Nagyobb a baj négy banknál, mint gondolták

Nagyobb a baj négy banknál, mint gondolták
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-02-26
 

A DRB Bankcsoportnál tegnap bankszünnapot tartottak. Új fejlemény, hogy azóta nem egymillió forinthoz, hanem csak 60 ezer forinthoz jutnak hozzá az ügyfelek az ideiglenes intézkedések végéig. Ez azért már kevésnek bizonyulhat a mindennapi megélhetéshez. Különösen, ha munkáltatónk is a bankcsoportnál vezet számlát, hiszen rá is érvényes a 60 ezer forintos korlát. Hogy meddig tart ez a helyzet, egyelőre bizonytalan. Ezért a DRB ügyfeleinek legalább átmenetileg érdemes új számla után nézniük!

Buda-Cash/DRB saga eddig

A Buda-Cash felügyeleti biztosok általi átvételével nagyjából egy időben a DRB Bankcsoportnál (BRB BUDA Regionális Banknál, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Banknál, a Dél-Dunántúli Takarék Banknál és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Banknál) is megjelentek a felügyeleti biztosok. Még aznap 1 millió forintra korlátozták az ott vezetett számlákról felvehető pénz mennyiségét. Másnap (azaz tegnap) ezeknél a bankoknál banki szünnapot rendeltek el. Ezalatt fény derült arra, hogy rosszabb a helyzet, mint amire gondoltak, így mára 60 ezer forintra csökkentették az ideiglenes intézkedések alatt kifizethető összeget.

Meddig tart ez az állapot?

Az MNB tájékoztatása szerint a felügyeleti biztosok, illetve az egyéb korlátozó intézkedések a vizsgálatot lezáró határozatok meghozataláig, de legfeljebb egy évig, a betétek és más források visszafizetésének korlátozása maximum 90 napig marad érvényben. Remélhetőleg ennél hamarabb véget ér a mizéria, de akár el is húzódhat.

Mi lesz a hitelesekkel?

A hiteleket továbbra is lehet és kell fizetni. Legrosszabb helyzetben azonban azok vannak, akiknek a munkáltatója is a DRB Bankcsoportnál vezeti a számláját, mert ilyenkor a munkabérünk megérkezése is kérdéses.

Mit tehetnek a számlás ügyfelek?

A lakossági ügyfeleknek még a következő munkabérűk megérkezése előtt érdemes más banknál, legalább átmenetileg számlát nyitniuk és a munkabérüket oda kérni. Így legalább a mindennapi megélhetés nem okoz gondot.

Segítünk a bankszámlakeresésben!

Vállalati ügyfeleknél már nehezebb lehet a helyzet. Ha nagyobb utalást várnak, akkor érdemes az összeget egy másik banknál vezetett számlára irányítani, vagy ha ilyen nincs, akkor a lehető leghamarabb egy újat nyitni. Sajnos ez azokon nem segít, akik a meglévő pénzüket szeretnék felhasználni, nekik nincs nagyon más lehetőségük, mint türelmesen várni az ideiglenes intézkedések végéig. De, hogy addig is legyen egy használható bankszámlájuk, nekik is érdemes egy új (akár átmeneti) számlát keresniük.

Bankmonitor
Sikeres kalkuláció!
Eredményeidet a lenti listában találod!

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Hirdetés