Bankmonitor

Banki termékek összehasonlítása

Így válassz értékpapírszámlát!

  • 2015-07-27
  • szerző: bankmonitor

A Quaestor-kártalanítás megkezdése egyben azt is jelenti, hogy több tízezer új értékpapírszámla megnyitására lesz szükség a következő hetekben. Ennek apropóján összegyűjtöttük, melyik szolgáltatónál mennyiért nyithatunk és vezethetünk értékpapírszámlát. Az eredmény pedig még a várakozásainkat is felülmúlta, hiszen évente akár 120 ezer forintos többletköltséggel is szembesülhetünk, ha nem jól választunk. De, mint mindenhol, itt is igaz: nem biztos, hogy a legolcsóbbal járunk a legjobban!

A Quaestor, a Buda-Cash és a Hungária körüli botrány több tízezer embert érintett, a kártalanítások megkezdése pedig egyben azt is jelenti, hogy károsultak egy jelentős részének új értékpapírszámla megnyitására lesz szükség a közeljövőben. A választás azonban egyáltalán nem egyszerű, hiszen a megfelelő döntéssel évente akár százezres nagyságrendű kiadásoktól óvhatjuk meg magunkat. Ugyanakkor, mint minden területen, itt is igaz: nem biztos, hogy a legolcsóbb a legjobb.

A havi fix költségek

Az értékpapírszámla megnyitásáért a legtöbb esetben nem számolnak fel díjat, a számla fix költségét tehát elsősorban a havi számlavezetési díj teszi ki. Ezt a havidíjat kétféleképpen adhatják meg:

  • fix összeg,
  • az értékpapír állomány nagysága alapján számított összeg.

Az állomány alapján szerint fizetendő díjat leggyakrabban a számlán tartott értékpapírok piaci értéke alapján határozzák meg. Minimum értéket azonban minden esetben meghatároznak, és gyakran a felső korlát is adott. Az értékpapírokba fektetett pénz nagyságának tehát csak az alsó és felső korlát között van jelentősége, azon felül és az alatt a minimum és a maximum összeg fix díjként működik.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy a Beva tagsággal rendelkező vagy külföldi befektetés védelmi alap garanciájával bíró nagyobb befektetési szolgáltatóknál milyen árakkal találkozhatunk.

A számlanyitás és számlavezetést tekintve toronymagasan kiugrik a Quantis, hiszen nem elég, hogy ez az egyetlen olyan szolgáltató, ahol az értékpapírszámla megnyitásáért is fizetni kell (nem is keveset), de a havi számlavezetés díja is többszöröse a többi szolgáltatóénak. Ennek hátterében a Quantis versenytársaitól eltérő üzleti modellje áll, és emiatt az aránytalanul magas díjak nem is összehasonlíthatóak a többi befektetési szolgátlatóéval.

A kedvező költségek miatt pedig az UniCredit emelkedik ki. Ez ugyanis az egyetlen olyan nagy külföldi banki háttérrel rendelkező szolgáltató, amelynél díjmentesen nyithatunk és vezethetünk értékpapírszámlát.

Nem csak a számlavezetés számít!

A számlavezetési díj mellett igen fontos az értékpapírokkal való keresekedés költsége is. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az alacsonyabb számlavezetési díjon megspórolt pénzt elviszi az értékpapírok drágább adás-vétele. De ennek megítélése is személyes prefetenica kérdése, hiszen abban az esetben van kiemelt jelentősége, ha valaki igazán aktívan keresekdik. Annál, aki hosszú időtávban gondolkodik, és évente csak néhányszor nyúl értékpaíprjaihoz, ez a tényező máris sokkal kisebb szerepet kap.

Ne feledkezzünk meg a rejtett költégekről sem! Ilyen lehet például, hogy az állampapírokat más hozammal adják, illetve, hogy spreadet alkalmaznak strukturált termékek esetén. És legalább ilyen fontos az egyes szolgáltatóknál elérhető eszközök köre, és az elérhető szolgáltatások köre (pl. online kereskedés stb.) is.

Nem szabad tehát egyedül az értékpapírszámla költségei alapján választani. Főként azoknak, akik csak a szerencsének köszönhetik, hogy visszakapták elcsalt pénzüket, nem érdemes csak azért egy bizonytalanabb hátterű szolgáltatót választani, mert ott megspórolhatnak havi pár száz forintot.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérdezz minket