Komoly baj van – Feleződött a hozam a lakosság kedvenceinél

Komoly baj van – Feleződött a hozam a lakosság kedvenceinél
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-12-18 Frissítve: 2021-07-01
 

Ki ne találkozott volna már befektetőként az abszolút hozamú alapokkal, biztos sokaknak van is belőle a portfóliójában. Igen ám, de a gyűjtésünk szerint nem sikerült olyan fényesen ez az év, az átlagosan elérhető hozam kevesebb, mint fele a tavalyinak. Cikkünkben azt is bemutatjuk, hogy mi lehet ennek az oka és kell-e tartani a jövőtől.

Több befektetés is van, amit kifejezetten kedvel a lakosság, ide tartoznak az állampapírok mellett a befektetési alapok is. Utóbbinál a legtöbben az abszolút hozamú alapoktól vártak megváltást a dilemmára, miszerint hogyan lehet kicsivel magasabb kockázat mellett az állampapírok hozamát akár jelentősebb mértékben megverni.

Erre minden esélye meg is volt az alapoknak, hiszen minden más befektetési alaphoz képest nagyobb szabadsága van az alap kezelőjének a befektetések kiválasztásában. Igen ám, de a friss gyűjtésünk szerint 2017 nem jött be az alapkezelőknek.

A BAMOSZ adatai alapján az alábbi fő következtetéseket találtuk:

  • elég széles körről beszélünk, hiszen 67 olyan abszolút hozamú alap volt, melynek tavaly decemberben is volt egy évre visszatekintő hozama,
  • a 67 alap egyéves teljesítményének egyszerű számtani átlaga 2016-ban 4,8% volt, ami 2017 decemberére 2,2%-ra esett vissza,
  • öröm az ürömben, hogy 17-ről csak 15-re csökkent azon alapok száma, melyek legalább 5%-os nyereséget értek el (a 10%-os limitet 7 helyett 6 teljesítette),
  • az alapok kevesebb mint fele (48%-a) tudott javítani a teljesítményén, ebbe beleszámít az is, ha valamelyik alap kisebb veszteséget ért el,
  • szerencsére az alapok közel 40%-a a tavalyi nyereségét ebben az évben növelni tudta,
  • ellenben az alapok 29%-a a tavalyi nyereségből erre az évre veszteséget csinált.

Ezek alapján ajánlatos megnézni, hogy az az alap, amelyik a mi repertoárunkban van, az éppen hogy teljesített. Az világos, hogy egy gyengébb év miatt nem kell mindent eldobni és új alapot vásárolni, de ha tartósabban nem képes fordulatra egy abszolút hozamú alap, akkor egy idő után a konzekvenciát le kell vonni.

Azt hozzátennénk, hogy már az utóbbi években több alapkezelő vezetője is utalt arra, hogy nehéz időszak következik, amikor elválik, hogy ki képes tartósan átlag feletti teljesítményre és ki nem. Ha körbenézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy nagyon megérte ebben az évben kockázatot vállalni, hiszen a részvények nagyon szépen meneteltek.

Ha okokat keresünk a rosszabb teljesítményre, akkor az egyik éppen az, hogy az alapkezelők óvatosabbá váltak és mai szemmel nézve túl korán húzták be a kéziféket. Az alapokat jellemzően vagy egy ember vagy néhány meghatározó portfóliómenedzser kezeli, vagyis az ő véleményük számít, ha az alap pozíciókat venne fel. Ez a döntési szabadság azzal a kockázattal jár, hogy ha nem a számításaik szerint alakulnak a dolgok, akkor az alap teljesítménye rosszabb lesz.

Távolról nézve úgy tűnhet, hogy aki ezzel foglalkozik, annak nem nagy ördöngösség kitalálnia, hogy milyen befektetést válasszon. De az, aki egy kicsit is járatos például a részvénypiacon, az tudja, hogy milyen nehéz jól időzíteni (valójában nem is lehet tökéletesen, mert valami hiba mindig becsúszik). Ez nem csak arra vonatkozik, hogy például egy veszteséges pozíciót mikor tudunk kiszórni, hanem arra is, ha egy nyereséges pozíciótól akarunk megválni.

Lényeg a lényegben, a piaci ciklusokhoz hasonlóan vannak olyan időszakok, amikor a szakemberek jóslatai sem jönnek be, ami a gyengébb teljesítményben mutatkozik meg. Korábban megéltünk olyan éveket is, amikor ennek nem volt nagy jelentősége, mert olyan magas hozamot lehetett elérni, hogy 1-2%-os visszaesés mit sem jelentett. Most viszont, amikor ilyen alacsonyra csökkentek le a kockázatmentes hozamok, az ilyen tévedéseknek komoly következményei lesznek.

Tévedés ne essék, ettől még nem kell temetni a befektetési alapokat. Mindössze legyünk tisztában vele, hogy lehetetlenség mindig a jó oldalon állni, és fel kell készülni a rosszabb időszakokra is. De ez sokakat nem érhet meglepetésként, hiszen egy abszolút hozamú alapnál nem 1-2 évre vásárol be az ember, hanem legalább 3-5 évre.

Nézd meg kalkulátorunkkal, számodra melyik a leginkább illő befektetési alap!

Hirdetés
Hirdetés