Betöltés

A jegybankárok veszélyeztethetik a globális gazdaságot

szerző: Bankmonitor.hu
2015-04-12

A világ kiemelkedő befektetési szakemberei és közgazdászai szemén keresztül nyerhettünk betekintést a globális gazdaság, illetve a világ főbb gazdaságának várható alakulására. Megtudhattuk például, hogy a globális gazdaságot főként a jegybankárok sodorhatják veszélybe, de az amerikai és az európai gazdasággal kapcsolatban is komoly veszélyforrásokat azonosítottak. A hazai pénzügyi életben pedig továbbra is a Quaestor botrány adott alkalmat, hogy a BEVA által nyújtható kártalanítást mélyebben megismerhessük.

A jegybankok által a folytatott hatalmas mértékű pénznyomtatás következtében alakulhat ki buborék a világgazdaságban az egyik legtekintélyesebb magánbefektető, Marc Faber szerint. Az Alapblog vele készített interjúja során a szakember arról is beszélt, hogy véleménye szerint az amerikai gazdaság is hamarosan zsugorodni kezdhet, erre pedig már most számos jel utalhat.

De megtudhattuk azt is, hogy az erős dollárnak és a várhatóan hosszú ideig fennmaradó alacsony olajárnak köszönhetően a legnagyobb befektetők az autókereskedéseket tartják az egyik legbiztosabb befektetéseknek. Olvasd el Warren Buffett véleményét is a helyzetről az Alapblog cikkében!

Ami pedig az európai gazdaságot illeti, Lord Skidelsky, Nagy-Britannia egyik legismertebb gazdaságpolitikai törvényhozója pedig részletesen beszélt arról, hogy az Európai Központi Bank mennyiségi lazításának hatása nem fog begyűrűzni a reál gazdaságban, csupán az olyan eszközök, mint a részvények, kötvények és ingatlanok fognak erősen megdrágulni. A teljes folyamatot elolvashatod a világhírű közgazdásszal készített interjúban.

Ezzel vág össze Joachim Goldberg, tőzsdei viselkedéskutató véleménye is. Szerinte az alacsony kamatkörnyezet következtében a kisemberek is tömegével fognak megjelenni a kockázatosabb befektetések piacain, ami viszont már egy részvénypiaci buborékképződés kezdetéhez vezethet. Erről a helyzetről beszél bővebben Goldberg az Alapblog „Spekuláns az, aki sok pénzt keres. Kivéve, ha az a valaki én vagyok” című interjújában.

A hazai gazdasági életben továbbra is az érdeklődés középpontjában álló brókerbotrány kapcsán pedig az Alapblog szerint hatalmas hálával tartozunk a svájci jegybanknak, amiért január közepén megszüntette a svájci frank árfolyamküszöbét. Ennek következtében indultak be olyan folyamatok, amelyek végül a csaló brókercégek lebukásához vezettek. Ennek kapcsán pedig Zsiday Viktor írásában a Befektető-védelmi Alap (BEVA) által a Quaestor kötvényekre vonatkozó kártalanítását boncolgatta több szemszögből is.

Nézd meg kiemelt befektetési ajánlatainkat: Részletek »

Kiemelt befektetési ajánlatok
OTP abszolút hozam alapok éves átlagos hozamai,
2018.09.30.
OTP logo
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Prémium Származtatott Alap -3,92% 5,92% 3,88% 7,29% 1
    OTP Supra Alap 2,67% 8,76% 4,50% 15,57%2
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 1. 2011.04.20.
    2. 2008.05.15.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP EMDA Alap -3,96% 9,36% 5,95% 13,26%3
    OTP Fundman Alap -11,48% 8,94% n.a. 1,99%4
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 3. 2008.03.29.
    4. 2014.06.11.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Új Európa Alap -6,49% 2,20% 2,21% 4,68%5
    OTP Föld Kincsei Alap -8,94% 14,55% 6,38% 5,66%6
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 5. 2007.11.14.
    6. 2009.02.04.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Abszolút Hozam Alap -1,06% 0,14% 2,64% 4,05%7
    OTP Trend Alap 10,12% 9,80% 13,80% 13,58%8
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 7. 2006.07.11.
    8. 2011.12.23.

A Bankmonitor.hu több mint 25 éves szakmai tapasztalatának köszönhetően - amelyet különböző bankoknál és brókercégeknél szereztünk - nem csak segítünk eligazodni a közel 50 alapkezelő több ezer alapjai között, de a megfelelő szolgáltató vagy vagyonkezelő kiválasztásában is segítségedre lehetünk.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Befektetési alap vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy megadtad adataidat!
Amennyiben további kérdésed lenne befektetési alapokkal kapcsolatban, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

A Mol erősíti piacvezető helyzetét

2018. 10. 20.

Nemrég szólt arról a hír, hogy a Mol két üzemanyagtöltő állomást vett át a Lukoiltól. Hogy mégis miért fontos ez a hír? Természetesen szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a világ egyik...

Így hallgatnak a jegybankok

2018. 10. 13.

A fogyasztói árinfláció a jegybankok szerint rendben van. Vagyis talán ennek köszönhető, hogy ölbe tett kézzel nézik, ahogy az árak emelkednek. A 2000-es évek közepén, még a 2008-as válság előtt...

Ez a jövő vár a magyarokra

2018. 10. 06.

A 2008-ban megtapasztalt nagy egyensúlytalanságok megszűntek Magyarországon és egy hirtelen összeomlás réme elég elképzelhetetlennek látszik. Azonban a gazdasági növekedés mértékének fennmaradását sokan egyre kevésbé tudják elképzelni. Köztük van a Citadella...

A világ és benne Hazánk egy hitelminősítő szemével

2018. 09. 29.

A Fitch a 3 legnagyobb és legismertebb hitelminősítő egyike. A cég Nyugat-Európa osztályán dolgozó, a portugál és a francia hitelbesorolásért felelő vezető elemzője, Kiss Gergely Balásy Zsoltnak adott interjút. Így...

Blogajánló

  • alapblog

    Dolce vita!

    Születéskor várható élettartam Európában: Svájc 83,7 Spanyolország 83,5 Olaszország 83,4 Munkával töltött évek száma: Svájc 42,5, Spanyolország 35,1, legutolsó Olaszország 31,6. Forrás: Vakmajom a Facebookon

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.