Egyre kevésbé bízunk az államban

Egyre kevésbé bízunk az államban
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2013-07-06 Frissítve: 2021-10-21
 

A jövő nyugdíjasainak több mint kétharmada szerint az államnak kötelessége gondoskodni az időskori ellátásról, ám kevesebb, mint negyedüknek jelenti az elsődleges forrását az állami nyugdíjrendszer a leendő nyugellátásuknak. Egyre nagyobb feladat hárul ránk ezen a téren is és ezzel párhuzamosan előtérbe kerül az öngondoskodás.

Az Aegon 12 országot, köztük Magyarországot érintő felméréséből kiderül, hogy ugyan a felnőtt lakosság 70 százaléka szerint az államnak aktív szerepet kell vállalnia a nyugdíj előteremtésében, mégis mindössze 17 százalékuk gondolja úgy, hogy az elsődleges nyugdíjforrása az állami nyugdíjrendszer lesz. Még a második legfontosabb nyugdíjcélú megtakarításnak is csak 10 százalékuk jelölte az állami nyugdíjszolgáltatást. Tehát a lakosság legnagyobb része már most sem az államtól várja a nyugdíjának a jelentős részét. Ez az arány folyamatosan nő, főként olyan országokban, ahol már történtek előrelépések a nyugdíj reformmal összefüggésben. Ilyen Magyarországon kívül például Franciaország, ahol tavaly még 51 százalék gondolta úgy, hogy semmi gond nincs az állami ellátásra való építéssel, idén már ennek a csoportnak az aránya 32 százalékra zsugorodott.

1

Ezzel párhuzamosan folyamatosan növekszik azoknak az aránya, akik a megosztott felelősséget tekintik megoldásnak az állam, a munkáltatók és a munkavállalók között: a válaszadók 68 százaléka egyetértett ennek szükségességével. Érdekes hogy egy enyhe többség szerint az adók emelése és a kifizetett nyugdíjak csökkentése is szükséges lehet az állami nyugdíjpillér működőképességének fenntartásához. Mindazonáltal a nyugdíjkorhatár további emelése enyhe kisebbség szerint már nem megoldás. Ennek a tábornak az aránya különösen Kelet-Közép-Európában magas: Magyarországon 66, Lengyelországban pedig 60 százalék. Igaz a születéskor várható élettartam is alacsonyabb ezekben a régiókban.

A felmérés tanúsága szerint a munkáltatók által kínált nyugdíjprogramok még nem mindenhol azonos mértékben terjedtek el. A megkérdezettek mindössze 22 százaléka számolt be például arról, hogy éves rendszerességgel a nyugdíjtervezést segítő anyagot készít a munkáltatója. Ez az arány Magyarországon a legalacsonyabb, mindössze 4 százalékos. Pedig kereslet lenne rá: a válaszadók 88 százaléka szívesen venné, ha segítséget kapna a nyugdíjtervezéshez a munkaadójától, 85 százalék szerint pedig oktatási segédanyagokat is szívesen fogadna.

1

A nyugdíjra való felkészülés mindenkinek a saját érdeke. Aki nem szeretne az állami rendszertől függeni, több alternatíva közül is választhat. Ezek közül kettőt már bemutattunk: az önkéntes nyugdíjpénztár mellet az úgynevezett nyugdíj-előtakarékossági számlával is foglalkoztunk korábban. Érdemes már most elkezdeni a nyugdíjra való felkészülést, mert havonta néhány ezer forintot félretéve 20-30 év alatt tetemes vagyont halmozhatunk fel.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Hirdetés