MNB alapkamat 0.90 % EKB alapkamat 0.00 % REGISZTRÁCIÓ

Sokba kerülhet, ha rossz helyen fektetsz állampapírba

  • 2016.09.07.
  • szerző: bankmonitor.hu

A lakossági állampapírokba való befektetés az alacsony kamatok közepette is kedvező hozammal kecsegtet számunkra, és szerencsére egyre több szolgáltatónál vásárolhatunk belőlük. A befektetési döntés során azonban nem árt szem előtt tartani, hogy milyen költségek mellett dolgozik a szolgáltatónk, ugyanis az értékpapírszámla vezetésével összefüggő díjak akár részben vagy teljes egészében elvihetik a hozamunkat.

Széles körben elérhető az állampapír

A megtakarítók többsége már bizonyára szembesült azzal, hogy manapság betéti ajánlatok révén csak 0,6 százalék alatti kamathoz juthatunk. Ebben a helyzetben az állampapír jelenthet vonzó befektetési lehetőséget, hiszen általa biztonságos módon kaphatunk a betéteknél kedvezőbb hozamot.

A legrövidebb időtávon a Féléves Kincstárjeggyel 2 százalékot, míg a Kamatozó Kincstárjeggyel 2,25 százalék hozamot zsebelhetünk be a befektetésünk után. Ha hosszabb távon gondolkodunk a Prémium Államkötvény és Bónusz Államkötvény lehet a jó választás, mivel hozamunkat így akár 3,8 százalék magasságába is feltornászhatjuk.

Sokunk számára az is fontos lehet, hogy hol tudunk lakossági állampapírhoz jutni. De jó hír, hogy széles körű lefedettséget élveznek az állampapírok, így a bankoknál, befektetési cégeknél, de akár a Magyar Posta és Magyar Államkincstár értékesítőhelyein is vásárolhatunk belőlük. Ezáltal országszerte már számos helyen lehetőségünk nyílik lakossági állampapírban fialtatni pénzünk.

A népszerű Prémium és Bónusz Államkötvényekhez is egyre több helyen hozzáférhetünk, de a klasszikusnak számító Kamatozó Kincstárjegy és Féléves Kincstárjegy is megtalálható a legtöbb szolgáltató kínálatában. Viszont a Magyar Államkincstárnál minden szempontból megtalálhatjuk a számításunkat, és az európai tekintetben is kiemelkedő hozamot nyújtó Prémium Euró Államkötvényt is csak itt tudjuk megvásárolni.

Saját elvárásodhoz illő állampapírt keresel? Vagy csak a legmagasabb hozam érdekel? Esetleg euróban szeretnéd fialtatni a pénzed? Akkor nem kell tovább keresned, mert a kalkulátorunk minden főbb kérdésedre választ ad!

ÁllamPAPÍr kalkulátor

Állampapírok

A maximális befektetési biztonság

Mennyi időre szeretnél befektetni?
Eurót vagy forintot szeretnél befektetni?

Állampapírt a magyar államkincstártól:

  • Ingyenes számlanyitás és vezetés
  • Korlátlan garancia a pénzedre
  • Sorban állás nélkül

Éves hozam

Futamidő

Adataid megadását követően
az Államkincstár szakértője
felhív.

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed.

A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül.

A számlavezetési költség nagyot nyom a latban

Annak ellenére, hogy sok forgalmazónál vásárolhatunk állampapírt, korántsem mindegy hol tesszük meg. Az állampapír befektetéshez ugyanis értékpapírszámlával szükséges rendelkeznünk, ami  akár jelentős költséget is vonhat maga után, és ez sajnos a hozamunkat csökkenti. Egy előző cikkünkben már áttekintettük a szolgáltatók díjszabását, amiből az derült ki, hogy bizonyos szolgáltatónál éves szinten akár tízezer forinttal is többet kell fizetnünk az értékpapírszámlánk után. A mostani összehasonlításunkban azt néztük meg, hogy ha állampapír szeretnénk vásárolni melyik forgalmazónál a legérdemesebb számlát nyitnunk, tehát melyik szolgáltatónál marad a legtöbb hozamunk.

Az alacsony hozamkörnyezetben akár egy fél százalékos díj is sokat jelent a befektetésünk százalékában, így érdemes lehet a szolgáltatók között válogatni. Példánkban azt vizsgáltuk meg, hogy az egyes szolgáltatók esetében egymillió forint Prémium Államkötvény befektetésünk után vajon mekkora hozamunk maradna a költségek levonása után.

Az állampapír befektetésünk során a legmagasabb költségeket felszámító szolgáltatónál a költség mértéke akár a befektetésünk 3 százalékra is rúghat éves szinten. Ez az állampapíron elért hozamunk nagy részét elviheti, de a rövidebb futamidejű papíroknál akár még veszteséget is termelhet. Mindeközben a legkedvezőbb díjszabású szolgáltatók igen alacsony költségek mellett, de akár ingyen is vezetik a számlánkat, így a különbség 30 000 forint is lehet.

A forgalmazók között jelenleg messze a Magyar Államkincstár nyújtja a legkedvezőbb feltételeket állampapír vásárlás szempontjából mivel sem a számlanyitásért és számlavezetésért, sem a tranzakciókért nem kell fizetnünk így, az adózás utáni hozam teljes mértékben megmarad számunkra. Ráadásul náluk a teljes állampapír palettát is elérjük, így a nekünk megfelelő lejáratok között is válogathatunk.

Ha hosszabb időtávra merészkednénk és Prémium vagy Bónusz Államkötvénybe fektetnénk, a Tartós Befektetési Számla (TBSZ) nyitásán is érdemes lehet elgondolkodnunk, hiszen általa 5 év után teljes adómentességet élvezhetünk. Néhány befektetési szolgáltató a normál értékpapírszámlához képest akár kedvezményesebb feltétekkel vezetheti ezeket a számlákat, ami által szintén képesek vagyunk a költségeinkből lefaragni. Így akár a hozam nagyobb részét is zsebre rakhatjuk, anélkül, hogy adó vagy számlavezetési költség terhelné azt.

A legkeresettebb befektetés ma Magyarországon a lakossági állampapír, a Bankmonitor.hu Állampapír kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a hozzád illőt. Ingyenes szolgáltatásunkkal állunk a rendelkezésedre, bármilyen kérdésed is lenne, mi választ adunk és megkeressük a legolcsóbb szolgáltatót, biztosítjuk a legkényelmesebb szerződéskötést!

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Állampapír vonatkozásában:

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed.

A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetés

Szakértői cikkek

Vállalatfinanszírozási hírek

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Blogajánló

  • alapblog

    Orosz taxiárak

    Habár az orosz gazdaságra a totális állami kontroll és intézményes korrupció jellemző, van egy üdítő kivétel, a moszkvai taxipiac. Ez teljesen liberalizált, önszabályozó üzemmódban megy,...

  • RSM Hungary blog

    Indokolt lenne az új Jöt. változtatása

    Az új jövedéki törvény még életbelépése előtt módosításra került, de úgy tűnik, hogy a gazdálkodóktól érkező észrevételek, valamint az általános eljárásjogi háttér változása elkerülhetetlenné teszi az ismételt módosításokat. A jövedéki engedélyeseknek előírt pénzügyi biztosíték és a kötelező tárolókapacitások meghatározása is kérdéseket vet fel.

  • Pénzkérdés

    Tech óriások írtak nyílt levelet Donald Trumpn

    Többek között a Facebook, az Amazon és a Google is arra kéri az amerikai miniszterelnököt, hogy folytassa Barack Obama DACA-programját, amely az Amerikába illegálisan bevándorló gyermekek védelméről és segítéséről szól. [...] Bővebben!

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul. [...] Bővebben!