Nem érdemes perelni, a bankoknál pattog a labda

Nem érdemes perelni, a bankoknál pattog a labda
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2014-06-30
 

Az árfolyamréssel kapcsolatban 90 napjuk van a bankoknak az átszámításra, az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességességének bizonyítását pedig a törvény hatálybalépését követően 30 napon belül kell polgári peres úton kezdeményezniük. Az elszámolásra azonban várniuk kell a hiteleseknek, leghamarabb ősszel számíthatnak érdemi fejleményre, de a peres eljárásokat illetően a fellebbezésekkel is számolva ez akár fél évig is eltarthat!

Rövid összegzés: 

  • Nem érdemes perelni, a törvényjavaslat a bankokra terhelte igazuk bizonyításának szükségszerűségét (ha feleslegesen perel, valószínűleg nem kapja vissza a per és jogi költségeit)
  • 90 napon belül meghatározzák az árfolyamrés alkalmazásából visszajáró összeget 
  • 30 napon belül a bankoknak igazolni kell az egyoldalú kamat/díj/költségemelés jogszerűségét 
  • A bankok pénz visszafizetését külön jogszabály rendezi majd, ennek módja nem ismert egyelőre

A Kúria döntése okán benyújtott törvényjavaslat vonatkozik minden deviza, vagy forint alapú hitel-, és kölcsönszerződésre, továbbá pénzügyi lízingre is. Tehát várakozhatnak az autóhitellel, vagy személyi kölcsönnel rendelkezők is. A javaslat kitér a végtörlesztettekre, a végrehajtás alatt állókra is, illetve olyan szerződésekre, amelyek esetében már eleve a középárfolyamot alkalmazták a törlesztésre.

Akik kiestek

A törvény nem vonatkozik majd azokra a szerződésekre, amelyeket 2011. év végén 2012. év elején kedvezményes árfolyamon végtörlesztettek, mivel a piacinál lényegesen kedvezőbb feltételek mellett szabadulhattak meg devizahitelüktől.
Ha azonban ez a végtörlesztés például egy forinthitellel történt meg, akkor ezeknél a forint alapú szerződéseknél vizsgálható az egyoldalú kamatemelés tisztességessége!


Kire és hogyan vonatkozik az árfolyamrés semmissége?

A bankoknak a folyósításnál és törlesztésnél alkalmazott devizaárfolyamokat úgy kell módosítania, hogy az átszámítás eredményeként az ügyfél pénzügyi pozíciója megegyezzen azzal, mintha minden átváltás az MNB középárfolyamán történt volna. Ezen előírás alól az egyetlen kivételt az jelenti, ha a bank saját deviza középárfolyamán számolta el a törlesztésnél a megfizetett részleteket. (Értelemszerűen a bank saját deviza középárfolyama és az MNB ugyanezen árfolyama minimálisan eltérhet.) Az átszámításnak a törvény hatálybalépését követő 90. napig meg kell történnie, az elszámolás módját pedig külön törvény fogja szabályozni.

Az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességességét a bankoknak kell bizonyítani


Az egyoldalú kamat-, költség-, díjemelés tisztességtelen, mivel:

  • tartalma nem világos, nem érthető, 
  • az egyoldalú szerződésmódosítás feltételei nincsenek tételesen meghatározva, az ehhez vezető okok listája hiányzik, vagy amennyiben van is ilyen ok-lista, a felsorolás csak példálózó jellegű, 
  • a feltételek nem objektívek, azaz valamely félnek módja van az okokat előidézni, annak mértékét befolyásolni, 
  • az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé okok ténylegesen nem, vagy nem az indokolt mértékben befolyásolják a kamat-, költség-, díjemelést, 
  • nem volt előre látható, hogy milyen esetekben és milyen mértékben következhet be az ügyfelet hátrányosan érintő változás, 
  • az egyoldalú szerződésmódosítás bekövetkezése esetén nem biztosítja az ügyfél számára a szerződés felmondásának lehetőségét, 
  • kizárja, hogy a feltételek kedvező változása esetén azok ugyanúgy érvényesüljenek a szerződésben.

A bankoknak polgári peres eljárás keretében kell bizonyítaniuk, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás márpedig tisztességes volt. Ennek kezdeményezésére a törvény hatálybalépését követő 30 napon belül van lehetőségük, a határidő elmulasztása jogvesztő! Amennyiben tehát a pénzügyi intézmény nem kezdeményezi a 30 napos határidőn belül a peres eljárás lefolytatását, vagy a bíróság a keresetet elutasítja, vagy a pert megszünteti, úgy az egyoldalú szerződésmódosítás szerződésben történő kikötése semmis!

A bankoknak szintén e határidőn belül meg kell vizsgálniuk a saját általános szerződési feltételeikben (ÁSZF) az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötéseket és nyilatkozniuk kell a Felügyelet részére, hogy tisztességesnek vagy tisztességtelennek ítélik meg. Ehhez csatolniuk kell az érintett szerződések azonosítási számát és az egyes szerződések alapján fennálló követelések összegét is.

Hogyan érinti a törvényjavaslat a folyamatban lévő végrehajtásokat?

A folyamatban lévő végrehajtások nagy többségénél külön törvényben meghatározott időpontig a végrehajtási eljárás lefolytatása megszakad. 
Hogyan zajlik le és meddig tarthat a herce-hurca?

A perekben (melyeket a bankok indítanak a kamat és díj/költségemelések jogosságának igazolására) az alperes a Magyar Állam, a bíróság pedig soron kívül jár el, 30 napon belül kell az elbírálásnak megtörténnie. A per nem szüneteltethető, határidő nem hosszabbítható és hiánypótlásra sincs lehetőség. A bírósági tárgyalás csak egy alkalommal és maximum 7 nappal halasztható el, ha a bizonyítás miatt ez szükséges. Az elsőfokú peres eljárás illetéke 1 500 000 Ft, a meghozott ítélet elleni fellebbezés illetéke pedig 2 500 000 Ft. Ez után másodfokon folytatódhat a vizsgálat, az így hozott ítélet elleni felülvizsgálat illetéke 3 500 000 Ft. Ezt követheti a Kúria által lefolytatott felülvizsgálati eljárás, amelynek 30 napon belül kell megtörténnie.

Összességében a törvény hatályba lépését követően, amennyiben a végső benyújtási határidőkkel, továbbá az esetleges halasztásokkal is számolunk és feltételezzük, hogy a másodfokú bíróság és a Kúria is eljár az ügyben, akár fél évig tarthat a végső határozat meghozatala.

Mivel a szabályozási kérdések igen bonyolultak, illetve a várható gazdasági következményeket szem előtt kell tartani, az elszámolás részletes szabályainak kidolgozása az Országgyűlés részéről ősszel várható. 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés