Év végéig maradnak a Széchenyi Kártya-válsághitelek!

Év végéig maradnak a Széchenyi Kártya-válsághitelek!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-03-16
 

A Kavosz ismételten, ezúttal legalább 2021. végéig meghosszabbítja a Széchenyi Kártya rendkívül kedvezményes feltételekkel elérhető kríziskonstrukcióit, amelyeket tavaly tavasszal azzal a céllal indítottak el, hogy ezáltal segítsék a kisvállalkozásokat a járvány miatti gazdasági nehézségek leküzdésében. S bár a járvány végét most még csak nagyon óvatosan lehet megjósolni, azért remélhető, hogy előbb-utóbb ez a nehéz időszak is véget ér és megindulhat a tényleges újranyitás a gazdaság mind több szegmensében. Ehhez viszont jobb, ha már most elkezdünk gondolkodni, terveket szőni, s ebben a Széchenyi Kártya-program kedvezményes hiteleire is számíthatunk.

A március eleji bejelentéssel sok vállalkozás megkönnyebbülhet: az eddigi június végi határidő ugyan még távolinak tűnhet, de ha hozzátesszük, hogy ez a határidő a kölcsönszerződések megkötésére vonatkozik, amelyet olykor hosszadalmas előkészítés előz meg, akkor mondhatjuk úgy, hogy a most december 31-re módosult határidő nagyon sok cég számára adja meg a lehetőséget arra, hogy részesüljön a Széchenyi Kártya-program államilag támogatott kedvezményes kölcsönforrásaiból.

A Kavosz krízishiteleinek a palettáján továbbra is hat Széchenyi Kártya-termék található, amelyek közül a tapasztalatok szerint a két szabad felhasználású ezek – a vállalkozások számára a napi kiadásaik finanszírozását szolgáló – forgóeszköz-hitel számít a legnépszerűbbnek az igénylők körében. Az egyik a legfeljebb 100 millió forint összegben, legfeljebb 2 éves futamidővel és 0,1%-os éves kamattal felvehető Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz, amelyet elegendő egy összegben, a futamidő végén törleszteni, a másik pedig a maximum 250 millió forint értékben felvehető, 0,2%-os éves kamatozású Széchenyi Likviditási Hitel, amely már akár 3 éves futamidővel is adható, s amelynek törlesztését egy legfeljebb 9 hónapos türelmi időt követően havi egyenlő részletekben kell teljesíteni. A most közzétett számok szerint a Széchenyi Kártya program keretében 2020-ban megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg tekintetében pedig az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla-, vagy forgóeszközhitel. Ez nem is csoda, hiszen válsághelyzetben a túlélés kulcsa a fizetőképesség folyamatos fenntartása, s ebben a két termék nagyon sokat képes segíteni.

Hirdetés

Hirdetés

Túl az ezermilliárdon az igény

Természetesen érvényben marad a másik négy kedvezményes konstrukció is – a 250 millió forintig igényelhető Széchenyi Turisztikai Kártya (3 évre, 0% kamattal), a 750 millió forintig igénybe vehető Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel (2 évre 0,1% kamattal), illetve az egyaránt egymilliárd forint értékű maximális összegben felvehető Széchenyi Beruházási Hitel Plusz, illetve az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz (6-10 évre, 0,5%-os éves kamattal), bár a tapasztalatok szerint ezen konstrukciók lényegesen szűkebb kör igényeivel találkoznak. Változatlanok maradt az is, hogy a hiteligénylők át kell, hogy essenek a Kavosz valamely partnerbankjának hitelképességi vizsgálatán, s annak eredményétől függően tudnak kölcsönhöz jutni. Ez ugyan kicsit riasztóan hangzik, de azért a számok azt mutatják, hogy bőven van érdeklődés a vállalkozók részéről: a Kavosz statisztikái szerint a Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói keretében azok indulása óta már több mint 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be a vállalkozások, több mint 1000 milliárd forint összegben.

Gondolkodjon előre!

A határidő tehát kitolódott, ami igazán jó lehetőséget biztosít az újranyitásra készülő vállalkozások számára. Hiszen az újranyitás egyik előfeltétele a készletek feltöltése, esetleg bizonyos karbantartási-felújítási munkák elvégzése, amelyeket előre kell finanszírozni, s ebben nagy segítséget jelenthetnek

a fenti konstrukciók. A jókor időzített nyitással pedig a versenytársak elé kerülhetünk, vagyis célszerű legalább leszerződnünk ezekre a hitelekre még akkor is, ha a felhasználás pontos időpontját nem ismerjük. Végül számítani kell arra is, hogy a hitelbírálat és az igényléssel kapcsolatos ügyintézés jobb esetben is heteket, de adott esetben akár hónapokat is igénybe vehet, tehát nem érdemes sokáig halogatni az előkészületeket – viszont egy jól képzett hiteltanácsadó sokat tud segíteni nekünk!

A Bankmonitor szakértői arra számítanak, hogy a tavasz folyamán a Kavosz üzletszabályzata is frissítésre kerül, hiszen ebben az esetben a hiteligénylés alkalmával várhatóan nemcsak a 2019-es, hanem már a 2020-as üzleti év zárásáról szóló éves beszámolókat is használhatjuk majd, amelyekkel egyes cégek akár jobb hiteligénylési pozícióba is kerülhetnek. A kölcsönként felvehető hitelösszeg maximuma ugyanis továbbra is a vállalkozás 2019. évi beszámolójára alapul. Tehát azok a fiatal, gyorsan fejlődő vállalkozások, amelyeknél a 2020-as árbevétel lényegesen meghaladta a 2019. évit, akár jóval nagyobb összeget is igényelhetnek árbevétel alapon, mint korábban!

Mennyi széchenyi hiteltkaphat a céged?
  • hitelösszeg:
    max. 1.4 milliárd Ft
  • kamat:
    max. 5% fix
  • futamidő:
    max. 10 év
Több mint egy kalkulátor,
adható hitelösszeg és termékajánlat, hitelezési
tapasztalatok, buktatók és tudnivalók
Bankmonitor
Ft
Ft
Válassz hitelcélt!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.
Az adatok alapján az új Széchenyi Kártya Program MAX+ feltételeinek megfelelsz!
A választott hitelcélnak ajánlott kedvezményes termékkonstrukció:
    Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra
    • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
    • Milyen futamidő mellett?
    • Mi a különbség a bankok között?
    • Hogyan kerüld el a buktatókat?
    A Bankmonitor szakértője teljeskörű támogatást nyújt hiteligényedhez!
    Add meg adataidat, segítünk!
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
    Hirdetés
    Hirdetés