Megszerezte a minősítést az Erste – Jön a szuperhitele

Megszerezte a minősítést az Erste – Jön a szuperhitele
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-07-14 Frissítve: 2021-07-01
 

Az FHB Bank és az 50 takarékszövetkezet után az Erste Bank is zöld utat kapott, vagyis rövidesen ők is megkezdik a fogyasztóbarát lakáshitel értékesítését. Az Erste adja eddig a legszélesebb kínálatot, mert nála 3, 5 és 10 évre rögzített kamatú minősített hitelt is el lehet érni. A kamat kifejezetten vonzó, a lakáshitel kalkulátorunk szerint a legjobbak közé kerül.

A fogyasztóbarát lakáshitelek értékesítésére megkapta az engedélyt az Erste Bank is, mégpedig a mai nappal. Eddig nem sok bank büszkélkedhetett ezzel a címmel. Elsőként az FHB Bank tudta két termékét is minősítetté váltani, majd július elején 50 takarékszövetkezet is megkapta az engedélyt.

Érdekesség, hogy az Erste a végig rögzített hitelen kívül mindegyik kamatperiódusban képviselteti magát, vagyis 3, 5 és 10 éves kamatrögzítésű hitele is lesz minősítettként. Az FHB Bank és a takarékszövetkezetek nem merészkedtek le a 3 éves kamatrögzítésre, így itt egyedül fogyasztóbarát hitellel az Erste van jelen.

Az Erste honlapján elérhető már a hitelekre vonatkozó hirdetmény, az viszont július 24-től hatályos, ami azt jelenti, hogy még két hetet várni kell, míg a minősített hitelt valójában fel lehet a banknál venni.

A lakáshitel kalkulátorunkban meg fognak jelenni ezek a hitelek is, viszont amíg ez nem történik meg, addig némi információt hadd osszunk meg az Erste hirdetménye alapján, ha 5 millió forint feletti hitelt veszünk fel:

  • a 3 éves kamatrögzítés esetén a kamat 3,39-4,1% között mozoghat, míg a THM 3,55-4,29% között,
  • az 5 éves kamatperiódus esetén a kamat 4,19-5,09% között mozoghat, míg a THM 4,38-5,32% között,
  • a 10 éves kamatperiódus esetén a kamat 5,42-6,27% között mozoghat, míg a THM 5,66%-6,56% között.

Fontos megjegyezni, hogy a THM számításánál a bank egy olyan bankszámlát vett alapul, amit a hitelhez kapcsolódóan 200 forintért tesznek elérhetővé. A jegybank holnapján elérhető ismertetőben nagyobb THM-ek szerepelnek, mivel itt kötelezően az alapszámlával kell számolni, ami havi alapon nagyon megemeli a kiadást és így a hitel teljes díját is.

A kalkulátorunkban szereplő hitelekhez képest azt mondhatjuk, hogy a 3 éves kamatrögzítésnél most az Erste lehet a legjobb, mivel itt a másik piaci szereplő alá pozícionálta a hitelét. A másik két kamatperiódusnál pedig a legjobbak közé tud bekerülni a minősített hitel.

Keress lakáshiteleink között: otp vagy fundamenta lakáshitel? Kalkulálj és találd meg a legjobbat!

Nézd meg a kalkulátorunkkal, hogy melyik számodra a legjobb hitelt!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés