Nyaralóvásárlás lakáshitellel, csok-kal vagy Babaváróval? Ezekről tudnod kell!

Nyaralóvásárlás lakáshitellel, csok-kal vagy Babaváróval? Ezekről tudnod kell!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-05-25
 

A koronavírus járvány, pontosabban az azzal járó veszélyhelyzet és kijárási korlátozás alaposan felértékelte a nagyobb alapterületű, kerttel rendelkező ingatlanokat, hiszen itt könnyebb átvészelni a bezártságot. Ráadásul a sok helyen elrendelt kötelező otthoni munka (home office) mind a munkavállalók, mind a cégek számára bebizonyította, hogy lehet hatékonyan dolgozni irodán kívül is, így biztosan többen lesznek a jövőben, akiknek heti pár napot kell csak bejárniuk a munkahelyükre.

Ők dönthetnek úgy, hogy kihasználva a lehetőséget, vidékre költöznek, akár valamilyen nyaralóhelyre, így az év nagy részében élvezhetik kedvenc tavukat, folyójukat, hegyüket vagy akár gyógyfürdőjüket. Ha marad részben vagy egészben a home office, akkor az ingázás sem jelenthet elviselhetetlen terhet, Siófokról például 1:20 perc alatt ér be a gyorsvonat Budapestre, míg Balatonfüredről vagy éppen Balatonboglárról 2 órás a legrövidebb menetidő, a Velencei tó partjáról pedig 50-60 perc ugyanez. A vonaton ráadásul akár dolgozni is lehet, így az utazás sem elvesztegetett idő.

A kedvelt nyaralóhelyeken sokszor találni nagyobb alapterületű, nyaralóként funkcionáló családi házakat. Ezek ára ráadásul most csökkent, de ha az eladók nem is vettek vissza a hirdetési árból, lényegesen jobb a vevők alkupozíciója most, mint akár csak pár hónappal ezelőtt. Van azonban néhány fontos tudnivaló, amivel mindenkinek tisztában kell lennie, aki részben lakáshitelből, vagy otthonteremtési támogatásból (csok, Falusi csok, Babaváró támogatás) szeretné megfinanszírozni a vásárlását.

Hirdetés

Hirdetés

Nyaraló vagy lakóház?

Elsőre furcsának tűnhet a kérdés, hiszen azt gondolhatjuk, hogy amiben életvitelszerűen élnek, az automatikusan lakóingatlan. Ez azonban nem így van, ugyanis a földhivatali besorolás dönti el, hogy
– lakóház,
– nyaraló,
– mezőgazdasági területen kivett gazdasági épület, vagy
– külterületi lakóház és udvar az adott ingatlan.

Készpénzes vásárlásnál a besorolásnak kisebb a jelentősége, ám, ha lakáshitelre is szükség van, akkor bizony ez már bezavarhat a képbe. Szerencsére a bankok egy része a nyaraló besorolású ingatlanokat a lakóházakkal azonos feltételekkel hitelezi, ám van olyan bank, ami most nem ad lakáshitelt ezekre. Nehezebb a helyzet mezőgazdasági területen kivett gazdasági épület, külterületen lakóház és udvar, vagy tanya besorolás esetén, itt ugyanis még inkább szűkül a szóba jöhető pénzintézetek köre, illetve a finanszírozhatóság is alacsonyabb. Ez utóbbi azt jelenti, hogy míg egy lakóingatlan esetében a vételár 60-70%-át is meghitelezheti a bank (ez mindig egyedi döntés kérdése), addig ezeknél 40-50%-kal érdemes inkább számolni.

Bezavarhat a vásárlási tervekbe az is, hogy a bankok az értékbecslés során máshogyan kezelik a lakóingatlanokat és a nyaralókat, ami azért fontos, mert a becsült forgalmi érték alapján határozzák meg azt is, hogy végül mennyi hitelt kaphatunk. Nyaralók esetében a kiszámíthatatlanabb ármozgás és a hektikusabb piac miatt általában óvatosabb az értékbecslés, ha pedig kevés a környéken az adásvétel, akkor még alacsonyabb becsértékre lehet számítani. Éppen ezért nagyon fontos, hogy szerződéskötés és foglalózás előtt először a finanszírozó pénzintézetet keressük meg, mert ha végül nem tudjuk előteremteni határidőre a vételárat (például azért, mert nem ad elegendő hitelt egyik bank sem), akkor a foglalóként kifizetett összeget akár el is bukhatjuk.  

Tudni kell, hogy minden esetben KO kritérium hitelezési szempontból, hogy a kiszemelt ház legalább komfortos legyen, vagyis rendelkezzen állandó fűtéssel, fürdőszobával, valamint meleg/hideg vízzel. A 10 millió Ft alatti kategóriában sok nyaraló már itt elbukik, hiszen hiába szép és kényelmes egy faház, ha nincs téliesítve.

Babaváró nyaralóra?

A Babaváró hitel remek lehetőségnek tűnhet egy vidékre költöző, gyermekvállalást tervező pár számára, hiszen az akár 10 millió forintos hitel a futamidő végéig kamatmentes marad, amennyiben legalább egy gyermek születik az igénylést követően (a veszélyhelyzet alatt született gyermekre utólag is meg lehet igényelni), míg a második és a harmadik babánál elengedik a fennálló tartozás egy részét vagy egészét.

Mivel a Babaváró szabad felhasználású kölcsön, a fiatal pár akár nyaralót is vásárolhat belőle, hiszen nincs erre vonatkozó megkötés. Más a helyzet akkor, ha a Babaváró önmagában nem elegendő, ezért lakáshitelt is vennének fel mellé, ebben az esetben olyan pénzintézetet kell keresni, amelyik hitelez nyaralóvásárlást. A Babaváró és a lakáshitel kombinálásáról itt találsz hasznos információkat. 

Csok vagy Falusi csok nyaralóra

Sokan fordulnak azzal az ötlettel a Bankmonitor.hu hitelszakértőihez, hogy vissza nem térítendő csok támogatással, esetleg falusi csok-ból vásárolnának vidéken nem lakóház besorolású ingatlant. Számukra sajnos rossz hírünk van, ugyanis ezek az otthonteremtési támogatások kizárólag lakóingatlanokra igényelhetőek. Azt is fontos tisztáznunk – mert ezzel kapcsolatban sok a félreértés –, hogy a csok-kal (családi otthonteremtési kedvezmény) vásárolt ingatanba a családnak be kell jelentkeznie, illetve az igénylést követő 10 évben életvitelszerűen ott is kell élnie. (A lakcímbejelentést a bank, míg az életvitelszerű ott lakást a helyi jegyző kötelessége ellenőrizni.) Ez azért lehet érdekes, mert például a társasüdülőkben lévő, lakásként nyilvántartott nyaralók elvileg megfelelnek a csok követelményeinek, ám ezeknél is elvárás, hogy a család később ténylegesen itt is éljen.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés