Egyedi konstrukciókat igényelnek a kisebb vállalkozások is (X)

Egyedi konstrukciókat igényelnek a kisebb vállalkozások is (X)
Hirdetés

Cikk2022-08-04 Frissítve: 2022-08-05
 

A lassuló nyár végi hónapok után újra lendületbe jövő októberre és novemberre számít a CIB Bank a kisvállalati ügyfélkörben azt követően, hogy 2022 első felében a vártnál is élénkebb volt a szektor hitelezésének piaca. Ehhez azonban szükség lesz kedvezményes és fix kamatozású konstrukciókra is – mondja Fetter István, a pénzintézet Kisvállalati Divíziójának vezetője, aki szerint ebben a szegmensben is felértékelődnek az egyedi igényekre szabott szolgáltatások.

A mikro- és kisvállalatoknál óriási sikert aratott a Széchenyi Hitelek Go! verziója, és a piac már várta a MAX konstrukciókat is. Amíg ezek a hiteltermékek a konkrét ajánlatokkal elérhetőek lesznek a kínálatban, addig az első félévinél mérsékeltebb érdeklődés mutatkozik majd a kisvállalati hitelpiacon – mondta a Bankmonitornak Fetter István.

A divízióvezető fontos eredménynek tartja, hogy a CIB Bank ügyfélállományában a vállalkozások megtakarításai is számottevő mértékben nőttek. Ami pedig az újügyfél-szerzést illeti, a szakember büszke rá, hogy a 300 milliós éves árbevételt túllépő cégek körében idén a CIB eddig 12%-os piaci részt ért el, és a Széchenyi Kártya Programon belül is hasonló mértékű, közel 10%-os szeletet hasítottak ki a tortából. A CIB Bank kisvállalati ügyfeleinek kifejezetten egészséges a hitelállománya, alacsony az NPL ráta, és kevesebb mint 5% azon ügyfelek aránya, akik még élnek a moratórium adta lehetőségekkel.

„Láthatóan nagy szükség van a hosszú futamidejű, kedvezményes, fix kamatozású konstrukciókra, különösen a jelenlegi kamatkörnyezetben és a folyamatosan változó világgazdasági kilátások fényében. Ezek a hitelek jelentősen hozzájárulnak a szektor gazdasági teljesítményéhez” – hangsúlyozta Fetter István.

A CIB Banktól Fetter István nyilatkozott a Bankmonitornak

Az egyedi ajánlatok, a teljes körű online bankolási lehetőségek és a mobilbankár szolgáltatások jelenthetnek komoly versenyelőnyt a piacon a kisvállalati ügyfélkörben – véli a divízióvezető.

A CIB Banknál a vállalkozások számára is elérhetővé válik az online számlanyitás, és a társaság jelentős erőforrásokat fordít a kata-változások miatt megmozduló ügyfelek kiszolgálására. Vonzó és egyedi konstrukciókat nyújtanak már az egészen kis árbevételű cégeknek is, amelyeket egy online számlacsomag-ajánló segítségével kiválasztva, személyes konzultáció révén tudnak testre szabni.

„Ingyenes számlavezetés és díjmentes NAV-utalások teszik igazán vonzóvá ajánlatunkat a kisvállalatok számára. A katából kilépőknek további kedvezményeket adunk, és vonzó szolgáltatás lehet a softPOS is, amelynek segítségével a vállalkozó a mobiltelefonján, külön POS terminál nélkül is kártyaelfogadóvá válhat. A megoldás jelentősen csökkenti a kártyaelfogadóvá válás belépési küszöbét és működési költségeit. Például taxisoknak, fodrászoknak, a szépségiparban és a vendéglátásban dolgozó kisebb vállalkozásoknak lehet ez a következő lépés az üzlet digitalizálásában” – mondta Fetter István.

A CIB Bank kisvállalati ügyfelei ma már olyan szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, amelyeket korábban inkább csak nagyvállalatok érhettek el, ilyen az egyedi árfolyamos devizakonverzió, széleskörű garanciák vagy épp a teljes körű befektetési paletta. Természetesen továbbra is fontos a lízing- vagy épp a biztosítási szolgáltatások nyújtotta rugalmasság is.

A CIB a vállalkozások számára a telephelyen történő bankolást is biztosítja a mobilbankárok segítségével, így a vállalkozások idejével is takarékoskodik: a cél az, hogy csak akkor kelljen a bankfiókban ügyet intézni, ha azt az ügyfél igényli, és ha ahhoz valódi hozzáadott érték társul.

https://www.cib.hu/egyeni-es-kisvallalkozasok

Hirdetés