Megszavazták a devizahiteles törvényt

Megszavazták a devizahiteles törvényt
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2014-07-04
 

Nincs is ebben semmi meglepő… Most még a bankok által visszatérítendő összeg elszámolásának szabályozására kell várni, és leghamarabb ősszel történhet meg a következő előrelépés az ügyben. Az eddigi törvényjavaslathoz képes azonban történt némi változás…

Az eddig ismeretes részleteket
a törvényjavaslatról a korábbi írásunkban összegeztük (illetve
összeszedtük a tipikus olvasói kérdéseket és a válaszokat is). Ehhez képest július 3-án nyújtottak be módosító javaslatot, amelyek értelmében az alábbi kiegészítések születtek:

  • A törvény kizárólag a 2004. május 1. óta megkötött szerződésekre vonatkozik
  • Nem csak a kedvezményes árfolyamon végtörlesztők maradnak ki, hanem azok is, akik a Nemzeti Eszközkezelő segítségével mentesültek terheik alól
  • A törvényt a még élő, illetve az 5 éven belül megszűnt szerződések esetén kell alkalmazni
  • Deviza alapú szerződések esetén 30 napon belül, míg forint alapú szerződések vonatkozásában a bankoknak a törvény hatályba lépésétől számított 90. és 120. nap között kell megindítaniuk a peres eljárást
  • A törvény hatályba lépésének napjától a pénzügyi intézmények nem emelhetnek egyoldalúan kamatot, költséget, díjat mindaddig, amíg meg nem állapítják ezen egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességét.

Hogy a Te hiteledre jár-e visszatérítés, az alábbi kalkulátorból megtudhatod!


Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés