Mégiscsak lehet remény a szocpolon vesztőknek

Mégiscsak lehet remény a szocpolon vesztőknek
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2018-03-07 Frissítve: 2021-08-06
 

Bő egy hét és a CSOK több szempontból is megváltozik. Egy helyen különösen jól jön a módosítás, méghozzá azoknál, akik korábban már felvettek CSOK-ot, de most újra szeretnének támogatást kapni. Előfordultak a múltban olyan esetek, amikor büntették a családosokat, de most ez megváltozik. Egy olvasó példáján keresztül mutatjuk be, miként is lehet 1,2 millió forintot „visszaszerezni”.

A kalkulátorunk megmondja, hogy mennyi CSOK-ot kaphatsz!

A családok otthonteremtési kedvezménye  rövidebb nevén a CSOK március 15-től megújul és a várakozások szerint egyszerűsödik és gyorsul az akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás igénylése. Számos ponton változik a szabályozás, és nagyon úgy tűnik, hogy egy korábbi problémára is sikerült megoldást találni.

Az új szabályok ismertetéséhez bemutatnánk egy Index olvasó történetét, akit a régi szabályok mindenképpen előnytelenül érintettek. A történet röviden, hogy:

  • 2007-ben az első házassága megkötésének idején úgy döntött az olvasó, hogy megelőlegező CSOK-ot vesz fel, két gyermeket terveztek, utánuk 2,4 millió forintot kaptak is házépítésre,
  • a ház felépült, viszont mivel megromlott a házasság, a vállalt két gyermek nem született meg,
  • mivel a vállalást nem teljesítették, ezért kamatokkal együtt vissza kellett fizetniük a támogatást az államkasszába, a válás miatt pedig a 2,4 millió forintot két részre bontva fizették vissza (1,2-1,2 millió forintot a két fél),
  • az olvasó azóta újra megházasodott és született két gyermeke, most új lakásra szeretne CSOK-ot igényelni,
  • a hatályos szabályok értelmében viszont nem kapja meg a 2,6 millió forint a két gyermek után, hanem ennél csak 1,2 millió forinttal kevesebbet,
  • a jogszabályok szerint ugyanis a ma kapható CSOK összegéből le kell vonni a korábban kapott támogatás összegét az ő esetében is.

Nézd meg kalkulátorunkkal, hogy mekkora CSOK-ra tarthatsz igényt!

Bankmonitor
Ft
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha CSOK helyett hitelből valósítanád meg célod lakáshitel kalkulátorunkkal megtalálhatod a számodra megfelelőt.
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Köszönjük hogy feliratkoztál hírlevelünkre!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Jó hírünk van!
A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Add meg az elérhetőséged és megmutatjuk:
  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban

Per pillanat a jogszabályok csak ezt az egyfajta számítási módot írják elő. Ilyen szempontból nem volt egyszerű azok helyzete, akik már egyszer igényeltek CSOK-ot, majd később ismét élni akarnának a vissza nem térítendő támogatással. Csak akkor kaphattak ugyanis támogatást, ha a gyermekek után most többre jogosultak, mint a korábbi körben. És akkor is csak a múltban kapott támogatással csökkentett összeget ítélte meg a bank.

A március 15-től élő módosítások szerint azonban alapvetően megváltozik a helyzet. Nemcsak egy fajta számítási mód lesz, hanem kettő, és azzal élhet az igénylő, ami számára kedvezőbb. Ahogy a jövő héttől életbe lépő szabály fogalmaz, úgyis meg lehet állapítani a CSOK összegét, hogy azon gyermekeket figyelmen kívül hagyják, akik után az igénylő korábban már támogatást vett igénybe.

Magyarul, egyfajta amnesztiát is választhatnak az igénylők. Ha számukra jobb, akkor megtehetik, hogy a korábban megszületett gyermekek és az utánuk járó CSOK-ot nem veszik figyelembe. Csak annyi történik, hogy arra a gyermekre járó támogatást veszik igénybe, aki után még nem igényelték.

A fent részletesen bemutatott példában éppen ez a passzus lép életbe, és jobb is az igénylő szempontjából. Ha a régi számítási módnál maradna, akkor 2,6-1,2=1,4 millió forintot kaphatna. Az új számítási mód szerint viszont a megszületett két gyermek után a 2,6 millió forintot mind megkaphatja. Vagyis pont azzal az 1,2 millió forinttal kap többet, mint amit korábban ki kellett fizetnie.

Vegyük észre, hogy ugyanez az eset egy olyan élethelyzetben is megtörténhetne, ha korábban a két vállalt gyermek megszületik, és az újabb házasságban még két gyermek születik. A végeredmény az új CSOK-igénylésnél ugyanaz lesz, 2,6 millió forintot kap mind a két fél. Annyi eltéréssel persze, hogy mivel itt a vállalást teljesítették, értelemszerűen az első építésnél a támogatást nem kellett később visszafizetni.

Azt viszont nem feledhetjük el, hogy az új szabályok szerint is előfeltétel a támogatásnál, hogy a vállalást (gyermek(ek) születését) teljesítsük. Ha ebben elbukunk, akkor ugyanúgy kamatokkal kell majd a támogatást visszafizetni. Annyi különbséggel, hogy legalább a megszületett gyermekek utáni részt nem kell visszafizetni.

Félreértéseket szülhet az is, hogy sok helyen úgy jelent meg, mintha csak azok kaphatnának a jövőben több támogatást a korábban kapók közül, akik újabb három gyermeket vállalnak. Ez a kormányrendeletek áttanulmányozása alapján álláspontunk szerint nem igaz. Inkább úgy igaz, hogy ha valaki három új gyermeket vállal és új lakást vásárolna, akkor kaphatja meg a legtöbb támogatást (10 millió forintot), függetlenül attól, hogy korábban mennyi támogatást kapott.

Végül, de nem utolsó sorban azt is nyomatékosítanánk, hogy nem minden esetben lesz kifizetődőbb az új számítási módszert választani. Vegyük azt az esetet, ha két gyermekkel új lakásra 2,6 millió forintot vettünk fel és évek múlva egy új lakásba költöznénk, de már három gyermekre vennénk fel támogatást (egy gyermek időközben született).

Ha az „amnesztiával” élünk, akkor csak egy gyermekünk van, aki után kaphatunk CSOK-ot és így 600 ezer forintra leszünk jogosultak. Ha viszont a régi számítási módnál maradunk, akkor a 3 gyermek után 10 milliót kapunk, amiből a két gyermek utáni 2,6 milliót le kell vonni. Így utóbbi esetben 7,4 millió forintot ítélnek oda. Nem kérdés, hogy melyiket fogjuk választani.

Fontos megjegyezni, hogy adódnak olyan esetek, amelyekre vonatkozó szabályok egyértelműen nem olvashatók ki a jogszabályból. Ezekben az esetekben maguk a bankok is állásfoglalást szoktak kérni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy miként járhatnak el. A fenti példára vonatkozó eljárás sem feltétlen magától értetődő első olvasásra, így kíváncsian várjuk, hogyan fogják ezeket az élethelyzeteket kezelni a gyakorlatban.

Hirdetés
Hirdetés