Betöltés

Ne maradj le az ingyen pénzesőről – 1,5 milliót is kaphatsz a lakástakarékkal

szerző: Bankmonitor.hu
2017-09-26

„Nagyon úgy néz ki, hogy akár 3-5 darab lakástakarék szerződést is tudnék kötni a családomra. Elsősorban a magas hozam érdekel, ezért 4 éves szerződések között keresek. Meg tudnák mondani, hogy a futamidő végén mekkora összegre számíthatok?” Egy érdeklődő a fenti kérdéssel fordult hozzánk, amire egy szakértőnk meg is adja a választ.

Jelenleg valóban a legmagasabb hozamot a legrövidebb megtakarítási idejű lakástakarékok tudják biztosítani. A betéti hozam a 4 éves időszak alatt a lakástakarék kalkulátorunk szerint 10,28% és 11,28% között mozog, ami egészen kivételes érték. Igaz, hogy lakáscélra lehet felhasználni az összegyűjtött pénzt, de kockázatmentesen most ennek a töredékét sem tudnánk megkeresni.

Lépjünk is tovább, mert a kérdező afelől érdeklődött, hogy mekkora összeget költhet majd el a lakáscéljára. Azt elfogadottnak tekintjük, hogy csak közeli hozzátartozói lesznek a kedvezményezettek, így az állami támogatást is többszörözni tudja. Alapesetben egy szerződéshez maximum éves szinten 72 ezer forintot kaphat az ügyfél, de több szerződéssel ezt a triplájára vagy az ötszörösére növelheti.

Nézzük azt az esetet, amikor 3 LTP szerződést köt, 4 évre és szerződésenként havi 20 ezer forintot fizet be (ezzel érheti el az állami támogatás maximumát). Mindez azt jelenti, hogy 4 év múlva 3,6-3,9 millió forintja lesz, ami a 2,8-2,9 milliós befizetésből, a 0,8-0,9 milliós állami támogatásból és a 0-0,1 milliós kamatból áll össze. Ehhez vehet még fel 3,8-5,8 millió forint lakáshitelt.

Szeretnél első kézből értesülni a legjobb pénzügyi ajánlatokról és akciókról? Csatlakozz te is a több, mint 140 000 feliratkozott olvasónkhoz!

Logikusan, minél több szerződést köt, annál több lesz a felhasználható összeg is. De azért nem árt arra figyelni, hogy a vállalást, vagyis a befizetést teljesítse. Márpedig 3 szerződésnél az állami támogatás maximumát havi 60 ezer forint befizetése mellett éri el. Értelemszerűen 5 szerződésnél ez az összeg már havi 100 ezer forintra nő. Nem lehetetlen vállalkozás, ezért nem is firtatjuk a kérdező mögöttes pénzügyi helyzetét. Már csak azért sem, mert a pénzügyi terhek is megoszthatók családon belül.

Gondolhatjuk, hogy 5 szerződésnél már jóval nagyobb összegből gazdálkodhat az érdeklődő. A megtakarítási rész 4 év után 6-6,6 millió forint lehet. Ebből 4,6-4,9 millió forint a befizetés, 1,4-1,5 millió forint az állami támogatás, míg a maradék 0-0,2 millió forint a kamat. Ha ez nem lenne elegendő, akkor lehetőség nyílik lakáshitelt is felvenni, ami 6,3 és 9,5 millió forint közötti összeggel növeli meg a keretet. Öt szerződésnél a 4 év alatt a teljes szerződéses összeg elérheti a 16 millió forintot is.

Mint láthattuk, nem szükséges 8-10 éves lakástakarékot kötni, ha nagyobb összeget gyűjtenénk össze lakáscélra. Megtehetjük azt is, hogy lehetőségeinkhez mérten több lakástakarék szerződést kötünk, mert akkor gyorsabban összegyűlhet a kívánt összeg. Ez önmagában nem feltétlenül lesz elegendő, hogy álmaink lakását megvásároljuk, viszont önerőként kiválóan használható. A példa szerint az akár 1,5 millió forintos állami támogatásnak hála, pedig sokkal olcsóbban vásárolhatunk.

 

Magyarország összes lakástakarék ajánlatát azonnal összehasonlíthatod a Lakástakarék kalkulátorunkkal. De itt nem állunk meg: Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, munkaidőn kívüli ügyintézés és szerződéskötés. Egyedi kedvezmények, melyek csak a Bankmonitornál érhetőek el.

Szeretném igénybe venni
a Bankmonitor segítségét Lakástakarék vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Lakáshitel: ha nem megy gyorsan, csináld lassan!

2018. 08. 14.

A lakásárak az utóbbi 5 évben hatalmas növekedésen mentek keresztül, aminek köszönhetően az önerőnk az ingatlanok árának egyre kisebb részét teheti ki, és ezzel párhuzamosan nagyobb összegű lakáshitelre van szükség...

Lakástakarék megoldások, ha versenyt futsz az idővel

2018. 08. 13.

Sokszor előfordul, hogy a lakástakarékunk futamidejének vége nincs összhangban a felhasználás időpontjával. Akár hamarabb, akár később szeretnénk elkölteni a pénzt, mindkét esetre van megoldás. Egy 6 éves futamidejű lakástakarék példáján...

A nagy lakáshitel megoldás

2018. 08. 10.

Segítséget kért tőlünk egy olvasónk. Azt kérdezte, hogy 38 millió forintos lakás megvásárlásához 20% önerő mellett hol kaphatna hitelt. Megvizsgáltuk a lehetőségeit, és sok megoldásra bukkantunk, melyek közül vannak elég...

Blogajánló

  • alapblog

    Rejtő Jenő műve a gyakorlatban

    Hárommilliárd dolláros vasútépítési ügyben 18 politikust és üzletembert tartóztattak le korrupciós vádakkal: miszerint a kínai hitelből épülő megaberuházásból magáncélra kiloptak. Cinikus megfigyelők szerint a vasútvonal...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.