Bankmonitor

Banki termékek összehasonlítása

Kevés szülő vesz babakötvényt, pedig nagyon megérné

  • 2015-10-15
  • szerző: bankmonitor

Az idei év első kilenc hónapjában a babák mindössze 25%-a kapott értékpapírszámlát, vagyis a szülők háromnegyede (még) nem élt az államilag támogatott babakötvény megnyitásának lehetőségével. Pedig megérné. Nézzük, hogy mekkora hozamokat érhetnek el a gyermekeiknek takarékoskodó szülők!

Hazánkban a Magyar Államkincstár minden született gyermek számára nyit egy számlát (Start számla) és azon elhelyez 42 500 forintot. Amennyiben a szülők ezt évente hajlandóak kiegészíteni befizetéseikkel, az állam ezt az éves befizetést további 10%-kal, de évente maximum 6 000 forinttal toldja meg. Ez nagy lehetőség minden szülőnek, hisz az évek során egészen csinos összeget tud félretenni gyermeke számára!

Mennyi a kincstári babakötvény kamata?

A kincstári értékpapírszámlák kamatozását a KSH által hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex százalékos mértéke (infláció), valamint a 3%-os kamatprémium összege határozza meg. Deflációs környezetben is nulláról indul a kamat, így a 2033/S és a 2034/S értékpapír sorozatok kamata egyaránt 3%. A 2032/S sorozat kamata december 2-ig még 4,7%, de a kamatfordulót követően 3%-ra csökken.

A 2014. január 31-ig született gyermekek részére kizárólag a 2013. évben kibocsátott 2032/S sorozatú Babakötvény, a 2014. január 31. után született gyermekek részére a születési évükben kibocsátott Babakötvény vásárolható.

Nem csak a gyermekünknek szánt megtakarítást helyezhetjük át állampapírba! Tekintsd meg a Bankmonitoron az általad is elérhető legjobb magyar állampapír kamatokat!

A gyermekek háromnegyede nem kapott babakötvényt

A kincstári adatok szerint idén eddig 72 147 alanyi jogon járó kincstári start számlát nyitottak központilag a gyermekeknek. A szülők 25,09%-a döntött úgy, hogy rendszeres megtakarítással gyarapítja az állami induló összeget egy kincstári értékpapírszámlán.

A bevezetést követő közel egy évtizedben összesen 926 143 gyermek kapott kincstári start számlát, közülük 245 601 fő (26,52%) rendelkezik banki start- vagy kincstári értékpapírszámlával. A kincstári induló számlákon összesen 48,7 milliárd forint található, a babakötvényekbe áthelyezett megtakarítások meghaladják a 11,6 milliárd forintot.

Banki start számlák: 0,10-1,45% közötti kamatok

A start számlákra vonatkozó jogszabály módosítás következtében három évvel ezelőtt megszűnt a bankok között az új ügyfelekért folytatott verseny, 2012 októberétől már csak a kincstárban lehet start számlát nyitni. A jegybank a kamatcsökkentési ciklust lezárva történelmi mélyponton pihenteti az alapkamatot, ezzel együtt a banki start számlák kamata is fokozatosan zsugorodott. A változások előtt az OTP Bank rendelkezett messze a legmagasabb ügyfélszámmal, őket követte a CIB Bank, a KH és az MKB Bank említésre méltó állománnyal.

A követező táblázatban a bankok által a meglévő start-számlákra fizetett kamatokat foglaltuk össze. Az élen a Sberbank található, ahol egyedüliként a jegybank alapkamat felett 1,45%-ot fizetnek a meglévő betétekre. A képzeletbeli dobogó második és harmadik fokát az OTP Bank és az Erste Bank foglalja el egyaránt 0,85%-kal. Az OTP-nél ehhez legalább havi ötezer forintos befizetés szükséges, az Ersténél pedig gyakorlatilag az induló állami támogatáson felüli szülői befizetésre vonatkozik a magasabb kamat.

A középmezőnyben a KH (0,80%), az UniCredit (0,75%) és a CIB Bank (0,50%) található, a sort a Budapest Bank (0,20%) és az MKB Bank szerepel, ahogy a honlapon írják „kiemelkedő, jelenleg 0,10%-os” kamattal.

 

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérdezz minket