Bankmonitor

Banki termékek összehasonlítása

Negatív infláció = még kedvezőbb állampapír kamatok

  • 2015-03-10
  • szerző: bankmonitor

Februárban ismét csökkentek az árak. Most 1%-kal csökkent a fogyasztói árindex. Ez jó hír a megtakarítással bíróknak, hiszen többet ér a pénzük, mint egy évvel korábban. Ám Prémium Magyar Államkötvények tulajdonosai duplán örülhetnek: negatív infláció esetén is megkapják a teljes kamatprémiumot, és még az infláció felett is többet kapnak!

Infláció februárban

Februárban 1%-kal csökkentek a fogyasztói árak főként az üzemanyagáraknak és a háztartási energia árának csökkenésének köszönhetően. De az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek árai is mérséklődtek. Viszont az örök klasszikus szeszes italok és dohányáruk ismét drágultak. A szolgáltatások átlagos árszínvonala 2,1%-kal volt magasabb az egy évvel korábbiakhoz képest.

Infláció az évben

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak, míg most februárban 1%-kal. A várakozások szerint azonban ez a tendencia megfordul, és az év második felére már felüti a fejét az infláció. Az év végére akár 2,35%-is lehet az árszínvonal növekedése (MNB tavalyi előrejelzése alapján). Így az éves átlagos infláció már pozitív tartományba kerülhet. De mi történik a Prémium Magyar Államkötvény kamatával, ha mégsem így alakul?

PMÁK: Negatív infláció + 4% = 4%

A Prémium Magyar Államkötvények (PMÁK-ok) jelenlegi kapható sorozatainak kamatai az előző éves átlagos inflációhoz képest adnak 3 vagy 4%-os felárat. Ha negatív az éves átlagos infláció (ahogy 2014-ben is az volt), akkor is a kamatprémiumot (3 vagy 4% futamidő függvényében) kapjuk meg. Ez látszik a 2019/K és 2020/I kamatozásán is, előbbi 3%-ot míg utóbb 4%-ot fizet a jelenlegi kamatperiódusra. A 2018/J 4,7%-os kamatozással fut, ám júliusban ennek a kamata is 3%-ra csökken.

Miért keresünk többet, ha negatív az infláció?

A Prémium Magyar Államkötvény kamata ugyan akkor a legalacsonyabb (a kamatprémiummal egyezik meg), amikor az infláció negatív, ám ilyenkor kapjuk a legnagyobb infláció feletti kamatot (reálhozamot)! Ugyanis a tényleges kamatfelára ilyenkor a kamatprémium és a defláció összege, azaz nemhogy megkapjuk a kamatprémiumot, de még a pénzünket is növelte a negatív infláció!

Állampapírt szeretnél? Add meg adataidat és visszahívunk! 


ÁllamPAPÍr kalkulátor

Nincs találat a megadott paraméterek alapján.


Éves hozam

Futamidő

Szeretnél ingyenes tájékoztatást a fenti ajánlatokról? Add meg adataidat és szakértőnk 24 órán belül visszahív.
<< Vissza

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Kérdezz minket