Erről már lecsúsztak a volt devizahitelesek!

Erről már lecsúsztak a volt devizahitelesek!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-06-03
 

Nem egyszerű a volt deviza adósok élete, össze-vissza kapkodhatják a fejüket a különböző határidők között. Vannak, akik még a banki elszámoló levelet várják, olyanok is, akik panaszt tennének, és nagy a hajrá a hitelkiváltóknál is. Egyes határidőkről már rég lecsúsztak, a héten, illetve nyár folyamán viszont még sokan akcióba lendülhetnek. Mit tehet, aki panaszkodna, bírósághoz fordulna, esetleg a forintosítást visszautasítaná és devizában maradna? Kinek meddig lehet felmondani a forintosított kölcsönét, és hová fordulhat, aki nem kapott elszámolást, pedig meg van róla győződve, hogy kellett volna? Minden válasz egy helyen a legfontosabb határidők és teendők kapcsán!

Ez a vonat már márciusban elment!

Aki a deviza alapú hitelét 2011 év végén, 2012 év elején rögzített, kedvezményes árfolyamon visszafizette, annak külön kérnie kellett, ha elszámolást akart kapni a bankjától. Erre 2015. március 31-ig volt lehetőségük az ügyfeleknek.

Aki elkésett az azzal a ténnyel vigasztalódhat, hogy minden bizonnyal az elszámolás arra az eredményre jutott volna, hogy nincs visszatéríthető összeg. Ugyanis olyan mértékű kedvezményt kaptak a hitel visszafizetésekor az árfolyamkülönbözetből adódóan, amely jóval nagyobb, mint amennyi a visszatéríthető összeg lett volna.

Június közepéig várható még levél

A deviza alapú hitelesek – akár korábban megszűnt, akár még élő, kivéve kedvezményes végtörlesztők – elszámoló levelét a bankoknak fő szabály szerint 2015. április 30-ig kellett megküldeni. Kivéve, ha a bank és az állam közti per elhúzódott, illetve a renitens bankokat leszámítva, akik kicsúsztak a határidőből. A nagybankok közül a K&H Bank ügyfeleinek kell a legtovább, június közepéig várniuk a postásra.

A panasztételi határidő, illetve a devizában maradás lehetősége sokaknál ezen a héten lejár!

Aki az elszámoló levélben rögzítettekkel nem ért egyet, mert például azt gondolja, számolási hiba történt, az a levél kézhezvételétől számított 30 napon belül élhet panasszal első lépésben az érintett pénzintézetnél. A fenti táblázatban szereplő dátumokhoz igazodva a legtöbb esetben ezen a héten van még lehetőségük az ügyfeleknek panaszkodni a banknál.

Szintén ugyanezen dátum vonatkozik azokra, akik jelezni szeretnék devizában maradási szándékukat. Ehhez természetesen meg is kell felelni az ide vonatkozó szabályoknak, például devizában érkező jövedelmet kell igazolni, vagy a hitel 2020. december 31-ig lejár.

A legkritikusabb kérdés: meddig mondható fel a forintosított hitel díjmentesen?

A válasz kissé bonyolult, ugyanis a törvény megkülönböztet több esetet, végső soron pedig kétféle határidőt:

  1. Az az adós, aki nem jelzi a banknak, hogy devizában szeretne maradni, akkor a levél kézhezvételét követő 91. napig mondhatja fel a hitelét. 
  1. Ha valakit arról értesít a bankja, hogy nem maradhat devizában, akkor pedig az erről szóló értesítő kézhezvételétől számított 61. napig élhet a felmondás lehetőségével.

Még senki nem késett le arról, hogy kedvezőbb hitelre váltson! Egy kedvezőbb hitellel az átlagos adós 400 ezer és 1 millió Ft között spórolhat a hátralévő futamidő alatt! Érdemes azonban mielőbb szétnézni a banki kínálatban, ha biztosra akarunk menni a hitel felmondása előtt!


Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Júliusban még lehet jelezni a banknál, ha nem kaptunk levelet, de kellett volna!

A bankoknak azt is közzé kell tenni az internetes honlapjukon, hogy az elszámoló levelet az ügyfeleiknek megküldték. A közzététel időpontjától számítva fő szabály szerint 60 napja van arra az adósnak, hogy jelezze, nem kapott levelet annak ellenére, hogy az ő hitelére is vonatkozik az elszámolás. Kivéve, ha akadályoztatva van az ügyfél – például kórházi kezelés miatt – ekkor ugyanis az akadály elhárulásától számított 30 napon belül, de legkésőbb 2015. év végéig áll nyitva a határidő.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Címkék
Hirdetés