MNB alapkamat 0.90 % EKB alapkamat 0.00 % REGISZTRÁCIÓ

Meghökkentő javaslattal álltak elő – A korengedményes nyugdíj léte a tét

  • 2017.03.20.
  • szerző: bankmonitor.hu

Évek óta hangoztatja többek között az OECD is, hogy a nők 40 programot töröljék el, most pénteken is ennek a véleményüknek adtak hangot. A kormány felől érkező információk szerint nem változtatnak a rendszeren, azonban idővel nem lehet elkerülni a téma tárgyalását. A program ugyanis nem olcsó, és komoly feszültséget okoz a társadalmon belül. Amire csak ráerősít a korhatáremelés, hiszen 2022-ben már akár 6 évvel a hivatalos korhatár előtt elmehetnek nyugdíjba a szerencsésebbek.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken tette közzé a Magyarországra vonatkozó helyzetértékelését, melyben újfent kiálltak amellett a javaslatuk mellett, miszerint a nők kedvezményes nyugdíjazási lehetőségét meg kellene szüntetni.

Nem volt igazán nagy újdonság a néhány oldalas beszámolóban. A korábbi évek anyagait áttekintve, sok hasonlóságot találhattunk, a nyugdíjrendszert illetően mindig két dolgot emeltek ki, mint változtatási javaslat: 1) a várható élettartam emelkedésével együtt növekvő nyugdíjkorhatárt és 2) a nők korengedményes nyugdíjazási lehetőségének az eltörlését.

A nagyobb port kavart elemzésre azonnal meg is érkezett kormányzati részről a válasz: mivel nagyon nagy sikernek örvend a program (180 ezernél is több nő vette már igénybe), semmiképpen sem akarnak ezen a változtatni. Hozzánk is érkeztek a témában észrevételek, ezért a téma kapcsán megnéztük, hogy valóban ennyire égető kérdésről van-e szó?

Nézzük a fontosabb számokat a nők 40 programról

  • 2011 január elseje óta nyitott a lehetőség, hogy a nők 40 év szolgálati idő mellett teljes (csökkentés nélküli) nyugdíjba mehessenek még a hivatalos korhatár előtt
  • a nyugdíjkorhatár előtt 3-5 évvel való nyugdíjazás a nemzetközi gyakorlat szerint akár 30%-os nyugdíjcsökkentéssel lenne csak elérhető
  • az első évben közel 50 ezren, míg ezt követően évente 24-27 ezer nő ment nyugdíjba kedvezményesen
  • a 2016 végi adatok szerint már több mint 180 ezer nő ment korengedményesen nyugdíjba a nők 40 programmal
  • a nyugdíjfolyósító adatai szerint átlagosan 58-59 évesen mennek nyugdíjba a program jóvoltából, a kezdőnyugdíjuk átlaga 110-120 ezer forint között volt havonta, ami megfelel az öregségi nyugdíj átlagának
  • a költségvetési kiadások között ezen a soron 2016-ban 195,5 milliárd forint szerepelt, ami a teljes nyugdíjkiadás 6,4%-a

Közeledik a baj és csak egy megoldás van rá

A jegybank és a nyugdíjszakértők között is egyetértés van abban, hogy a nyugdíjrendszerünk jelenlegi feltételek mellett a 2030-as évek közepéig fenntartható, viszont a társadalom öregedése miatt hamarosan beavatkozásra lesz szükség. Ez nem magyar specifikus jelenség, a világon mindenhol azt próbálják megoldani, miként lehet az embereket tovább kint tartani a munkaerőpiacon.

Ha nem akarunk nagyobb nyugdíjcsökkentést, akkor a nyugdíjrendszert úgy lehet a legegyszerűbben egyensúlyba hozni, ha a nyugdíjkorhatár emeljük, de végső soron az számít, hogy az emberek ténylegesen mikor mennek el nyugdíjba. A kedvezmények megritkítása és a korhatáremelés miatt mi ezen a téren jól álltunk, viszont a 2011-től nyitva álló lehetőség lelassította azt a folyamatot, hogy a tényleges és hivatalos korhatár közötti olló bezáródjon.

A 2015-ös részletes adatok alapján az látszott, hogy a 62 ezer fős friss öregségi nyugdíj megállapításból 28,5 ezer a nők kedvezményes nyugdíjazásából származott. A nyugdíjkorhatárunk 2022-től lesz 65 év, és minél jobban nő a korhatár, annál nagyobb lesz az előny a nők 40 programnál. Gyakorlatilag borítékolható, hogy a jogszabály adta lehetőség fennállásáig nagyon is népszerű lesz a kedvezmény, hiszen ki dolgozna még 5-6 évet, ha korlátozások nélkül elmehet nyugdíjba.

Per pillanat azt mondhatjuk, hogy a kedvező peremfeltételek (korhatáremelés, a nyugdíjkiadásokra szánt bevételek csak az államkasszához érkeznek és nem két helyre) egyelőre van fedezet a kedvezmény fenntartására, azonban idővel ez egyre nagyobb terhet jelent majd.

Egyrészt a nyugdíjkasszán is érezhető lesz a program fenntartásának hatása, hiszen az intézkedés nélkül még évekig érkezne befizetés és csak később indulna meg a nyugdíj kifizetése az érintetteknél. Másrészt viszont azt is nézni kell, hogy mennyire kiegyensúlyozottak a szabályok, mennyire hoznak előnybe vagy éppen hátrányba egyes csoportokat a többséghez képest.

Pontosan ennek kiváltására szokták azt a megoldást alkalmazni, hogy elengedik az embereket korai nyugdíjba, viszont ennek költsége van, ami nyugdíjcsökkentés formájában mutatkozik meg. A kormány részéről érkező információt szerint a szabályokon nem változtatnának. Azonban, ha valóban hosszú távon fenntarthatóvá akarjuk tenni a rendszert, akkor a felülvizsgálatkor a nők 40 programról is szót kell majd ejteni.

Egyetlen út van, ha függetlenítené magát az állami intézkedésektől, ha már időben elkezd takarékoskodni a nyugdíjra. Az alábbi kalkulátorral gyorsan kiszámolhatja, hogy mekkora nyugdíjra számíthat, ha félretesz!

Nyugdíj-megtakarítás kalkulátor

Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?

Ft

A legkedvezőbb nyigdíjmegoldás hatalmas segítség

  • Kézzelfogható nyugdíj-kiegészítés időskorban
  • 20%-os (max. 150 ezer Ft-os) adóvisszatérítés
  • 10 éves átlaghozam a múltban 6,5%,
    (reálhozam 2,7%)!
  • Alacsony (átlagban 1% alatti) költség mellett

Ennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész

A nyugdíjig hátralévő évek
Teljes felvehető összeg
állami támogatás és hozama
összes befizetés
befizetés hozama
teljes költség
Havi nyugdíjkiegészítés
Mennyivel nő a nyugdíjadat?
  • Nyugdíjgondjaid megoldhatók, kérd tanácsadónk ingyenes tájékoztatását!
  • Nagyon sokat fog számítani a havi közel ezer forintos összeg a nyugdíjban.

Havi -ból -od lesz.

E-mailben elküldjük a számítás részleteit!
Ha személyre szabott nyugdíjmegoldást szeretnél, a Bankmonitor nyugdíjszakértője felhív

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed.

A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül.

34 Hozzászólás

  • kusza 2017-03-20 17:49:30 - Válasz

    A stadionok árából erre is telik!

  • Lengyel 2017-03-20 18:37:48 - Válasz

    A nők az élet különleges csodái. Szeretjük, imádjuk Őket. Élni nem tudunk nélkülük. A nyugdíj rendszer áttekintésekor azonban azt láthatjuk, hogy a férfiak átlagéletkora 6-7 évvel kisebb, mint a nőké. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a férfiak átlagjövedelme magasabb, így a járulékaik befizetése is több, mint a nőké.
    Ha tehát a drága nők hamarabb mennek nyugdíjba, és kevesebb járulékot fizetnek, mint a férfiak, de hálisten tovább élnek, mint a férfiak, akkor ez a rendszer valahol igazságtalan.
    Az igazságos rendszerben a férfiak, és a nők a nyugdíjazásuk után kb. azonos időt kellene halálukig eltölteniük nyugdíjban – úgy gondolom.

  • Ditke56 2017-03-20 19:32:52 - Válasz

    Engem büntet ez a rendszer, öt gyereket neveltem fel, igaz 15 évet voltam velük otthon. Miután a 40 évből csak 8 évet vesznek figyelembe, én csak 65 évesen mehetek nyugdíjba, ám addigra a szolgálati időm 48 év lesz. Öt dolgozó, adót fizető állampolgárt adtam az országnak, a jutalmam pedig az, hogy dolgozhatok végig, mert a gyereknevelés egyébként nem munka, lógattam a lábam és tévét néztem meg hasonlók.Jól kicsesztek azokkal a nőkkel, akik bevállalták a gyerekeket, pedig akkor még nem volt családi adózás, meg CSOK. Nem irigylem, csak igazságtalanságnak érzem, hogy két gyerekkel már elmennek a kollégáim sorban nyugdíjba, én nem érzem, hogy kevesebbet tettem volna az asztalra. Ám az igaz, senki nem mondta, hogy az élet igazságos!

  • Juhász Ferenc 2017-03-20 19:34:34 - Válasz

    Alkotmány ellenes hogy a férfiak nem akkor mehetnek nyugdíjba,mint a nők. Lásd alkotmány férfiak és nők között különbség nincs.

  • jozsi 2017-03-20 19:40:19 - Válasz

    az a baj a ferfi 40 nyugdijjal es az alapjovedelemmel hogy amelyik part ezt be tudja vezetni azt majd lehetetlen lessz levaltani mert a ferfi szavazok nem fogjak engedni

  • szivat6ók 2017-03-20 19:44:52 - Válasz

    Azon férfiak akik 45 év munkaviszonyon jóval túl vannak, miért kell 50 évig dolgozniuk?
    Hol az esély egyenlőség? Miért nem mehetnek automatikusan nyugdíjba 45 év után?
    Azok akik 14 éves koruk óta keményen dolgoztak, mit fognak élvezni pihenés gyanánt?
    Szinte minden kedvezményt eltöröltek. Nem szemétség ez velük szemben?
    Csodálkoznak, hogy gyűlölik ezt a kormányt?

  • Rita 2017-03-20 20:05:32 - Válasz

    Ez egy igazán jó logikai feladvány. Kérdés, hogy kivel szemben és mi igazságtalan? A nőkkel, akik kétharmad annyit keresnek ugyanolyan képzettséggel és beosztásban, mint a férfiak, közben szülnek, hogy egyéb fizikai megterhelést ne említsek. Vagy a férfiakkal, akik azért mert többet keresnek, mint a nők ugyanolyan beosztásban és képzettséggel, több járulákot fizetnek, viszont nem szülnek, és nincs havi ciklusuk. Tehát mivel a férrfiak átlagéletkora kevesebb, viszont többet keresnek, őket illetné meg a nők negyven programja. Hát ez nem kérdés. És örüljenek, hogy van, aki imádja őket. 🙂 Mármint a nőket.

  • betti 2017-03-20 20:37:43 - Válasz

    Az is igazságtalan, hogy nem azonos szempontok alapján állapítják meg a szolgálati időt a nők negyven és a valóságos öregségi nyugdíjkorhatár esetén.. Nagyon sok nő kiesik a nők negyvenből. (pl.. tanulás és még anno, a zárt munkaerőpiacon keservesen megélt munkanélküliség miatt) A rendszer nem veszi figyelembe az életkori sajátosságokat. Így nem ritka, hogy az idősb nő/férfi munkatárs akár még betegen is küzd az egyetlen állásáért, míg fiatalabb kolléganője még a nők negyven nyugdíj mellett elvállal egy másik állást is. A magyar munkahelyeken nem ritka a munkakörülmények szándékos vezetők általi elrontása még a hivatalosan un. “könnyű” munka esetén sem. A beteg, fájdalmakkal kínlódó idősb dolgozó akár hónapokat is várhat pl, egy szakrendelésre miközben húzza az igát a gyötrelmes munkahelyén és retteg, hogy utcára kerül mert hatvanon felül az elsődleges munkapiacon aligha van esélye másik állást találni. Valóban a több évtizedet ledolgozott és még ötvenen felül is megnövelt nyugdíjkorhatárú, lestrapált idősebb munkavállalók fogják felvirágoztatni a magyar gazdaságot?

  • Közszolga 2017-03-20 21:10:46 - Válasz

    Vissza kell állítani a járulék plafon, meg kell nézni a tb. Kifizetések jogosságát, Hszt-s eü szabadság, hivatásos nyugdíj, 2011-ben a 40 éves szolgálati idővel rendelkező 14 éves korban munkát vállaló nő, 11évvel korábban (2022-ben mehetne) nyugdíjba ment. A nappalin tanultak viszont ezt nem vehetik igénybe, sajnos.

  • Belfi 2017-03-20 22:24:32 - Válasz

    A “drága nők” mit csináljanak még azon kívül hogy 40 évet ledolgoztak gyermek/ek/ felnevelése,bevásárlás, mosás,főzés, takarítás, feleségszerep – mellett, és amikor végre nyugdíjba mennek kezdődik a nagymama szerep, Fentiek mellett a férfiaknál kevesebb bérért kénytelenek dolgozni hasonló, vagy magasabb képzettségi szint mellett is. Így a nyugdíjuk is kevesebb.. A genetikát pedig nem kellene a nőknek felróni. Kedves urak, nem méltatlankodni kell, hanem mindezt végigcsinálni. és persze kocsi nélkül, mert zömmel a kocsi is a férfiaknál van. Akkor mi is az igazságtalan?

  • EM 2017-03-20 23:59:32 - Válasz

    Ez megint egy reklámfogás… volt magánnyugdíjunk… már nincs… és ha így járunk az önkéntessel??? Mire nyugdíjba mennénk a korhatár már 120 év lesz, közben meg 75 évesen feldobjuk a patát…

  • Sinka László 2017-03-21 00:35:04 - Válasz

    Az embereknek kötelező volt a járulékot fizetni még akaratuk ellenére is levonták! Negyven évre mennyit kamatozott volna az a pénz, ha zsidó kamatokkal számolnánk az az kamatos kamattal? És hányan halnak meg váratlanul és az örökösök semmit sem kapnak?! Az állam lenyeli és nem a jogos tulajdonos kapja! Állandó átverések most éppen a nyúgdijjal akarnak átverni! És közben szarságokra költik a nép pénzét! Nem elég a nyomorban tartásunk és átverésünk mindig többet akarnak! A kérdés meddig akarnak szemétkedni a Magyar néppel?

  • xy 2017-03-21 04:34:55 - Válasz

    Könnyen oszja az észt, aki 88 -évesen a parlamentből visznek a temetőbe !!! Sok tetves az életben nem dolgoztak semmit !!

  • betti 2017-03-21 06:12:48 - Válasz

    Az is igazságtalan, hogy nem azonos szempontok alapján állapítják meg a szolgálati időt a nők negyven és a valóságos öregségi nyugdíjkorhatár esetén.. Nagyon sok nő kiesik a nők negyvenből. (pl.. tanulás és még anno, a zárt munkaerőpiacon keservesen megélt munkanélküliség miatt) A rendszer nem veszi figyelembe az életkori sajátosságokat. Így nem ritka, hogy az idősb nő/férfi munkatárs akár még betegen is küzd az egyetlen állásáért, míg fiatalabb kolléganője még a nők negyven nyugdíj mellett elvállal egy másik állást is. A magyar munkahelyeken nem ritka a munkakörülmények szándékos vezetők általi elrontása még a hivatalosan un. “könnyű” munka esetén sem. A beteg, fájdalmakkal kínlódó idősb dolgozó akár hónapokat is várhat pl, egy szakrendelésre miközben húzza az igát a gyötrelmes munkahelyén és retteg, hogy utcára kerül mert hatvanon felül az elsődleges munkapiacon aligha van esélye másik állást találni. Valóban a több évtizedet ledolgozott és még ötvenen felül is megnövelt nyugdíjkorhatárú, lestrapált idősebb munkavállalók fogják felvirágoztatni a magyar gazdaságot?

  • Szabó 2017-03-21 06:20:15 - Válasz

    Egyet értek az előttem szólókkal!

  • Marika 2017-03-21 11:02:05 - Válasz

    Nagyon egyet értek a “NŐK 40” nyugdíj programmal. Aki 40 évet ledolgozott, és mellette gyerekeket nevelt, szülőkről gondoskodik igazán megérdemli, hogy nyugdíjba menjen. De ezt a férfiak is megérdemelnék, így lenne igazságos, és a fiataloknak több lehetőségük lenne a munkára.
    Javasolnám a kormánynak, és a pártoknak, hogy a nyugdíj emeléseknél vegyék figyelembe az alacsony nyugdíjakat és ne egyformán emeljék a luxus nyugdíjakkal, legyen egy plafon, amely fölött kisebb %-ban emelnék, hogy ne lenne ekkora különbség a nyugdíjak között. Másik pedig, hogy a több százezer Ft-os nyugdíjakat meg kellene adóztatni, de ezzel együtt a magas munkabéreket is nagyobb adóval terhelni. A gazdagok viseljenek nagyobb terheket!

  • Heni 2017-03-21 11:20:46 - Válasz

    Aki 40 évet ténylegesen ledolgozott, akár munkában, akár gyerekgondozással, az akár férfi, akár nő, megtette azt, ami a társadalomért egy embertől elvárható. Ha elfáradt, és nyugdíjba menne, azt tehesse meg, akár férfi, akár nő! A ténylegesen ledolgozott 40 év után az átlagkeresetének a 80 %-át kapja meg így jelenleg.
    Ez igenis kevesebb, tehát méltányos, mintha 50 év után a 100%-ot kapja. Miért kellene ezt büntetni további elvonással? Ha valaki 15 éves korától 55 éves koráig dolgozik pl. kemény fizikai munkát, az miért lenne büntetendő ahhoz képest, aki 25 éves korától 65 évig beül egy irodába és fizikai munkát csak a kondi teremben végez? 40 év 40 évvel szemben. Csak éppen más a kezdete és a vége és más a szervezet leamortizálásának módja és foka.
    Ha büntetjük nyugdíjcsökkentéssel a 40 év munkával eltöltött időt, akkor előfordulhat az is, hogy ha valaki fiatalon 40 éves koráig nem dolgozik semmit, vagy feketézik, utána 25 évig (65 éves koráig) vállal valami jó állást, az több nyugdíjat fog kapni, mint aki végig dolgozta az életét.
    Sajnos jelenleg is igazságtalan a nyugdíj kiszámítása, mert míg 40 év munkaviszonnyal az átlagkereset 80%-át kapja meg egy nyugdíjas, ugyanakkor 20 év munkaviszonnyal nem 40%-át hanem 53%-át. Így előáll az a helyzet, hogy ugyanakkorra járulék befizetés esetén annak lesz kb. 30%-kal több a nyugdíja, aki 50%-kal kevesebb időt dolgozott. (Pl. 20év 200e Ft átlagkereset= 106e ft nyugdíj, 40 év 100e Ft átlagkereset = 80e Ft nyugdíjat jelent) Ráadásul neki lesz ereje és kedve még nyugdíjazás után is tovább dolgozni és ezzel még tovább nő az anyagi különbség annak hátrányára aki többet dolgozott életében.
    Éppen ezért ne büntessék még pluszban nyugdíjcsökkentéssel, vagy kötelezően még 10 év munkában eltöltött idővel azokat akik kiváló iparosként, ledolgozták a 40 évüket és úgy érezik, hogy elfáradtak már! Nem vagyunk egyformák. Nem egyforma a teherbíró képességünk, de ha egyenlő időt dolgoztunk, arra egyenlő százalékú nyugdíjat kapjunk!
    Jobb visszatartó erő lenne, a korai nyugdíjba vonulást elkerülendő, ha az általános nyugdíjkorhatár eléréséig semmiféle lehetőséget nem kapnának a nyugdíj mellett munkavállalásra azok, akik korhatár előtt mennek nyugdíjba. Meg lehet gondolni, hogy ténylegesen belefáradtam a munkába vagy nem.
    A nyugdíjkorhatárt elérőknél pedig korlátozni kell a keresetet és a napi munkaidőt (4 órában), hogy amennyiben bármelyiket túllépi, úgy a nyugdíjat nem kapja meg, legyen elég a fizetése. Lehet választani! Aki tud teljes munkaidőben dolgozni, az nincs rászorulva a társadalom segítségére.
    Továbbá munkavégzés esetén csak akkor emelkedjen a nyugdíja százaléka, ha közben nem vesz fel nyugdíjat.
    A nyugdíj kiszámítása csak és kizárólag a letöltött munkaviszony és befizetett járulékok függvénye kell legyen, mégpedig egyenes arányban: 20 év= 40% 50 év=100%.
    A nyugdíjba vonulás szabálya, pedig a mindenkori nyugdíjkorhatár, vagy a minimum letöltött TÉNYLEGES 40 év munkavégzés (a gyereknevelés 3 éves korig és a katonai szolgálat is az) lehetne.
    Az is igazságtalan, hogy jelenleg munkaviszonyba számít bele a felsőfokú tanulmányok ideje, pedig ott sem járulék fizetés, sem tényleges munkvégzés nem történt. Sőt: Többnyire az állampolgárok adójából saját haszonra történő végzettségszerzés. Azzal is lehetne a kifizetéseket csökkenteni, úgy hogy a tényleges munkaviszonyt veszem figyelembe.
    Az átlagkereset amúgy is magasabb lesz a magasabb képzettséget igénylő munkakörökben.
    Aki 10 évvel később kezd el dolgozni, mert tanul, azt többnyire azért teszi, hogy magasabb jövedelemre tegyen majd szert. Teszi ezt annak az adójából, aki már dolgozik. Ez nem baj, sőt ha az eszét majd nem csupán egyéni haszonszerzésre, de a társadalom jobbítására is használja, akkor még kívánatos is, de nem munkavégzés. Ne számítson bele a munkaviszonyba, ami a nyugdíjkiszámításnál évenként jelenleg évi +2%-ot jelent!
    Ez kb.8-14% jogtalan előny.

  • kertész 2017-03-21 16:19:06 - Válasz

    A férfiak átlagéletkora még rövidebb a nőké hosszabb lesz , elfogynak a nagyapák! Lehet hogy ez a cél kevesebb nyugdíjat kell fizetni meg a nagyik nem is agyalnak annyit a világ dolgain mint a férfiak. Megnézik a szappanoperákat tapsolnak a kedvenc politikusoknak de nem tudják irányítani a család,település,ország sorsát!

  • NemIrígyNyugger 2017-03-21 17:42:22 - Válasz

    Drága Heni!
    Ki akadályozta Önt, hogy több diplomát szerezzen, magasabb jövedelemre tegyen szert és 40 éves korára túl legyen a második infarktuson?
    Vannak olyanok, akik mások zsebében szeretnek kotorászni és nem merül fel bennük a gondolat, hogy az átkosban tanulniuk kellett volna (ráadásul akkor még “ingyen” volt, ma már befektetés).

  • betti 2017-03-22 06:55:11 - Válasz

    A magyarok és benne a nők élettartama folyamatosan csökken. Minden ellenkező propaganda ellenére:

    link to 24.hu

  • betti 2017-03-22 08:09:29 - Válasz

    A híresztelésekkel szemben ki kell, hogy jelentsem: nem egzakt mérőszám az a bizonyos negyven év!

    Vegyük azt is figyelembe, hogy anno fiatalon dolgozni védelmet jelentett, nem strapálták le a fiatalokat. A Kádári szocializmusban számtalan védőintézkedés védte a fiatal munkavállalókat. Aki nem óhajtott az állami oktatásban tanulni vagy képtelen volt az iskolai követelményeknek megfelelni munkát vállalt, míg társai iskolai kötelezettségeiket teljesítették. Volt olyan szakma pl., amit csak és kizárólag nappalin érettségi után lehetett elvégezni. (Idős munkavállalóként ez is hátrány, ha nőből van az ember.) Később munka mellett pótolhatták az idő előtt munkába lépők az iskolázatlanságból adódó hiányosságot esti, levelező, gyorstalpaló tanfolyamokon. Ezeket a nőket most is jutalmazza a rendszer. Az emiatt kiesett munkaidőben a kollégák dolgoztak rájuk, akik közül sokakat mos úgy bünteti a jelenlegi hatalom, hogy még öregen, betegen is dolgozniuk kell.

    A rendszerváltás után pedig 1,5 millió ember került az utcára! Én pl. hiába működtem együtt a munkaügyi központtal, a rendszerváltás utáni keserves munkanélküli évek alatt EGYETLEN munkalehetőséget sem kaptam. A munkapiac zárva volt, nem lehetett egyszerűen elmenni dolgozni a jóléti országokba. Környékünkre nyolc évvel a rendszerváltás után jöttek az első, tömegeket foglalkoztató multik és a kamatadónak nevezett intézkedés miatt még kicsinyke lakástulajdonunk is veszélybe került. A belföldi, kis számú szabad munkahelyeket pedig elfoglalták az illegálisan munkát vállaló kismamák és a fekete munkások. (A gyeses, gyedes feketén dolgozó kismamák gyermekeire pedig vigyáztak az életerősen 55 éves korukban öregségi nyugdíjba vonult nagymamák.)

    Aki az európai munkaerőpiac megnyitása előtt jogkövető munkanélküliként szeretett volna teljes munkaidőben elhelyezkedni a zárt magyar munkapiacon, hogy megélhetést és szolgálati időt szerezzen, nagyon sokszor visszautasítást kapott a munkáltatóktól. Végül de nem utolsó sorban jelenlegi törvényeink szerint nem mindenkinek egyformán számítják be szolgálati időként ugyanazokat az élethelyzeteket.

    Ebből következően sok magyar bennszülött több évtizeden át a hazájának adót és járulékot fizető állampolgár szégyenkezhet az igazságtalan törvénykezés miatt és még öregen, betegen is dolgoznia kell kiszolgáltatva az életerős, fiatal (olykor igencsak tanulatlan) fiatal munkahelyi vezetők kényének kedvének.

  • Németh István 2017-03-23 09:03:15 - Válasz

    Azt szeretném megkérdezni valami illetékestől, hogy miért törölték el azt a lehetőséget, hogy a munkaadó a munkavállaló nyugdíj korhatárt megelőző öt évre eső a nyugdíjbiztosító által kiszámolt nyugdíjat befizesse egy összegben a nyugdíj biztosítónak. szerintem ennek a megszüntetése több szempontból is teljes mértékben érthetetlen:
    1. Az állam előre megkapná egy összegben azt a nyugdíjat amit öt év alatt havi bontásban kellene csak a nyugdíjasnak kifizetni ( ugye nem kell megmagyarázni, hogy ebből feltöltődne a nyugdíj kassza, nem az állam fizetné a nyugdíjat, és az előre megkapott összeget még forgatni is lehetne)
    2. Nem túl szép dolog de sajnos az élet ilyen: ha a törvényes nyugdíjba vonulási idő előtt meghal a dolgozó aki után egy összegbe be lett fizetve a pénz az államé maradna a pénz
    3. Lehet szépíteni a dolgokat, hogy nő az átlag életkor, de kérdezem én hogy fog egy 60 év feletti ember (14 éves kora óta dolgozik) olyan teljesítményre képes lenni, mint egy fiatal, arról nem is beszélve, hogy milyen mértékben változik a technika és a munka tudás igény szintje, amit nem azért nem tud megcsinálni mert nem akar, hanem mert már nem képes rá.
    4. Az sem megvetendő tény, hogy egy jobban képzett mind szellemileg, mind fizikailag aktívabb fiatalnak teremtődne lehetőség a munka világában érvényesülni
    5. Ami szerintem az Állam szempontjából nem mellékes neki ez egy fillérjébe sem kerülne! (mivel a munkaadó egy összegben befizette)
    Végül szeretném megjegyezni (még mielőtt valaki azzal érvelne, hogy nincs olyan munkáltató aki előre egy összegben befizetné a kiszámolt nyugdíjat), hogy én is munka adó cégvezető vagyok és természetesen átgondoltam és kiszámoltam (mibe kerül – mit hoz) és ezek alapján én biztosan élnék a lehetőséggel. A munkában megfáradt embert nem védett korba és járulék kedvezménybe kellene részesíteni, hanem el kellene engedni nyugdíjba, hogy egy pár évet élvezhesse annak gyümölcsét (ha 14 évesen elkezdett dolgozni mire a 60 évet betölti ledolgozott 46 évet)

  • banyuci 2017-03-23 10:06:50 - Válasz

    le kell vinni nők-férfiak esetében is 55 évre a nyugdíjhatárt és nem lesz munkanélküliség,kötelezni a multikat kellő munkaerő felvételére,a kiskorúakat nevelő nők csak 1 múszakban dolgozhassanak…..rögtön megoldódna sok probléma….

  • Zizi 2017-03-23 11:01:25 - Válasz

    Nem kellene különbséget tenni a nemek között. Bárki választhassa, hogy elmenjen 40 év után nyugdíjba – de! nem öregségi nyugdíjba, hanem valamiféle csökkentett ellátással járó “előnyugdíjba”. A katonákkal, rendőrökkel, bányászokkal, művészekkel stb… megtették, miért nem teszik meg ugyan ezt a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nőkkel is? Abszolút igazságtalannak tartom, hogy egy 40 éven át az irodában üldögélő nő csak a neme miatt jogosult rá, ugyanakkor a keményen dolgozó, fizikai munkát végző férfi nem. Vagy az életet akár nap mint nap kockáztató tűzoltó, rendőr, katona, bányász stb… szintén nem. Nagyon elcseszett egy intézmény ez!

  • Kata 2017-03-23 18:41:24 - Válasz

    Miért sajnálják a nőktől ezt a kedvezményt? Egyébként is aki tovább tanult, és esetleg még önhibáján kívül valamennyi időre munkanélkülivé is vált, jóval 60 fölött lesz, mire esetleg igénybe vehetné. Lehet, hogy a nők átlagosan tovább élnek mint a férfiak, de sokkal nagyobb fizikai és lelki teher nehezedik rájuk életük során, mint a férfiakra.

  • Jánosné 2017-03-24 08:32:30 - Válasz

    Tisztelt cikk iró!
    Konkrétumokat
    mennyi a fizikai és mennyi ay irodai nyugdijba vonuló kedvezményesen
    és mennyi a konkrét nyugdij nem az átlag minimum és maximum

  • Heni 2017-03-27 10:28:48 - Válasz

    1. Ha azt mondjuk, hogy mindenki, aki 65 év fölött van, kapjon teljesen egyenlő, mondjuk havi 150.000 Ft nyugdíjat, akkor az igazságos. A kor és az összeg lehet megegyezés tárgya, de fix, és nincs kivétel.
    2. Ha mindenki, a befizetett járulékai után kapja a nyugdíját 65 éves korától kezdve 20 évre kiszámítva, az is igazságos, ha nincs kivétel. Befizetett járulék osztva 20 évvel = nyugdíj összege. Természetesen valorizációs szorzóval. Ebben az esetben nincs szerepe a munkaviszonynak és az évek számának. 85 éves kortól szociális járadék járna, ami az aktuális minimálbér függvénye lenne az ország helyzetétől függően vagy lehet az addig kapott nyugdíj összege is, mint méltányossági nyugdíj.
    3. Az is lehet igazságos, ha azt mondjuk, hogy a ledolgozott évek alapján kapja mindenki a nyugdíját. Pl. Ha valakinek 50 év munkaviszonya van 65 éves koráig az megkapja a 200.000-t, akinek 40 éve az 160.000 ezret, ha valakinek 10 éve, az 40.000 forintot. De nincs kivétel, hogy munkán kívül mit számítunk bele. Napi 8 óra egy napi munka. Napi 4 óra fél nap és napi 12 óra 1,5 nap (stb.). Nincs más beszámítás, mint járulék fizetéssel járó munka. A katonai szolgálat és a gyerekenkénti (állami érdek alapján gyerekszám szerinti) 2 vagy 3 év is munkaviszony.
    4. Ha van bármilyen korengedmény az mindenkire vonatkozzon egyenlő szabályokkal !
    A nyugdíjjal nem kéne szociális problémák és egyéni élethelyzetek megoldását megcélozni, mert az mindig igazságtalan eredménnyel jár. Ha valakinek azért minimális a nyugdíja, mert keveset dolgozott vagy mert kisebb fizetésből kevesebb a járulék, azt nem a nyugdíjrendszerre kell hárítani. Mint ahogy azt sem, hogy ha munkanélküli, akkor miből éljen a nyugdíjkor eléréséig. A tanulás díjazását sem a nyugdíjkasszának kell megoldani. Az eltérő fizikai vagy szellemi igénybevétel okozta egészségkárosodások sem a nyugdíjrendszer által megoldandó feladatok. Ezek komoly problémák és megoldást igényelnek, de nem a nyugdíjrendszer révén.

  • szerg 2017-03-27 12:31:22 - Válasz

    orbánék zsarolással elvették és nyom nélkül elköltötték az MSZP által 14 év alatt összegyűjtött 3000 milliárd nyugdíjvagyont. Azóta már 6000 milliárd lenne, hála a pénztárak jó gazdálkodásának, amire ti is buzdítotok.
    Azóta is elköltik nyom nélkül az addig ebbe a kasszába rakott 200-250 milliárdot.

  • Fonó 2017-03-28 02:35:37 - Válasz

    A NŐK egész élete a kivételezésről szól. Mert ugye 17%-al több férfi szülteik, és ennyi férfinak értelem szerűen pár, élettárs sem jut. Nem csoda, ha a férfiak a versenyben halálra dolgozzák magukat. Elmentünk 2 -évre ingyen katonáskodni. Még jó, hogy szolgálati évnek beszámitják. Ott rohadtunk, mint alacsonyabb rangú állampolgár, a 80-as években, s közben a nők rázták a tarka zrityójukat a DISCÓ-ban, ahová csak a fiúknak kellett belépőjegyet venni.
    S ennyi kivételezés után még jön a 40-éves nyugdijba engedés. Hát hogy is mondjam? Van aki 70 éves korában már 2 sarokról nem tud hazatalálni. A busz vezetőket meg pl. tovább akarják dolgoztatni…lesznek még balesetek. És persze a FIDESZ csinálta, de nem csoda, hiszen a KIVÉTELEZÉS az előjogok rendszere a jobboldaliság alapelve.

  • Edit 2017-03-28 10:29:30 - Válasz

    Semmi gond, úgyis egységes lesz a nyugdíj, 100 euro/hó….

  • Sándor 2017-03-28 11:36:39 - Válasz

    szerg… ismer olyan valakit aki az mnyp-től nyugdíjat kap? … nekem 13 év után 18 Ft lett a hozam, mert akkora volt a levonásuk – ebből vették a mnyp vezetői a BNW-ket amivel flangáltak, így nekem alíg maradt amit befektettek!!
    Gondolom, Ön akkora egoval- megmaradt mnyp tag és szorgalmasan fizeti a számlájára, hogy jól éljen nyugdíjasként.

  • Sándor 2017-03-28 11:41:21 - Válasz

    szerg… A magyarok számára, az igen csak elgondolkodtató, hogy a „baloldali, liberális, demokrata “politikusok”, a cinkos és bűntársaik, a médiáikkal és “újságíróikkal”
    az 1945-2010 közt eltelt sikeres “baloldali” évtizedek után,
    2010-re már
    vajon miért nem 300-500-800ezer forintos nyugdíjjal, fizetéssel rendelkezve hülyítik a
    – “baloldali” szavazókat, a
    – híveket, a
    – nyugdíjasaikat… link to p.coldline.hu

  • Laci 2017-03-29 11:18:44 - Válasz

    Szépnek látszanak a számok ha kikalkulálom az önkéntes nyugdíjamat.
    Azért kíváncsi lennék hogy jött ki az 1.6M Ft befizetésre 1.3M Ft hozam?
    (havi 5000Ft befizetés 22 éven át alatt)
    A gyakorlat azt mutatta, hogy amikor kifizették a hozamot (adómentesen!) a megszűnt magánnyugdíj pénztárból az volt kb. 3.5%-a a bent lévő évekig ott lévő és kamatozott összegnek.
    Mivel itt hosszabb időről van szó, így legyen 3x-os a hozam. = 160 ezer Ft…

    Sajnos mivel a pénztárak el is játszhatják a pénzünket (lásd nagy magyar bank egyik évben -30%) így hosszú távon se nagyon számíthatunk többre szerintem, pláne alacsonyabb kamatkörnyezetben.
    Ha pedig magasabb a kamatkörnyezet akkor szebb számok jönnek miközben értéktelenedik a pénzünk.
    Elnézést mindenkitől aki hisz benne, de én nem hiszek az önkéntes pénztárakban.
    (ez nem jelenti azt hogy hiszek az államiban egyébként)

    Aki megfogadja a tanácsom inkább fektet egészségpénztárba (családi önsegélyező pénztárba), ott biztosabb a hozam, hamarabb forgatható a pénz. És nagyon sok mindenre költhető, már szinte el sem hittem mikor elolvastam.
    És egyébként szerintem jó több helyen tartani pénzt (LTP, EP, stb…), hogy ha valahol baj van akkor ne legyen akkora a veszteség.

    Szerintem hasznos lenne ezt is oktatni valamilyen formában az iskolákban…
    Nekem gyerekkoromban nagyon tetszett a takarék bélyeg amit venni lehetett, sok kicsi sokra megy alapon szerintem nagyon hasznos volt.
    Persze aki teheti tegyen félre nyugdíjra is… de én nagyon szkeptikus vagyok.

    A nők 40-nel egyetértek hogy van. Aki ledolgozta az idejét az szerintem megérdemli, hogy elmenjen idő előtt nyugdíjba. Lehet, hogy csökkentett is megfelelne azoknak akik ezt igénybe veszik.
    És biztos vagyok, hogy a férfiaknál is működne hasonló. Szerintem ösztönző az ha valaki elmehet nyugdíjba ha megdolgozott érte, ennek gazdaság fehérítő hatása is lehet ami a nyugdíjkassza javára dolgozik ugyebár.
    Csak az a baj, hogy populista alapon hoznak meg sok döntést (párt hovatartozástól függetlenül), és nem szakmai alapon, szerintem. Nem vagyok pénzügyi szakember, de sok minden egyszerű józan paraszti logikával számolható, kigondolható.

    És úgy gondolom hogy elsősorban mindenkinek magának kell tennie (és folyamatosan tennie!) a jó/jobb létéért. Spórolni, befektetni (jobb ablak, szigetelés, jobb fűtés, száraz fával tüzelni (előre gondolkodni) stb.) És fel kell ismerni azt, hogy aki előbb lép az többet nyer (ha van lehetőség napelem, napkollektor, stb…)!
    Gondolva arra, hogy lesz időszak amikor kevesebbet keres (pl. nyugdíj) vagy kevesebb ereje egészsége lesz megdolgozni ugyanazért a pénzért, tűzifáért…
    Én is így próbálom, reméljük lesz egészségünk, hogy élvezzük a hatását.

  • terk 2017-05-13 22:48:25 - Válasz

    Az évi nyugdíj kiadásokat kb. 15 milliárd Ft-tal lehetne csökkenteni, ha a Magyarországba bejelentkezett Ukrán nyugdíjasoknak -akik hozzánk soha 1 Ft TB-t sem fizettek be – nem a magyar állam fizetné a nyugdíjukat!

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetés

Szakértői cikkek

Vállalatfinanszírozási hírek

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Blogajánló

  • alapblog

    ELTE vs. Groningen

    A holland egy főre jutó GDP nagyjából három és félszerese a magyarnak. Megnéztem a 30 ezer hallgatóval rendelkező, minden listán a globális top 100-ban lévő...

  • RSM Hungary blog

    Indokolt lenne az új Jöt. változtatása

    Az új jövedéki törvény még életbelépése előtt módosításra került, de úgy tűnik, hogy a gazdálkodóktól érkező észrevételek, valamint az általános eljárásjogi háttér változása elkerülhetetlenné teszi az ismételt módosításokat. A jövedéki engedélyeseknek előírt pénzügyi biztosíték és a kötelező tárolókapacitások meghatározása is kérdéseket vet fel.

  • Pénzkérdés

    Tech óriások írtak nyílt levelet Donald Trumpn

    Többek között a Facebook, az Amazon és a Google is arra kéri az amerikai miniszterelnököt, hogy folytassa Barack Obama DACA-programját, amely az Amerikába illegálisan bevándorló gyermekek védelméről és segítéséről szól. [...] Bővebben!

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul. [...] Bővebben!