Banki termékek összehasonlítása

Befektetés: meneküljön, ki merre lát az elnök elől!

  • 2017-01-30
  • szerző: bankmonitor.hu

Az új amerikai elnök hamar nyilvánvalóvá tette, hogy merőben új elképzelései vannak. Egyelőre ez nem számított az amerikai részvényeknek, viszont sokaknak szöget üthetett a fejében, hogy mit tegyenek ilyen nagy bizonytalanságok között. A legjobb választásnak az tűnhet, ha védelembe vonulunk, erre pedig nem is kínálhatna jobb lehetőséget egy lakossági állampapír vagy egy abszolút hozamú alap.

Tavaly hatalmas meglepetést okozott, hogy Amerikában Donald Trump milliárdost választották meg új elnöknek. Nem kevésbé döbbentette meg a világot, hogy milyen gyorsan fogott neki az ígéreteinek a teljesítéséhez. Ide tartozik a most hétvégi akció is, amikor elnöki rendeletben szigorította a beutazási szabályokat és egyes muszlim országok menekültjeinek beutazását is átmenetileg felfüggesztette.

Mivel több, mint 7000 kilométerre történő eseményekről van szó, ezért nem feltétlenül kellene aggódnunk emiatt, most mégis megnézzük, hogy ha befektetésink vannak, akkor mire érdemes odafigyelnünk az új vezetésnek köszönhetően.

A részvények között nagy a szórás

A Forbes által levont fontos következtetés az, hogy a november 8-i választás óta az amerikai piacon megnőtt a szórás az egyes befektetések között. Mindez azt jelenti, hogy kipécézve például a részvényeket, nagyon nagy nyerteseket és veszteseket is láthattunk egyaránt. Volt olyan bankpapír, ami az év végéig (kevesebb, mint két hónap alatt) 32%-ot emelkedett, de volt olyan egészségügyi cég papírja, ami 15%-ot esett.

Általánosságban emelkedő pályán maradtak az amerikai részvények, meghazudtolva az elemzőket, viszont az már komolyabb gondot okoz, hogy mind a két irányban nagy volt a csapkodás. Ha jól választottunk, akkor sokat nyerhettünk rövid idő alatt, de ugyanennek az ellenkezőjét is elszenvedhettük. További probléma forrása, hogy Amerikában egyes részvényindexek már új történelmi csúcsaikon vannak, ilyenkor megremeghet a tapasztaltabb befektetők lába is.

Tipikusan ilyen esetben nagyon jó szolgálatot tehet, ha nem egy-egy részvény irányában köteleződünk el, hanem több tucat, esetleg sokkal több részvény tartalmazó részvénykosár teljesítményére hagyatkozunk. Szerencsére már itthon is elérhetők olyan befektetési alapok, melyek ezt megteszik helyettünk, és nagyon olcsón megvásárolhatók (például tőzsdén kereskedett alapok).

A legfontosabb egyébként is a diverzifikáció, vagyis próbáljunk olyan saját portfóliót kialakítani, amiben több befektetést is helyt kap. Egyrészt osszuk meg a pénzüket egy adott eszközosztály, például a részvények között, ha merészebbek lennénk. Másrészt, az eszközosztályok között (pénzpiac, kötvény, részvény, stb.) is vegyesen válogassunk, mert így több esélyünk van, hogy rossz időszakban valamelyik befektetés kihúzzon minket a slamasztikából.

Használd a következő kalkulátort és találd meg a hozzád leginkább illő befektetési lehetőséget!

Alig van spiritusz a kötvényekben

Azért is van szükségünk a több lábon állásra, mert az állampapírok többségénél csak a hosszabb futamidők felvállalásával van esélyünk magasabb hozamot elérni. A rövidebb, maximum néhány éves lejáratú kötvények túlárazottá váltak, már itthon is bőven a jegybanki alapkamat alatt vannak a hozamok (0,2-0,4% körül).

Mivel betétben és/vagy rövid állampapírban tartják a pénzüket a kötvényalapok is, így itt nem sok babér teremhet nekünk. Továbbá, akkor sem lehetünk kellően nyugodtak, ha hosszú kötvényalapunk van, mert minél később van egy kötvény lejárati ideje, annál nagyobb veszteséget szenvedhetünk el, ha a hozamok emelkednek. Márpedig az alapvető vízió éppen ez, vagyis a korábban oly jól hozó kötvényalapokat egy időre érdemes lesz a pálya széle mellől figyelni.

A lakossági állampapírok jó szolgálatot tudnak tenni ilyen vészterhes időkben, mert az egy éves kamatozó kincstárjegy is 2,25%-ot fizet adózás előtt. Biztos pontként számíthatunk rájuk, sőt egy tartós befektetési számla nyitásával és prémium/bónusz kötvények beválogatásával több évre bebiztosíthatjuk a hozamunkat. Mivel utóbbi kötvények változó kamatozásúak, ezért a kamatozás is várhatóan egyre magasabb lesz.

Ha korábban kockázatos vizeken eveztünk és például a részvénypiacon is megfordultunk, akkor érdemes lehet a nagy emelkedés után óvatosabb vizek felé venni az irányt. Ne felejtsük el, hogy legyen bármennyire is kiegyensúlyozva a portfóliónk és legyenek a befektetéseink kellően diverzifikálva, az általános eladói hullám elől mi sem tudunk menekülni.

Ezek kivédésére jobb néha menedékbe húzódni és onnan szemlélni az eseményeket. Ez nem jelenti azt, hogy végleg feladnánk, egyszerűen kivárjuk, míg az égbolt kitisztul, majd utána visszatérünk a porondra. Addig is egy állampapírral, vagy jól megválogatott abszolút hozamú alappal kapunk lélegzetvételnyi időt. Lemaradni nem fogunk semmiről, az utóbbi években bőven volt alkalmunk arra, hogy szép hozamokat zsebeljünk be, ne legyünk telhetetlenek.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.