Bajban a tengeri kereskedelem? Nem fogynak az új hajók

Bajban a tengeri kereskedelem? Nem fogynak az új hajók
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-07-22 Frissítve: 2021-08-06
 

A konténerhajókon lebonyolított kereskedelem keretében évente rengeteg árut szállítanak, ugyanis ez a leghatékonyabb és egyben legolcsóbb szállítási mód is. Az iparág felpörgése miatt nagy is volt az elmúlt évtizedekben a kereslet az új hajókra, azonban a tengeri kereskedelmi forgalom visszaesésére érzékenyen reagáló iparág szorult helyzetbe került a válságot követően. Az Alapblog egyik írásában éppen ezzel a témával foglalkozik.

Az elmúlt évtizedekben nem csak a világ tengerein előforduló konténerhajók száma, hanem a méretük is jelentősen megnőtt. Rengeteg tengeri kereskedelemmel foglalkozó cég vásárolt új hajókat, amelyeknek az élettartama átlagosan 30 év körül alakul. Azonban a tengeri kereskedelem olyan iparág, amit egy-egy válság kifejezetten megvisel: ez történt a 2008-as válság hatására is, hiszen a világméretű kereskedelem egyre inkább háttérbe szorult. Ennek hatására 2016-ra a globális konténerflotta 7-8 százaléka fölöslegessé vált, és fontos szereplők mentek csődbe (hajógyárak és szállítmányozó cégek egyaránt).

Ebben a helyzetben az új hajók iránt már nincs akkor kereslet, viszont még a használt hajók iránt még nagy igényt támaszt a piac. Ezek még a jelenlegi helyzetben is költségelőnyt tudnak biztosítani, ugyanakkor a nyomott árak mellett folyamatosan zajlik a teljes hajóflotta méretbeli csökkenése. Várhatóan akkor nem fog magára találni az iparág, ha az elmúlt években jellemző csökkenő világkereskedelem továbbra is folytatódni fog. Az Alapblog „Válságban a konténerhajók piaca” című írásában bővebben is olvashatunk a témáról.

Hirdetés
Hirdetés