez a legmegfelelőbb. A Bankmonitor megvizsgált két államilag támogatott befektetési lehetőséget, amivel bármelyik család közelebb kerülhet céljai eléréséhez.

Magyarországon a háztartások a rendelkezésre álló jövedelmük 6,58%-át takarítják meg. Ebbe bele tartoznak azok, akik jóformán egy forintot se tudnak félre tenni a hó végén, és azok is, akik fizetésük feléből is könnyedén megélnek. Ezért nyugodtan feltételezhetjük azt, hogy a tényleges megtakarítók körében a megtakarítási ráta 10% feletti.

Az átlagkereset jelenleg havi nettó 180 ezer forint körül mozog, ami azt jelenti, hogy egy kétkeresős család havonta 36 ezer forintot tud félre tenni. Ebből a havi megtakarításból kell gazdálkodniuk, legyen szó bármilyen váratlan kiadásról vagy egyéb hosszú távú céljaik megvalósításáról. Ilyen hosszú távú cél lehet egy autó megvásárlása vagy gyermekük saját lakáshoz segítése.

Természetesen nem szabad minden félretett pénzünket egy célra összpontosítani, azt mindenképp osszuk meg: először építsünk vésztartalékot (3-6 havi jövedelemnek megfelelő összeg), majd csak ezután tegyünk félre az egyéb célok érdekében.

A Bankmonitor azt vizsgálta meg, hogy egy család hogyan segítheti legkönnyebben saját lakáshoz gyermekét, és hogy ehhez milyen megtakarítási formákban érdemes gondolkoznia.

Lakásvásárláshoz többféle állami támogatás is kapcsolódik. A legnépszerűbb államilag támogatott megtakarítási termék a lakástakarék, de nem szabad megfeledkezni a kissé mostohagyerek babakötvény konstrukcióról sem. Az állam a havi befizetések után lakástakarék esetén 30, míg babakötvény esetén 10%-ot ír jóvá a megtakarítási számlán, de évente maximum 72, valamint 6 ezer forintot. Emellett utóbbi, azaz a babakötvény esetében egy kezdő, 42 500 forintos nyitó egyenleggel is megajándékozza az állam a megtakarítót.

Kamatbónusz
29 000 Ft-tól 4 342 500 Ft-ig
Bankmonitor
A várhatóan legkedvezőbb ajánlatok
Most kamatbónusszal
gyűjthető össze lakás célra.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi szabályzatba és az Online Lakástakarék Pénztár promóciós szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Hiba történt

     

    Havi 20 ezer forint befizetése (ami egy kétkeresős háztartás havi megtakarításainak 55%-a) mellett a megtakarítási időtáv függvényében lakástakarékkal 1,3-7,3 millió forint, míg babakötvény esetén 800 ezer és 6,9 millió forint közötti összeg gyűjthető össze.

    ltp2kep161025Mint minden megtakarítás esetén, úgy lakáscél esetén is célszerű minél korábban elkezdeni takarékoskodni. Egyrészt a hosszabb megtakarítási idő jelentősen megnöveli az elkölthető összeget, másrészt a megtakarítani kívánt pénzösszeget hosszabb idő alatt kisebb havi ráfordítással lehet összegyűjteni.

    Amennyiben az összegyűjtött pénz kevésnek bizonyul a kiszemelt ingatlan megvásárláshoz, akkor sem kell csüggedni, mert a megtakarítást lakáshitellel is kiegészítheti a család. Mivel ma már nem lehet lakáshitelt önerő nélkül felvenni (kivéve, ha pótfedezetet is fel tudunk ajánlani), ezért pont kapóra is jön ez a megtakarítás.

    A bankok által minimálisan elvárt önerő mértéke az ingatlan vételárának 20%-a. Így lakástakarék esetén maximum 36,5 millió, addig babakötvény esetén „csak” 34,5 millió forintos ingatlanban gondolkodhatunk. A táblázatban pirossal jelölt számok jelzik, hogy milyen értékű ingatlan megvételéhez nincs már elegendő önereje a családnak.

    ingatlan_20161026

    Amennyiben az Aegon Alapkezelőnél abszolút hozamú alapokba fektet, bármennyit is érjen el +1%-ot bónusz hozamot kap! Mindezt ingyen.

    Hirdetés
    Hirdetés