Visszaléphetnek az árfolyamgátba azok is, akik tavaly kiestek

Visszaléphetnek az árfolyamgátba azok is, akik tavaly kiestek
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2014-01-08
 

Még élénken élnek az emlékezetünkben az árfolyamrögzítéssel kapcsolatos tavaly novemberi módosítások, ugyanis záporoztak hozzánk a kérdések azzal kapcsolatban, ki, mikor, meddig, és egyáltalán mire jogosult. Idén ismét helyet kap oldalunkon a téma, ugyanis január 1-vel ismét módosult a szabályozás.

Az idei módosítás azoknak lehet érdekes, akik már éltek a program adta lehetőséggel, de késedelmes törlesztésük miatt végül kiestek. Egész pontosan azok az adósok, akik 2013. augusztus 11. és november 9. között estek a devizakölcsönük tekintetében 90 napot meghaladó késedelembe és a gyűjtőszámlahitel szerződésüket a bank még nem mondta fel, 2014. február 7-ig ismét kezdeményezhetik a rögzített árfolyamon történő törlesztést. Ezáltal az új gyűjtőszámlahitel a már fennálló gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás összegét növeli tovább.   Az így „visszalépett” ügyfelek esetében a program időtartamára vonatkozó 60 hónap nem indul újra, tehát a megkötött gyűjtőszámlahitel szerződés szerinti lejárat marad érvényben.   Talán van, akinek némi vigaszt jelentenek a fenti rendelkezések, azonban továbbra is csak addig fizethetnek kedvezményes árfolyamon, amíg elmaradásuk el nem éri a 180 napot.   Ha az árfolyamgát helyett inkább kiváltanád a hiteled, akkor akár ingyenesen, költségek nélkül is megteheted, ha megfelelsz a feltételeknek. Emellett korábban lakáscélra felvett hiteled kiváltására nyújtott hitel változatlanul lakáscélú marad (tehát nem lesz belőle szabadfelhasználású hitel).
Ezekről korábbi cikkünkben olvashatsz.  
Hogy jelenleg milyen kondíciók mellett és milyen akciókkal veheted igénybe a lakáshiteleket, azt kalkulátorunk segítségével nézheted meg!
 

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat


 
Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.  

Hirdetés
Hirdetés