Betöltés

3 percben mindent a személyi kölcsönről

szerző: Bankmonitor.hu
2018-04-17

A szabadon felhasználható és ingatlanfedezet nélkül felvehető személyi kölcsönök iránti érdeklődés szemmel látható módon nőtt és egyre változatosabb felhasználási célokra is használják ezt a hitelformát. Ugyanakkor az alacsony kamatok és az egyszerű ügyintézés ellenére sem célszerű alapos megfontolás nélkül hitelt felvenni. Most öt kérdésen keresztül mutatjuk be, hogy mit érdemes a hitelfelvétel kapcsán átgondolni.

Mire szeretnéd felvenni a kölcsönt, mekkora összeg szükséges?

Amikor felmerül benned a hitelfelvétel gondolata, nagy valószínűséggel már egy konkrét célra szeretnél anyagi fedezetet szerezni. A személyi kölcsön azt a szabadságot adja meg neked, hogy fedezet nélkül bármire elköltheted a pénzt, akár egy autóvásárlásról, vagy az újonnan vásárolt lakás felújításáról, vagy éppen egy utazásról van szó. Márpedig az igényelhető hitelösszeg pár százezertől néhány millió forintig terjedhet, tehát ilyen keretek között gondolkozhatsz a hitelcélod esetében.

Ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy gondold át a lehetőségeidet. A hitel több éves kötöttséget jelent, így tisztáznod kell, hogy a helyzeted mennyire engedi meg, hogy eladósodj.

Tudod, hogy meddig nyújtózkodhatsz?

A személyi kölcsön esetében a jövedelem kulcskérdés, hiszen fedezet hiányában ez garantálja a bank számára, hogy visszafizeted a felvett összeget. Azon kívül, hogy egy magasabb jövedelemmel kamatkedvezményeket lehet elérni, a szabályok szigorúan meghatározzák, hogy legfeljebb mennyi törlesztőt vállalhatsz be. A banki gyakorlat alapján maximum a jövedelem 35-40%-a lehet havi a törlesztő. Például egy 200 ezer forintos jövedelem esetében legfeljebb 80 ezer forint, ami 11%-os THM mellett 3 éves futamidő esetén 2,5 millió forint felvételét teszi lehetővé.

A lehetőség adott, ugyanakkor azt te tudod, hogy meddig nyújtózkodhatsz valójában. Érdemes óvatosnak lenni, és a családi költségvetést egy hitelfelvétel miatt nem felborítani teljesen. Ráadásul váratlan események is történhetnek, és más pénzügyi célok is előtérbe kerülhetnek. Például, ha a későbbiekben lakáshitelt vennél fel, akkor egy korábban felvett túl nagy összegű személyi kölcsön a törlesztési képességedet visszaveti.

mkb-szemelyi-kolcson

Szakítanál a régi bankoddal a kedvezőbb kondíciókért?

Az első és legfontosabb kérdés, hogy a személyi kölcsön felvételéhez hajlandó vagy-e a bankváltásra, ugyanis könnyen lehet, hogy nem az aktuális bankod adja a legjobb feltételeket. Lehet, hogy eleve kedvezőbbek a kondíciók, sőt még 2-3%-os kamatkedvezményre is jogosult lehetsz, ami több ezer forint megspórolását jelenti havonta. Persze az is legyen a szemed előtt, hogy az új banknál választott bankszámlával mennyibe kerül összesen a bankolás. A lényeg abban áll, hogy a lehető legalaposabban tájékozódj a döntés előtt.

A bankváltással együtt jár az is, hogy az új számlára utaltasd a jövedelmed. Ez okozhat némi kellemetlenséget, hiszen például a munkáltatónak jelezni kell a változást, vagy éppen a csoportos beszedési megbízásokat kell átállítani.

Ugyanakkor a bank nem feltétlenül elégszik meg azzal, hogy a jövedelmedet hozzá utalod, hanem elvárhatja azt is a kedvezményért cserébe, hogy a számlát aktívan használd. Ez azt jelenti, hogy bizonyos megbízásokat ezen a számlán keresztül kell intézned (például utalás, csoportos beszedés). Ha a jövedelem átutalása már megtörtént, ez sem tűnik lehetetlen feladatnak, főleg ha a régi számla esetében is teljesültek hasonló tranzakciók.

Milyen futamidőben érdemes gondolkodni?

Általánosságban el lehet mondani, hogy akkor helyes a futamidő megválasztása, ha az így fizetendő havi kötelezettség nem veszélyezteti a családi kasszát. A visszafizetés elnyújtásával a havi törlesztő alacsonyabb szintre hozható, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a teljes visszafizetés megnő a bank felé. Adott esetben 3-5 éves futamidő fölé nem célszerű menni.

Milyen gyorsan juthatsz a pénzhez?

Egy váratlan helyzetben az is lényeges lehet, hogy az igényléstől számítva milyen gyorsan válik felhasználhatóvá a pénz. Jellemzően 3-5 munkanapot vesz igénybe a folyamat az igényléstől a folyósításig, vannak olyan bankok, amelyek új ügyfél igénylése esetén is akár 24 óra alatt vállalnak folyósítást.

Tekintse meg kiemelt partnerünk, az MKB személyi kölcsön ajánlatait!



2 Hozzászólás

  1. Szilágyi József

    Tisztelt Bankmonitor!

    Szeretném megkérdezni,hogy egy személyi kölcsön tőkerészénél,hány féle kamattal terhelhet meg a bank???Egy normális országban törvényekkel szabályozzák a bankok profitéhségét,én úgy látom,hogy nálunk a bankok azt csinálnak az ügyfeleikkel amit akarnak,mert ahány bank annyiféle kamatszámolás,annyiszor mondosítják a szerződések feltételeit bankfelügyeleletet ez nem zavarja!
    Köszönettel:Szilágyi József

    1. Singer Zoltán

      Kedves József! A személyi kölcsön fizetendő kamatát a saját szerződésében tudja megnézni. Fontos, hogy a szerződésben végig fix kamat szerepel-e. A legtöbb esetben végig fix kamattal dolgoznak a bankok, ebben az esetben a futamidő végéig fix törlesztő-részletekre számíthatna. Abban az esetben, ha például 12 hónapig fix kamatozású (például Cofidis) személyi kölcsön szerződést kötött, akkor évente változhatna a hitelének a kamatozása. Amennyiben viszont 3 évig fix kamatozású (például MKB, Takarék) személyi kölcsön szerződése van, akkor 3 évente módosulhatna a hitelének a kamatozása. Mindkettő esetben a havi törlesztő-részlete is módosulna.

Nem lehet hozzászólást írni.

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

MINDEN
SZOMBATON
12:10


Eddigi adások

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Bankolás úton-útfélen, százezreket érint az újítás

2016. 07. 12.

A CIB Bank után az MKB Bank is úgy döntött, hogy az eddig mobilböngészőre optimalizált mobilbanki felületét okostelefonra és táblagépre letölthető alkalmazásba költözteti. A technológiaváltás hírére nagy reményeket fűztünk az...

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.