MNB alapkamat 0.90 % EKB alapkamat 0.00 % REGISZTRÁCIÓ

Hogyan juthatok hitelhez?

  • 2014.02.18.
  • szerző: bankmonitor

A hitel kiválasztását követően átlagosan egy hónap alatt juthatunk kölcsönhöz.

Ha sikerült a megfelelő bankot és hitel ajánlatot megtalálni, átlagosan egy hónapos procedúrára számíthatunk. Első körben megkapjuk a papírokat, amiket kitöltögetünk, az egyéb szükséges dokumentációt összeszedjük (pl. bankszámlakivonat, lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés) és eljuttatjuk a bankba. Megtörténik az értékbecslés, amelynek díját előre ki kell fizetnünk, feltéve, hogy nem ingyenes valamilyen akció keretében. Az értékbecslés után döntenek arról, hogy megkapjuk-e a hitelt. Ha minden rendben, akkor ezután a közjegyző és a bank előtt aláírjuk a hitelszerződést. Ennek a díját az ügyfél fizeti. Ezt követően a földhivatalba kerülnek a szerződés példányai, ami alapján megterhelik a lakást a hitel összegével, azaz bejegyzik a tulajdoni lapra. Ennek a díja jelenleg 12 600 Ft. Legkésőbb ekkor lakásbiztosítást is kötnünk kell. Ha ezek megtörténtek és a banknak igazoltuk, hogy minden feltételt teljesítettünk, a kölcsön összegét elutalják a hitelszerződésben foglalt számlára.

Ha még nem választottál a bankot, akkor mindenképpen számolj egyet kalkulátorunkkal. Ha már választottál, még ellenőrizheted, hogy tényleg jól döntöttél-e:

Lakáshitel kalkulátor

Ft
év
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján 14 bank, 89 ajánlata közül választhatsz.

A várhatóan legkedvezőbb hitelek:


havi törlesztő

THM

A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.
Tudd meg az összes részletet!

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed.

A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül.

Mi az a befektetési alap?

Miért kell megtakarítani?

Szakértői cikkek

Mobilfizetés

Szakértői cikkek

Vállalatfinanszírozási hírek

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata