A forradalom 61 éves évfordulója alkalmából egy különleges összeállítással készült a Bankmonitor. Kevesen tudhatják, hogy milyen volt a magyar gazdaság bő fél évszázada, ezért különböző elemzésekből összegyűjtöttük néhány érdekességet. Így kiderül a beszámolónkból, hogy milyen volt akkor a gazdasági helyzet, mekkora volt az infláció, és mi tudta megmenteni az országot az összeomlástól.
Az 1956-os forradalom kapcsán kevés szó szokott arról esni, hogy például éppen milyen volt a gazdasági környezet akkor és milyen lehetett 61 évvel ezelőtti Magyarországon élni. Ennek próbáltunk különböző gazdaságtörténeti beszámolók alapján utána járni és azt bemutatni, hogy mennyire más volt az akkori világ, mint a mostani.
Mindenekelőtt hadd jegyezzük meg, hogy 1940-es évek végétől indult el az új, szocialista, központosított tervgazdálkodási rendszer, ennek volt szerves része az első ötéves terv (1950-1954). A magyar gazdaság természetes berendezkedésétől és viszonyaitól messze álló, a gazdasági racionalitást mellőző erőltetett iparosítás a magyar gazdaságot teljesen szétzilálta.
Az egészen biztos, hogy az embereknek 1956-ban nagyon sok olyan dologgal szembe kellett nézniük, amit mostani fejjel szinte fel sem tudunk fogni. Elég csak arra gondolni, hogy az élelmiszerellátás mennyire rossz volt, a munkanormák kegyetlenül szigorúak voltak és például az erőltetett iparosítás miatt beszolgáltatási rendszer működött, vagyis a mezőgazdaságban dolgozókat ellehetetlenítették.
Mindennek ellenére a forradalom kipattanásának indoka nem kifejezetten ez volt, sokkal inkább az egész rendszer megújítására, a függetlenség elérésére, a sajtó- és vallásszabadság megvalósítására. Sokatmondó az a statisztika, miszerint a követelések kevesebb, mint 30%-a volt közvetlenül gazdasági természetű. Pedig az élet nagyon nehéz volt 1956-ban, a katasztrofális állapotokat súlyosbította, hogy 1956-ban több természeti csapás is volt: jeges árvíz, kemény tél és földrengés is tetézte a bajt.
Az sem jelentett nagy segítséget, hogy az 1950-es évek elejére a korábbi magas inflációt mesterségesen leszorították. Csak egy példa: míg 1949-ben egy kiló marhahús fogyasztói ára 8,4 forint volt, addig 1952-ben ez felugrott 21 forintra. Az árak megzabolása enyhített a feszültségen, az általános árszínvonal 1956-ban 7%-kal volt alacsonyabb, mint 1952-ben (éves alapon 1% körüli volt az árak csökkenése). A marhahús esetében ez kilónként 19,53 forintot jelentett, csak összehasonlításul most átlagosan 2000 forintot is elkérnek a marhahús kilójáért.
Az árak mesterséges visszafogása persze nem hagyta érintetlenül az emberek jövedelmi helyzetét. A KSH adatai szerint a háztartások reáljövedelme 15%-kal nőtt 1952-1955 között, de ugyanakkora ütemben nőtt a fogyasztás is. Mai szemmel ez akár nagynak is tűnhetne, de tegyük hozzá, hogy akkor a viszonyítási alap is nagyon alacsony volt. Számítások szerint a forradalom előtti hónapokban meglépett béremelések mellett is 200 ezer dolgozó élt a létminimum alatt, a családtagokkal együtt pedig már közel 800 ezer ember.
A forradalom és annak leverése óriási veszteséget jelentett az országnak. Gondoljunk csak bele, hogy a felsőoktatásban tanulók tizede ment külföldre. Becslések szerint a termeléskiesés kára, a széteső termelési folyamatok és energiahiány együttes hatása 20-22 milliárd forint volt, az akkori nemzeti jövedelem 20%-a.
A forradalmat követően még 1956-ban próbáltak látszatintézkedéseket hozni, ide volt sorolható a béremelés, a gyermektelenségi adó eltörlése, vagy a munkanélküli segély bevezetése. A béremelés jótékony hatása viszont tiszavirág-életű volt, a reáljövedelmek megcsapolását a központosított árak emelésével tüntették el. Ezért is jöhetett ki az, hogy mindössze 1%-os áresést becsültek 1956-ra.
Az önkényesen alakított infláció azért is adott aggodalomra okot, mert egyre nagyobb egyensúlytalanság alakult ki a gazdaságban. Kevesen tudják most, de a pénzintézeteknél pánik alakult ki, az emberek elkezdték kivenni a takarékbetéteiket. A növekvő béreket persze ki kellett fizetni, így egyre több pénz volt a gazdaságban, miközben a mögöttes árualap radikálisan lecsökkent. Ez hagyományos esetben kiváló táptalaja az infláció elszabadulásának.
A gazdasági problémák egy olyan szintet értek el, amit saját erőből képtelenség lett volna megoldani. Ki kell mondani, hogy az ország fizetőképessége forgott kockán, ami nem is csoda egy ilyen gazdasági sokkot követően. Ezt a helyzetet csak úgy sikerült elkerülni, hogy szovjet kölcsönt kaptunk. Már egyébként is tetemes adósságot görgettünk magunk előtt, ami ezzel párhuzamosan tovább duzzadt.
Sikerült azonban ezt követően talajt fogni és az erőszakkal levert forradalmat követően politikai enyhülésnek lehettünk szemtanúi, ami fokozatosan megmutatkozott a magyar gazdaságban, így az emberek élete is jobbá vált. A GDP 1955-1968 között a duplájára nőtt (101,7%-kal), míg a reáljövedelmek is közel a kétszeresükre nőttek (87%-kal).
