Betöltés

Az új lakásod akár 50%-át az állam fizetheti! Számold ki, mennyit kaphatsz!

szerző: Bankmonitor.hu
2017-06-16

Nagyon megemelkedtek a lakásárak itthon, azonban még mindig komoly segítséget jelenthet, ha hozzá tudunk jutni az otthonteremtési kedvezményhez. A CSOK új lakás vásárlásakor – 3 vagy több gyermek esetében – 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást jelent. Kevesen tudják, de egy 60 négyzetméteres lakás árának akár a felét is fedezhetjük ebből. A vidéki megyeszékhelyeken lakók vannak előnyben, de Budapesten is a lakás bő negyedét a CSOK-ból letudhatjuk. Friss videónk ezt a témát járja körbe.

Nem egyszerű ma Magyarországon saját lakáshoz jutni, az árak ugyanis a magasba törtek. Sokan azon gondolkoznak éppen ezért, hogy miként tudnának állami támogatást felhasználni. A CSOK ideális választás, a legnagyobb összeget (10 millió forintot) akkor kaphatjuk meg, ha 3 gyermekünk van vagy ugyanennyi gyermeket vállalunk. El is kél a segítség, hiszen a gyűjtésünk szerint az új lakások átlagos négyzetméterára vidéken 340 ezer forinttól kezdődik, míg a legdrágább Budapesten a maga 600 ezer forintos árával.

Friss videónkban bemutatjuk, hogy az aktuális ingatlanárak mellett mit jelenthet az otthonteremtési kedvezmény. Az alacsonyabb támogatási összeg miatt egy használt lakás árának, legjobb esetben is 8-24%-át finanszírozhatjuk a CSOK-ból. Az új lakásoknál ennél jobb a helyzet, 3 gyermeknél az ingatlan negyede-fele is összejöhet a vissza nem térítendő támogatásból. Ráadásul, a kormány azt tervezi, hogy hozzányúl hónapokon belül a rendszerhez, ami akár azt is jelentheti, hogy a támogatási összeg emelkedik.

Kalkulátorunkkal nézd meg, mekkora összegre számíthatsz!

Mennyi CSOK-ot kaphatsz?

Házasként igényled a támogatást?
Van adótartozásod?
Ft
Saját ingatlanodat bővíted a CSOK-kal?
Közeli hozzátartozódtól, élettársadtól vásárolsz ingatlant?
Az adás-vételi szerződést több, mint 180 napja kötötted?
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha szeretnél tájékoztatást kapni a CSOK változásairól iratkozz fel heti hírlevelünkre, ahol rendszeresen foglalkozunk a témával.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Jó hírünk van!A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
A fenti támogatást kiegészítheted kedvezményes lakáshitellel is.
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!

Add meg az elérhetőséged, és megmutatjuk:

  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Dolgozol már 3 hónapja a jelenlegi munkahelyeden?
Szerepelsz-e a KHR-ben?
Add meg, milyen típusú havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Ft
Típus Összeg
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.

támogatás + Y Ft lakáshitel
Z év, havi Q Ft, Q % THM

  • Segítünk a hitelfelvétel során, elmagyarázzuk a részleteket
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Megvalósítjuk a lakáscélodat!

2018. 09. 14.

A lakáscél megvalósításához elengedhetetlen az önerő megléte. Ennek összegyűjtése sok esetben nem kis feladat. Két konkrét élethelyzetben, két teljesen különböző példán keresztül mutatjuk be, hogy a lakáshitelek felvételéhez hogyan gyűjtheted...

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.