Ki sem találnád mi az, ami még a bankárok életét is fenekestül felforgatja

Ki sem találnád mi az, ami még a bankárok életét is fenekestül felforgatja
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-09-03 Frissítve: 2021-08-06
 

Miközben a mostani válságból éppen kievickéltünk, a jegybankoknak már most fel kell készülnie, hogy mi lesz, ha a következő is lecsap ránk. Új intézkedési formákkal szükséges előrukkolniuk, már csak azért is, mert a jövőben gyökeresen átalakulhat a gazdaságok szerkezete. A technológia térhódítása miatt megjelenhet egy szélesebb körű munkanélküliség, amire a gyógyírt a mindenkinek járó alapjövedelem jelentheti. Ez új feltételeket szab majd a jegybankok számára is, amihez muszáj lesz alkalmazkodniuk, hogy alkalomadtán élénkíteni tudják a gazdaságokat. Az Alapblog írásában bővebben is olvashatunk a témáról.

A világ jegybankjai, az amerikai Fed-del az élen mindent elkövettek annak érdekében, hogy a gazdaságokat rendbe szedjék és megpróbálják a kilábalás felé vezető útra terelni őket. Azonban lehet kifogynak a munícióból és a jövőben újabb intézkedési formákat is be kell vezetniük, ha sikeresen szeretnének az infláció és munkanélküliség fölött őrködni. A következő válságra is fel kell készülni, amikor már a most csatarendbe vetett pénznyomtatás is kevés lehet, ugyanis a gazdaságok egy tartósabban alacsony kamattal jellemezhető pályára állnak. Ráadásul a ma ismert gazdasági körülmények is mélyreható változásokon mehetnek át.

A jövőbeli folyamatokban érdekes lehet majd a munkanélküliség kérdése is. Például mihez kezdenek majd a kormányzatok, ha a technológia fejlődése miatt veszítik el az emberek a kenyérkereseti lehetőségüket? Az egyik már évek óta taglalt válasz erre a kérdésre az alapjövedelem lehet, vagyis, hogy fizetés helyett mindenki alanyi jogon kapjon jövedelmet. Ez nyilvánvalóan többletterheket róna az államok költségvetésére, ami az államadósság és infláció felfutásával járna. Erre jelenthet megoldást, ha a jegybankok olyan új eszközöket állítanak hadirendbe a pénzügyi stabilitás fenntartása végett, amivel akár egy új válságot is tudnának kezelni. Bővebben foglalkozik a témával az Alapblog „Új eszközök” című írása.

Hirdetés
Hirdetés