MNB alapkamat 0.90 % EKB alapkamat 0.00 % REGISZTRÁCIÓ

Kedvezményes számlavezetés munkavállalóknak

  • 2013.03.28.
  • szerző: bankmonitor

Dolgozói Program, Munkavállalói Juttatás Csomag, Flotta Kedvezmény és egyéb hangzatos elnevezések, de pontosan mit is jelentenek ezek? Kedvezményes banki szolgáltatások a munkáltatónknak köszönhetően? Mégis milyen kedvezmények és egyáltalán kik vehetik igénybe?

Bankok és munkáltatók közötti együttműködések, amelyek az alkalmazottaknak biztosítanak különböző kedvezményeket? Bármilyen hihetetlen is, de a legtöbb bank nyitott erre. Vállalatokkal és egyéb szervezetekkel (pl.: egyesület, szakszervezet) kötött megállapodások keretében
szolgáltatásaik széles körét kínálják kedvezményesen a vállalat vezetői és dolgozói részére.

Elsőre azt hihetnénk, hogy a bankok kizárólag nagyvállalatokkal történő szerződéskötésben érdekeltek, de erről szó sincsen, hiszen a legtöbbnél már
akár 5 főt foglalkoztató cégek élhetnek ilyen lehetőségekkel. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezek a cégek azonos kedvezményekre számíthatnak, mint egy 2.000 főt foglalkoztató nagyvállalat, de a bankok a kisebbek számára is több kedvezményes szolgáltatást biztosítanak.

Miért is érheti ez meg nekünk, mint munkavállalóknak?

Leginkább azért, mert legtöbbször
kedvezőbb díjjal vagy akár teljesen díjmentesen vehetünk igénybe banki termékeket és szolgáltatásokat, mint ahogy arra egyébként lehetőségünk volna.

A bankok többsége ugyanis

  • díjmentes, de legalább kedvezményes számlavezetést biztosít részünkre,
  • díjmentesen vagy kedvezményesen vehetünk igénybe bankkártyát és jellemzően több díjmentes/kedvezményes készpénzfelvételre biztosítanak lehetőséget,
  • díjmentesek az utalások, ha azokat az interneten adjuk meg és nem számítanak fel külön díjat a csoportos beszedések, valamint az állandó átutalások teljesítéséért sem,
  • sok esetben a normál kondícióknál kedvezőbb feltételekkel vehetünk hiteltermékeket igénybe (pl.: hitelkártya, folyószámlahitel), sőt olyan esetekkel is találkoztunk, ahol ingyenes életbiztosítások igényelhetőek.

Persze a számos kedvezménnyel szemben
követelményeket is támasztanak, de részünkről a legtöbb esetben elegendő, ha a munkabérünk a náluk vezetett számlánkra érkezik havonta. Előfordul, hogy a kedvezményes szolgáltatások csupán 1-2 évig vannak érvényben, de általában új termékek igénylésével (pl.: hitelkártya)
lehetőségünk van meghosszabbítani ezeket. Az sem kizárt, hogy a munkaviszony fennállásáig jogosultak vagyunk a kedvezményekre, sőt esetenként ezek még a nyugdíjas évek alatt is érvényesíthetőek.

Tehát ha felkeltette a lehetőség érdeklődésed, mindössze két kérdés megválaszolása szükséges.

  1. Létezik-e partnerkapcsolat a munkáltatód és bármelyik kereskedelmi bank között? Ebben könnyen segíthet céged HR osztálya, vagy banki kapcsolattartója.

    Amennyiben van ilyen megállapodás életben, a következő, amit mérlegelned szükséges.

  2. Valóban jobban jársz a dolgozói számlacsomaggal? Ebben pedig mi fogunk Neked segíteni, ugyanis ha beszerezted a számlacsomaghoz tartozó aktuális kondíciókat, azokat könnyen összehasonlíthatod számlacsomag-választó kalkulátorunk ajánlataival. Mindössze be kell állítanod bankolási szokásaidat és pillanatok alatt kiderül, hogy a standard banki termékeknél jobb lehetőséget biztosít-e számodra a vállalati számlacsomag.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetés

Szakértői cikkek

Vállalatfinanszírozási hírek

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Blogajánló

  • alapblog

    Orosz taxiárak

    Habár az orosz gazdaságra a totális állami kontroll és intézményes korrupció jellemző, van egy üdítő kivétel, a moszkvai taxipiac. Ez teljesen liberalizált, önszabályozó üzemmódban megy,...

  • RSM Hungary blog

    Indokolt lenne az új Jöt. változtatása

    Az új jövedéki törvény még életbelépése előtt módosításra került, de úgy tűnik, hogy a gazdálkodóktól érkező észrevételek, valamint az általános eljárásjogi háttér változása elkerülhetetlenné teszi az ismételt módosításokat. A jövedéki engedélyeseknek előírt pénzügyi biztosíték és a kötelező tárolókapacitások meghatározása is kérdéseket vet fel.

  • Pénzkérdés

    Tech óriások írtak nyílt levelet Donald Trumpn

    Többek között a Facebook, az Amazon és a Google is arra kéri az amerikai miniszterelnököt, hogy folytassa Barack Obama DACA-programját, amely az Amerikába illegálisan bevándorló gyermekek védelméről és segítéséről szól. [...] Bővebben!

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul. [...] Bővebben!