Óriási a különbség a magyar bankszámlák árai között

Óriási a különbség a magyar bankszámlák árai között
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-07-04
 

A bankszámla ma már olyan szerves része az életünknek, mint a vezetékes víz, az elektromos áram, vagy éppen az internet-hozzáférés. Nehéz elképzelni az életünket nélküle, hiszen erre érkezik a jövedelmünk, erről vonják le hiteleink törlesztőit, de a mind népszerűbb bankkártyás és mobiltelefonos fizetésnek, vagy éppen az internetes vásárlásnak is alapvető feltétele, hogy rendelkezzünk számlával. A bankszámla tehát kötelező kelléke az életünknek, ám nagyon nem mindegy, hogy melyik bank, mely termékét választjuk.

Vannak kényszerű megoldások, amikor kicsi a mozgásterünk. Ilyen az, amikor olyan banktól veszünk fel hitelt, ahol feltétel a pénzintézetnél vezetett bankszámla, de az is gyakori, hogy kamatkedvezmény jár a banknál vezetett számláért, ez pedig jelentős pénzügyi előnyt jelent. Semmi nem tiltja természetesen, hogy több számlánk legyen, ám ez többletköltséggel jár, feltéve persze, hogy a második számla díjai nagyon kedvezőek, esetleg teljesen ingyenes a konstrukció.

Előfordul az is, hogy valaki meglévő számláját szeretné lecserélni, mert úgy érzi, az nem felel meg az igényeinek, esetleg túl drága. Nemrég egy olvasónk panaszkodott arra, hogy régi, teljesen megfelelő számláját – a banki értékesítő javaslatára – lecserélte újra, ám nem, hogy csökkent volna ezután a költsége, megduplázódott a fizetnivalója. Amikor pedig szeretett volna visszatérni a korábbi csomagjához, akkor azt a választ kapta, hogy azt már megszüntették. Nem meglepő módon azt kérte tőlünk, hogy ajánljunk számára jobb megoldást.

Hirdetés

Hirdetés

De miből lehet választani?

A Bankmonitor Bankszámla Kalkulátor összesen 54 lakossági bankszámlát hasonlít össze, mi ezek közül kiválasztottuk a legkedvezőbb és a legdrágább 5-5 terméket, hogy megnézzük, milyen költségre számíthatunk két szélsőséges esetben. Az eredmény döbbenetes: több, mint 130 000 Ft különbség is lehet a legolcsóbb és a legdrágább számlák között két év alatt átlagos használat mellett. Azonban a legolcsóbb számlák között is jelentős lehet a különbség, ugyanis míg a CIB ECO bankszámla (kizárólag Bankmonitoron keresztül történő igénylés esetén) két év alatt teljes egészében ingyenes, addig a Gránit Bank Bajnok számlacsomagért 5556 Ft-ot, az OTP Bank Smart Szolgáltatáscsomagért 7308 Ft-ot, míg a Raiffeisen Bank Aktivitás 2.0 számlacsomagért 10 044 Ft-ot kell ugyanezen idő alatt összességében kifizetni.

A különbség nem feltétlenül a havi alapdíjakban mutatkozik meg, ez a Bankszámla Kalkulátor által megadott 12 legolcsóbb számla esetében ugyanis 0 forint, ám a tranzakciós költségei között már jelentősek lehetnek az eltérések. Ezért fontos, hogy a számunkra optimális számla kiválasztásakor ne csak az alapdíjakat hasonlítsuk össze, hanem próbáljuk meg a valós bankolási szokásaink alapján megkeresni a számunkra legjobb ajánlatot.

A cikk készítésekor mi havi 250 000 Ft jövedelem érkeztetésével, 30 db – összesen 100 000 Ft értékű – bankkártyás vásárlással, 4 db – összesen 40 000 Ft – netbanki átutalással, 4 db – 30 000 Ft – csoportos beszedési megbízással és 2 db – 20 000 Ft – állandó átutalási megbízással számoltunk.  Ami nagyon fontos még, nem ragaszkodtunk a havi 2 ingyenes készpénzfelvételi lehetőséghez, a postai úton érkező papír alapú bankszámlakivonathoz, mint ahogy ahhoz sem, hogy SMS értesítést kapjunk telefonunkra a tranzakciókról és a számlamozgásokról. Ez utóbbi azért sem probléma, mert mobilalkalmazáson keresztül is ellenőrizhetők a számlamozgások, a havi kivonat pedig elektronikus formában is tökéletes, ráadásul így a fákat sem bántjuk feleslegesen.

Az általunk vizsgált bankszámlák legnagyobb költségtétele a hozzájuk tartozó bankkártyák díja, ami két év alatt még az olcsóbb bankszámlák esetében is 8-10 000 Ft-ot jelent.  Ezért érdemes erre is odafigyelni, már csak azért is, mert van készpénz felvételre, kártyás fizetésre és netes vásárlásra egyaránt használható elektronikus kártya 0 forintért is.

Létezik ingyenes bankszámla is

A legolcsóbb lakossági bankszámlák költsége az általunk beállított bankolási szokások mellett két év alatt 0 és 11 ezer Ft között van, de találtunk több százezer forintba kerülő csomagot is. Fontos minden esetben, hogy tisztázzuk, az adott költségszint milyen feltételekhez kötött, vagyis mit kell teljesítenünk ahhoz, hogy azt az árat megkapjuk.

A két évig teljesen ingyenes CIB ECO számla például csak akkor díjmentes, ha Bankmonitoron keresztül történik az igénylés, vagyis közvetlenül a bankfiókban nem érdemes keresni. A másik fontos feltétel az, hogy a bank kizárólag új ügyfeleknek nyújtja ezt a lehetőséget, vagyis, ha valaki már CIB-es ügyfél, az erről lemarad. (Persze más családtag nyithat új ügyfélként ilyen számlát.)

Jövedelem érkeztetéssel kapcsolatos elvárás is van: havonta legalább 100 ezer Ft jóváírásnak kell érkeznie külső forrásból a számlára. Nem szükséges jövedelemnek lennie, sőt az is megfelelő, ha több tételből áll össze az összeg.

Fontos feltétele az ingyenességnek az is, hogy le kell mondanunk a régimódi SMS üzenetekről, ám helyette mobil alkalmazáson keresztül ellenőrizhetjük számlánk minden forgalmát. Amennyiben a Bankmonitoron keresztül igényeljük a CIB ECO számlát, akkor az állandó fizetési megbízások beállítása is ingyenes, ám ha módosítanánk ezeken, akkor annak már díja van. Egyébként pedig a számláinkat ingyenesen kifizethetjük belföldi forint átutalással a CIB Internet Bank, a CIB Házibank, a CIB Bank mobilalkalmazás vagy éppen a CIB Bank Online felületen keresztül.

Hogyan válasszunk bankszámlát?

  1. Keresd meg a legutóbbi bankszámla-kivonatot.
  2. A Bankszámla-kivonaton szereplő forgalom alapján töltsd ki a Bankszámla Kalkulátor bekérő mezőit, hogy a program ez alapján rangsorolhassa a számlákat.
  3. A találati listából válaszd ki a számodra legelőnyösebb számlát, és adj le rá érdeklődést a kalkulátorban található felületen, így szakértő segíthet az igénylésben.

Ha Te magad megnéznéd, hogy a bankolási szokásaidhoz melyik bankszámla passzol leginkább, akkor számolj a Bankmonitor Bankszámla Kalkulátorával.

Hirdetés

A megfelelő bankszámla kiválasztása bonyolult feladat, de egy jó döntéssel tízezreket spórolhatsz meg évente. A Bankmonitor.hu Bankszámla kalkulátora pontosan ebben segít, mert egyszerűen, egy kattintással összehasonlíthatod a számlacsomagokat: 14 bank ajánlatai egy helyen. De ez nem minden: a Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors szerződéskötést kínál számodra.

A legjobb 0 Ft-os bankszámla ajánlatunk

Hirdetés