7 híres milliárdos, aki a semmiből érkezett

7 híres milliárdos, aki a semmiből érkezett
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2018-02-25 Frissítve: 2021-07-01
 

Egyesek abba a csapdába esnek, hogy lenézik azokat a munkákat, amelyek nagyon keveset fizetnek. Pedig a Marketwatch gyűjtése éppen azt mutatja meg, hogy sok híresség vagy milliárdos éppen azzal tudott a csúcsra érni, hogy fiatalabb korukban olyan állást is vállaltak, amiért szinte semmit sem kaptak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyermekkorukat mélyszegénységben élték volna le, viszont azt megmutatja, hogy akár az ilyen jellegű munkák is fontos tapasztalattal gyarapíthatják az embert. Lássuk is a 7-es listát!

Használd befektetési alap keresőnk, hogy megtaláld az elvárásaidnak leginkább megfelelő alapot!

Jeff Bezos (Amazon alapítója és vezetője)

A netes vásárolásokban járatosak biztos ismerik az amazont, aminek az alapító-vezérigazgatója Jeff Bezos. Kevesen tudják róla, de tizenéves korában egy nyáron a McDonald’s-ban dolgozott. A különböző szendvicsekbe készítette a húspogácsákat, a grill mellett állt és forgatta a húsokat egy lapáttal. Azon felül, hogy megtanulta, miként kell egy tojást egy kézzel feltörni, mást is tanult a munkából.

Felelősséget kell tanulni az amazon első embere szerint, bármilyen munkáról is legyen szó, legalább is ha komolyan gondolod a dolgot. Teljessen másról van szó, mint amit egy iskolapadban megtanulhatsz. Semmiképpen se becsült alá az itt szerzett tapasztalat jelentőségét. Állítása szerint a legnagyobb kihívás a munkában az volt, hogy a nagy rohanásban megtalálja annak a módját, hogy minden rendben menjen.

Warren Buffet (Berkshire Hathaway, befektető)

A világ egyik leggazdagabb embere is elkezdte valahol. 13 éves korában minden reggel 4:30-kor kelt és az idejét azzal töltötte, hogy a Washington Post újságot kiszállítsa időben a környéken élő embereknek. De a munkát nem vette félvállról, már akkor is azon járt a feje, hogy miként kereshet sok pénzt.

Az önéletrajzi regényében leírta, hogy az újságok kiszállítása közben azon agyalt, miként tudná a lehető leggyorsabban a célpontra eljuttatni az újságokat. Az újságkihordás mellett naptárakat is eladott, sőt magazin előfizetéseket is értékesített, amiből két év alatt 2000 dollárt gyűjtött össze. Mindössze 15 éves volt, amikor egy nebraskai farmerrel megállapodást kötött a profit megosztásáról, és ebből 1200 dollárt fektetett egy 40 hektáros földbe.

Marissa Mayer (a Yahoo korábbi vezérigazgatója)

A Yahoo vezetőjeként is megfordult milliárdosnőnek szintén nem volt büdös a munka gyermekkorában. 16 évesen egy városi szupermarket eladója volt. Kasszásként nagyon sokat tanult, hiszen a munkatársainak mind komoly tapasztalata volt. Például megtanulta, hogy mennyire fontos a gyorsaság. Ahhoz például, hogy egy gyors soron tudjon dolgozni, percenként 40 terméket is be kellett ütnie. Ezen felül sokat tanult a családok szokásairól, és hogy miként hoznak meg olyan egyszerű döntéseket, mint hogy mit fognak enni. Ezt később haszonnal kamatoztathatta.

Michael Bloomberg (milliárdos üzletember, korábbi New York-i polgármester)

A középosztálybeli család sarja az egyetemi évek alatt kényszerült dolgozni azért, hogy a tanulmányait tudja finanszírozni. A hírek szerint parkőrként dolgozott, aminek meg is lett a foganatja. Később polgármesterként számos olyan intézkedést hozott, amivel a városi közlekedést megkönnyítette. Ilyen volt a metró és a bicikli utak fejlesztése, egy helyi bicikli megosztási rendszer kidolgozása és gyorsforgalmi buszsávok kialakítása a városban.

Beyoncé (énekesnő)

A híres énekesnő még nagyon régen az anyukája houstoni szépségszalonjában takarított. Amellett, hogy egy kis zsebpénznek valót is megkeresett a munkával, nagyon sokat tanult a szalon vendégeivel eltöltött beszélgetésekből. A női vendégektől hallott tapasztalatok is hozzájárultak, hogy később az énekesnő igazi feminista ikonná vált amellett, hogy a zeneiparban is örökre letetette a névjegyét. Ahogy egy interjúban fogalmazott, nagyon sokat tanult azokból a beszélgetésekből, főleg azért, mert a vendégek megértették őt.

Doug McMillon (a Wal-Mart áruházlánc első embere)

Valódi sikertörténet az övé, hiszen már a középiskolában a Wal-Martnál kezdett dolgozni, akkoriban még a létra legalján volt, egy logisztikai központban pakolta meg a teherautókat. A főiskola elvégzése után már fentebb tudott lépni, de az igazi áttörést az MBA megszerzése hozta meg számára. A Bentonville-ben lévő központba került, ahol beszerzési menedzserként kezdett el dolgozni. 2006-ban a Wal-Mart egyik leánycégének vezetője lett, majd 2009-ben átkerült a Wal-Mart International céghez, ahol a nemzetközi eladásokat 29%-kal növelte meg. Nem véletlen, hogy 2014-ben ő lett az egész vállalatcsoport vezérigazgatója.

Shonda Rhimes (televíziós producer, forgatókönyvíró, irónő)

A neve nem biztos, hogy sokaknak mond valamit, de ha azt mondjuk, hogy ő találta ki „A Grace klinika” sorozatot, akkor már biztos kapiskálunk valamit, hogy mekkora névről is van szó. Korábban ápolónőként is dolgozó producer a munkájából merített ihletet. Nagyon sok drámát testközelből élt át, ahogy fogalmazott, úgy érezte, mintha minden egyes kórházi szoba ezernyi történettel telt volna meg. De nagy hatással volt rá a sebészet, már maga az a dolog, hogy egy ember szívét tartod a kezedben és egyben élet és halál ura vagy, nagyon inspirálóan hatott rá. Úgy érezte, mintha az orvosok harcosok lennének.

Hirdetés
Hirdetés