Így védekezhetsz a nyugdíjcsökkentés ellen

Így védekezhetsz a nyugdíjcsökkentés ellen
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-08-15 Frissítve: 2021-07-01
 

Évtizedek múlva egyre nehezebb lesz a nyugdíjasoknak, hogy kijöjjenek a havi járandóságukból. Vélhetően sokkal keményebb feltételeket szabnak majd meg, ezt kivédendő, érdemes minél hamarabb takarékoskodásra adni a fejünket. Nem kell óriási összegre gondolni, már havi 5000 forintból érezhető nyugdíj-kiegészítést kaphatunk. A számok nem hazudnak, időben elkezdve akár a minimálnyugdíj közel fele is összejöhet.

Kis összeggel is van értelme elindulni

A minimálbéresek nyugdíjkilátásairól szóló cikkünk fő következtetése az volt, hogy komolyabb nyugdíj-kiegészítést csak akkor érhetünk el, ha havi alapon legalább néhány tízezer forintot félre tudunk tenni. A mai hazai megtakarítási lehetőségekhez mérten most egy olyan összeállítást készítettünk el, ami havi 5000 forintos összegre vonatkozik. A választásunk azért is esett erre, mert az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a minimális befizethető összeg is ekkora.

A lehető legfontosabb tanács, amit adhatunk, hogy már ekkora összeggel is érdemes nyugdíj-célra takarékoskodni, függetlenül attól, hogy milyen idősek vagyunk, hiszen ezáltal is tettünk valamit az időskori jövedelem-biztonságunk megteremtéséért. A következő két évtizedben még az állami nyugdíjrendszer jelenlegi feltételek mellett is fenn tudja tartani magát, viszont utána nyugdíjcsökkentésre van kilátás. Minél korábban kezdjük meg a felkészülést erre, annál inkább könnyebb lesz a céljainkat elérni.

Megnéztük, hogy mi történik, ha mától elkezdenénk havi 5000 forintot félretenni egy nyugdíjpénztárba, az első évet követően pedig 3 százalékkal növelnénk a befizetett összeget (ennyi lehet az infláció). A jó hír az, hogy a 20 százalékos (maximum 150 ezer forintos) adókedvezménnyel kiegészítve 40 év után már közel 9,5 millió forinton állhat a számlánk egyenlege.

onyp160812Nem véletlenül nevezte a híres elméleti fizikus Albert Einstein a kamatos kamatot az emberiség legnagyobb találmányának. 40 évet követően még 5 százalékos hozamnál is úgy néz ki a számlánk, hogy közel a felét hozták össze a befizetések és az adókedvezmények, míg a maradék majdnem 50 százalékot az időközben elért hozamok. Természetesen időt kell adni, hogy az előnyökből részesedhessünk, de 20 év után is a hozamok 30 százalékban járulnak hozzá a pénzünk gyarapodásához.

Érdemes saját magunkra szabva is megnézni, hogy  mekkora összeg gyűlhet össze a nyugdíjra!

Kérd részletes
eredményeidet email-ben!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
0 Ft
ennyi pénzed lesz
mire nyugdíjba mész
A részletes eredményedet
e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

Szeretnéd megtudni:
  • Hogyan lesz ennyi pénzed nyugdíjas éveidre?
  • Hogy melyik számodra a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ?
  • Illetve, hogy mennyi állami támogatást kaphatsz?
Bízd magad független szakértőinkre!

Hirdetés

Hirdetés

Lássuk a számokat!

Az első nagyobb pofont akkor kapjuk, amikor szembesülünk azzal, hogy a pénz a jövőben is fokozatosan veszíteni fog az értékéből. A legszembetűnőbb különbség 40 év után lesz, hiszen a 40 évvel későbbi 9,4 millió forint mai értéken „csak” a harmadát éri. Az infláció a ludas ezért is, mi 3 százalékkal számoltunk évente, ezért állhat ott a táblázatban a 3 millió forintos összeg.

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál több lehetőségből is választhatunk, hogy miként akarjuk felvenni az évtizedek alatt összegyűjtött megtakarítást. Mi abból indultunk ki, hogy életjáradékot kérünk, vagyis nem akarjuk magunkat annak a kockázatnak kitenni, hogy idő előtt elfogyjon a pénzünk. A biztosítóknál alkalmazott módszert vettük mi is át, ahol a  megtakarítást a várható élettartam alapján számítják ki. Most körülbelül 16 év a várható élettartam 65 éves korban, viszont 40 év múlva már 20 évre kell berendezkednünk.

Innen már csak egy osztás, hogy megkapjuk az induló nyugdíj-kiegészítés mértékét. Feltüntettük a jövőértékeket is, de szerintünk a jobb összehasonlítási alap kedvéért érdemes a mai értékekkel számolni. Ezzel együtt az jön ki, hogy mai értéken 20 év után 7000 forintos, míg 40 év után 12 000 forintos kiegészítésre számíthatunk. Csak összehasonlításul, a minimálnyugdíj értéke 28 500 forint, vagyis ennek közel a felét mi magunk is felépíthetjük.
onyp3160812Elsőre alacsonynak tűnhet ez az összeg, de tudnunk kell azt is, hogy a befizetés mértéke 5000 forint volt az első évben, és onnan 3 százalékkal emelkedett évente. Más oldalról megközelítve a problémát, azt mondhatjuk, ha 40 évig fizetek be a pénztárba, akkor mai értéken a befizetés duplájának megfelelő összeget kaphatok 20 évig, ami azért nem olyan rossz üzlet.

Ennél nagyobb kiegészítést csak akkor kaphatunk, ha

  • többet fizetnénk be havonta
  • emelkedne az állami támogatás aránya
  • nem kérnénk 20 évre járandóságot, csak 10-15 évre
  • 5% feletti hozamot érne el évente átlagosan a pénztár
  • a pénzünk értéke nem romlana évente 3%-kal
Hirdetés
Hirdetés