Betöltés

A kertváros a budapestiek utolsó mentsvára

szerző: Bankmonitor
2018-02-13

Az agglomeráció vette át a vezetést a főváros kerületei felett. A változás már az árakban is jól érezhető, hiszen 2 év alatt 48%-kal emelkedett a főváros környéki lakások és 23%-kal a házak ára. A trendszerű mozgás mögött egyértelműen az egyre több család számára elviselhetetlen fővárosi lakásdrágulás áll – derül ki az Otthontérkép Csoport friss elemzéséből.

Használd hitelkalkulátorunk az igényeidhez legjobban illő ajánlat megtalálásához!

Fordul a kocka?

A területek népszerűségének mérhető és szemmel jól látható vetülete a népességmozgás. Ha ugyanis egy település, kerület belopja magát az emberek szívébe jó infrastruktúrájával, környezeti adottságaival, akkor több ember szeretne majd odaköltözni, mint amennyi el, ennek köszönhetően pedig a népesség száma növekedni fog.

A főváros külső-belső kerületei és az agglomeráció örökös „csatát vív” az ingatlanvásárlók kegyeiért, ez a küzdelem most fordulóponthoz érkezett. Az agglomeráció 2000-2003 között hatalmas kedvenc volt, népessége évről évre növekedett. 2003-tól azonban többen akartak elköltözni a főváros környéki településekről, mint letelepedni ott, így a belső vándorlási ráta folyamatosan csökkent, egészen 2013-ig.

Ezzel fordított arányban változott Budapest külső és belső kerületeinek népességszáma 2000 és 2006 között, habár évről évre alacsonyabb arányban, de többen vágytak el ezekből a kerületekből, mit amennyin odaköltöztek. 2006-ban azonban a mérleg pozitívba fordult (az agglomeráció kárára), megugrott a belső kerületek népszerűsége és ugyan kisebb ütemben, de a külső kerületek is követték ezt a trendet. Néhány éve azonban az tapasztalható, hogy az agglomeráció ismét kezd feltörni, míg a belső kerületek lakosainak száma stagnál, a külső kerületekben lakók száma pedig csökken.

„E tendencia feltehetően az áremelkedéssel magyarázható, hiszen oly mértékben felszöktek az árak Budapesten, hogy a lakásvásárlók kénytelenek kifelé húzódni, vállalva ezzel az ingázással járó kellemetlenségeket. Az agglomeráció infrastruktúrájának fejlődési üteme eltérő, bár az ellátás a legtöbb településen jelentősen javult, az elővárosi közlekedés több ponton is akadozik vagy nem fejlődött. Az önkormányzatoktól rengeteg forrást elvont a kormány, így kétséges, hogy a szociális, egészségügyi és kulturális területet mennyire képesek fejleszteni, márpedig ezek is döntők lehetnek a lakóhelyválasztásnál” – fejtette ki Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője.

 A kedvenc: Szigetszentmiklós és Érd

2016-os adatok értelmében Szigetszentmiklós és Érd voltak a legnépszerűbbek, előbbi esetén ugyanis 3%-ra, utóbbi esetén pedig 1,7%-ra rúgott a belső vándorlási ráta. A térképen zölddel jelölt területeken a népesség növekedett, míg a piros és a rózsaszín színek a csökkenést jelölik. Egyértelműen leolvasható, hogy az agglomerációs települések zöldben pompázva a növekedés útjára léptek, míg Budapest belső kerületeinek népessége stagnál, a külsőbb kerületeké pedig kisebb-nagyobb ütemben csökken. Példának okáért a II. kerületben csupán 0,1%-os a népesség csökkenése, a III. kerületben viszont 0,6%-kal csökkent a népességszám.

Van, ahol 2 év alatt másfélszeres a drágulás

Ezeket a változásokat természetesen az ingatlanárak is követik. Lakások esetén például az agglomerációban 2016 első negyedévétől 2017 második negyedévéig 18%-os drágulás volt, majd ezután szűk egy év alatt még 30%-kal menetek fel az árak. A külső kerületekben a lakásárak hasonlóan, egy év alatt 47%-ot drágultak, ennek üteme azonban jóval kiegyensúlyozottabb volt, mint az agglomerációban. Összességében a belső kerületek lakásárai emelkedtek a legkisebb mértékben, 2 év alatt 26%-kal.

A lakásprojekt megvalósításában a Bankmonitor lakáshitel kalkulátora is a segítségedre lesz! Nem csak a legkedvezőbb banki ajánlatokat mutatjuk meg, hanem a teljes ügyintézési folyamatban segítünk!

Lakáshitel kalkulátor

Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge 1
havi törlesztő
THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

A legjobb fogyasztóbarát lakáshitelek magukért beszélnek!

2018. 10. 11.

A fogyasztóbarát lakáshitelek egyre népszerűbbek, és az új lakáshitel felvételek egyre nagyobb hányadát teszik ki. Ezért megnéztük, hogy 20 évre történő hitelfelvételhez a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek közül melyiket lehet érdemes...

Anyuka esernyőt tart a kislánya felett

Lakáshitel: kivételek az új jövedelmi szabályok alól

2018. 10. 10.

Lakáshitel igénylésekor sok szempontot figyelembe kell vennünk. Könnyen előfordulhat, hogy az új jövedelem terhelhetőségi szabályokról hallva kihagyunk a számításból olyan lehetőségeket, melyekkel ezután is élhetnénk, holott ezt nem is feltételezzük....

A jó lakáshitel választás legfontosabb kérdései

2018. 10. 08.

Változó kamatozású, „olcsó” lakáshitel, vagy hosszú távon rögzített kamatozással és törlesztő részlettel rendelkező, „biztonságos” lakáshitelt érdemes választani? Megéri kifizetni 26%-kal magasabb törlesztőrészletet a biztonságért? Ha a magyar gazdaságban visszaállnak a...

Blogajánló

  • alapblog

    Dollár le, arany fel

    Kína nagyhatalmi érdekekből stabil világpénzzé akarja tenni a jüant, hozzájárulva a dollár trónfosztásához. Az amerikai fizetőeszköznek áll ugyan egyelőre a világ, de már nem sokáig....

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.