Ezeknek a megtakarításoknak még az infláció sem tud ártani!

Ezeknek a megtakarításoknak még az infláció sem tud ártani!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-06-08 Frissítve: 2020-03-16
 

Minden jel arra utal, hogy hamarosan újra felfelé indul az infláció Magyarországon, ezzel pedig eljön az idő, amikor ismét még nagyobb figyelmet kell szentelnünk megtakarításainknak. Az utóbbi időben látott negatív infláció ugyanis még akkor is növelte pénzünk vásárlóerejét, ha azt olyan formában fektettük be, hogy semmilyen hozamot nem ért el. Ez fog alapvetően megváltozni, hiszen könnyen előfordulhat a későbbiekben, hogy már negatív reál hozamok fogják fenyegetni azokat a megtakarítókat, akik nem a megfelelő befektetési döntést hozzák. Ez azt jelenti, hiába kötjük le a pénzünket bankbetétként, az infláció várhatóan meghaladja majd a kamatokat. A Prémium Magyar Államkötvényeket azonban pont az ehhez hasonló helyzetekre találták ki. Nézzük is meg ezért jobban, hogyan működnek ezek az állami garanciával rendelkező állampapírok!

A magyarországi infláció 2014 szeptembere óta folyamatosan negatív tartományban tanyázik, az elemzők azonban egyértelműen már ennek a korszaknak a végét, és az infláció gyors emelkedését várják. Sőt, idén év végére már akár a 2% körüli értéket sem tartják elképzelhetetlennek, jövőre pedig még ennél is nagyobb lehet a fogyasztói árindex növekedése. És azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Magyar Nemzeti Bank középtávú inflációs célja 3%.

Nem mindenkinek jelent ez jót

Az infláció növekedése azonban az átlagemberek számára egyáltalán nem egy örömteli tény. A fogyasztói árindex növekedése ugyanis egyben azt is jelenti, hogy adott pénzmennyiségből egyre kevesebbet tudunk vásárolni, hiszen az árak egyre csak emelkednek. De legalább ilyen fontos az is, hogy mindez a megtakarításokat is negatívan érinti, hiszen azoknak így először az inflációt kell ledolgozniuk, és csak az efölött megmaradó hozamoknak (reál hozam) örülhetünk.

Ráadásul, ha adott megtakarítások az inflációnál kisebb hozamot biztosítanak, akkor az már negatív reál hozamnak felel meg. Ez pedig azt jelenti, hogy

 egy rossz megtakarítási döntés következtében nem csak a hozam lesz alacsony, hanem veszíthetünk is pénzünk vásárlóerejéből.

(A reál hozamot leegyszerűsítve számolhatjuk a nominális kamat és az infláció különbségeként.)

Mit tegyünk, ha félünk a negatív reálhozamtól?

A válasz egészen egyszerű: olyan eszközt kell keresni, aminek hozamai várhatóan meghaladják azt. Ez nem csak többletkockázat felvállalásával érhető el, hanem olyan eszközökkel is, amelyek valamilyen módon követik az inflációt, vagyis ha az infláció nő, a kamatai azzal együtt nőnek. Ennek a feltételnek tökéletesen megfelelnek a Prémium Magyar Államkötvények (PMÁK), amelyek olyan 3 vagy 5 éves futamidejű forintban kibocsátott állampapírok, amelyek kamatai az alábbi két tagból adódik össze:

  • kamatbázis: a kamatperiódust megelőző naptári év átlagos inflációja (ha az negatív érték, akkor ez a tag nullával egyenlő) (kamatbázis),
  • kamatprémium: 3, vagy 3,5%pont (futamidőtől függően).

Ha tehát az infláció emelkedik, akkor nő a kamatbázis és ezzel a kamatunk is, de legalább a kamatprémiumot minden esetben megkapjuk. De az sem mellékes, hogy az Államkincstárnál való megvásárlásuk esetén a magyar állam teljes tőke- és hozamgaranciát is vállal a Prémium Magyar Államkötvényekre.

1

Ezek az állampapírok tehát látszólag pont infláció fölötti hozamot fizetnek, bár, ha jobban belegondolunk, láthatjuk, hogy a helyzet ennél picit bonyolultabb. Ezt az okozza, hogy a kamatbázis nagysága a kamatfizetést megelőző naptári év átlagos inflációjával egyenlő, nem pedig a kamatfizetéskor ténylegesen fennálló inflációval. Így reálkamatunkat emelkedő infláció esetén némiképp csökkenti a két eltérő inflációs érték különbsége, csökkenő infláció esetén viszont ugyanúgy növelheti azt. A Prémium Magyar Államkötvény vásárlása tehát még így is a legbiztosabb módja annak, hogy emelkedő infláció mellett is pozitív reál hozamunk legyen.

Azoknak, akik devizában fektetnének be

De ne feledkezzünk meg a Prémium Euró Magyar Államkötvényekről (PEMÁK) sem. Ezek az euróban elérhető állampapírok nagyon hasonlítanak forintos társaikhoz, de fontos különbséget jelent, hogy ezek az állampapírok félévente fizetnek kamatot, és ennek nagysága a PEMÁK-étól eltérő, alábbi két tag összegéből adódik:

  • kamatbázis: a kamatfizetést 3 hónappal megelőző hónapokban az Európai Bizottság által a Résztvevő Tagállamokra vonatkozó harmonizált fogyasztói árindex (ha az negatív érték, akkor ez a tag nullával egyenlő),
  • kamatprémium: jelenleg 2%pont, de ennek nagyságát módosíthatják.

Ha tehát a várakozásoknak megfelelően az eurózónában is megindul az infláció emelkedése, a kamatbázis növekedésével a PEMÁK-ok nominális kamatai is emelkedni fognak. De a jelenlegi 0% körüli eurós kamatkörnyezetben is hatalmas felárat jelent a 2%pont!

Ha szeretnéd magad kockázatmentesen próbára tenni a befektetések világában, akkor használd a Tudatos befektetés – Portfólió és Tudatos befektetés – Befektetési szimulátor alkalmazásunkat is!

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Hirdetés