Simán lekörözi a betéteket és csak két évre köteleződsz el mellette

Simán lekörözi a betéteket és csak két évre köteleződsz el mellette
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-07-17 Frissítve: 2021-07-01
 

Nem kell sokat gondolkoznod, ha befektetést keresel és elsősorban biztonságra vágysz, mert akkor a lakossági állampapír az, ami mindent visz. Persze azért a piszkos anyagiak is számítanak, ezért lehet olyan sikeres a kétéves állampapír, és annak 2,5%-os éves kamatozása. Ne feledjük, ezzel a betéteket nagyon, míg az infláció kisebb mértékben meg tudjuk verni.

Április elején indította el legújabb termékét az államkincstár, úgy döntöttek, hogy például a lengyeleknél is nagyon sikeres kétéves futamidejű kötvényt honosítják meg itthon is. Mint ismert, a lakossági állampapírok nyíltan a versenytársai a betéteknek, kamatozás tekintetében pedig már rég túlnőttek rajtuk.

Viszont eddig valami hiányzott. Mert mit is szeretnénk? Csak egyrészről magas kamatot, másrészt viszont ezzel együtt azt is, hogy azt minél tovább élvezhessük. Sokáig ketté volt szakadva a pálya, mert voltak éven belüli kötvények és 3 év felettiek. Áprilistól viszont megérkezett a „híd” közéjük, a kétéves lejárat épp az a szint, amit régebben egy betét esetében is bevállaltak az emberek, ha ahhoz vonzó hozam társult.

Egyelőre úgy lehet a kétéves állampapírt megvásárolni, hogy az két évre fixen fizet 2,5%-ot évente, miközben az egyéves kamatozó kincstárjegy 2%-ot fizet. Egy egyszerű példával szemléltetve, ha van 1 millió forintunk, akkor egy évet követően 5000 forint lesz adózás előtt a nyereségünk, ha merünk hosszabb távra elköteleződni. Nem tűnik nagy eltérésnek, viszont gondoljunk bele, hogy egy átlagos betéttel még ezt a különbözetet sem tudnánk kigazdálkodni.

Nem véletlen, hogy olyan nagy volt rá az érdeklődés. Áprilisban majdnem 170 milliárd forint értékben vásárolt a lakosság, amihez májusban 57 milliárd forintos, majd júniusban 40 milliárdos eladás társult. Csak, hogy lássuk a teljes piacot, áprilisban a friss vásárlások kétharmadát, míg májusban a teljes egészét, júniusban közel felét a kétéves papírok jelentették.

Ne feledjük, minden lehetőséget meg kell most ragadni, mert a pénz vásárlóértéke egyre többet romlik. A jegybank becslései szerint 2017-ben 2,4%-os lehet az infláció, ami azt jelenti, hogy ha semmit sem teszünk, akkor az év végén 2,4%-kal többet kell fizetnünk. A kétéves állampapír most még ott tart, hogy képes felvenni a versenyt az inflációval is.

Ugyanezen a terepen, vagyis a kockázatmentes befektetéseknél ez már nincs így. A bankbetétek éves alapon és adózás előtt nem hoznak fél százaléknál többet, de egy rövidebb – mindenki által megvásárolható – állampapír is megragadt 0% közelében. Ilyen szempontból teljesen logikus választás, ha egy kicsit tovább köteleződünk el, de akkor cserébe infláció feletti hozam lehet a jutalmunk.

Hirdetés
Hirdetés