Főbűn a megtakarításaid ellen – Elköveted?

Főbűn a megtakarításaid ellen – Elköveted?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-06-13 Frissítve: 2018-07-02
 

Azoknál a megtakarítási formáknál, ahol nem fix kamatot kapunk, mindig fennáll annak a veszélye, hogy valamilyen váratlan esemény következtében az árfolyamok visszaessenek és ezzel a befektetett tőkénk is sérüljön. Ezek lehetnek például politikai, gazdasági események, vagy akár természeti katasztrófák is. A lényeg, hogy hatással vannak az árfolyamokra, és senki nem tudja ezeket megjósolni. Van azonban egy olyan egyszerű módszer, amivel ezek hatása könnyedén csökkenthető. Az alábbiakban elmondjuk, hogy mit kell tenned és még egy játékot is ajánlunk, ahol gyakorolhatsz!

Soha ne tegyünk minden tojást egy kosárba! Ha ugyanis elejtjük a kosarat, amiben az összes tojást visszük, mind eltörik. Sokkal kisebb viszont az esélye annak, hogy több kosár esetén az összes kosarat egyszerre ejtsük el, vagyis, hogy mindenhol egyszerre üssön be a baj. A megtakarítások nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy semmiképpen se tegyük összes pénzünket egyetlen kockázatos eszközbe. Még akkor sem, ha adott értékpapír az „évszázad üzletének” tűnik. Hogy miért? Mert a jövőt senki nem ismeri, és mindig beüthet valami olyan, amire senki nem számított.

Bár az elv nyilvánvalóan mindenki számára logikusnak tűnik, a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy ilyenkor elsősorban saját kapzsiságunkat kell legyőznünk. Hiszen hiába látunk egy kínálkozó lehetőséget, nem tehetjük bele összes pénzünket, így pedig a potenciálisan elérhető hozamunk is alacsonyabb lesz. Ezt az elmaradó hozamot áldozzuk fel a biztonságunk érdekében.

De, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, nézzünk egy konkrét példát! Az OTP Supra a befektetési alap az elmúlt évek egyik sikertörténete volt. 2014 végéig a kép még teljesen meggyőző volt, tavaly szilveszterkor például az egy éves visszatekintő hozam még több mint 8,1%-on állt.

Ám jött a hidegzuhany. Január 15-én a svájci jegybank egy nem várt lépése következtében a svájci frank őrületes erősödésbe kezdett. A Supra portfólió menedzsere viszont pont ennek az ellenkezőjét várta, így az alap befektetési jegyeinek árfolyama is néhány nap leforgása óriásit esett.

Azoknak, akik teljes megtakarításukat az alapba tették, vagyonuk nagysága együtt zuhant a Supra árfolyamával. Ha például valaki 2014. december 31-én teljes 5 millió forintos megtakarítását ebbe az alapba tette volna, akkor január 23-ra, közel 20 százalékos zuhanás után alig több, mint 4 millió forintja lett volna. Három hét alatt egymilliós bukó. Ezt azért jobb elkerülni.

A Bankmonitor.hu fejlesztett olvasóinak egy befektetési szimulátort, amelyben rövid ujjgyakorlatokkal tesztelhetjük, hogy valódi múltbéli szituációkban jól, vagy rosszul döntöttünk volna. Próbáld ki Te is!

<< KIPRÓBÁLOM A BEFEKTETÉSI SZIMULÁTORT>>

Ezzel szemben azok megtakarítása, akik december 31-én úgy döntöttek, hogy nem engednek a csábításának, és a józanészre hallgatva csak pénzük felét tették ebbe az alapba, másik feléből pedig például OTP Maxima hosszú kötvény alapot vettek, az alábbiak szerint alakult január 23-ig:

Látható tehát, hogy ezzel az egyszerű lépéssel a veszteségek kevesebb, mint a felére csökkenthetők, ehhez viszont az is kell, hogy a kockázat megosztásához a megfelelő eszközöket válogassuk össze. Ezt szakszóval diverzifikációnak nevezik, és szakszerű kivitelezése esetén elérhető, hogy a teljes portfólió kockázata kisebb legyen, mint az egyes eszközöké külön-külön.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Hirdetés